Magyarországon a többség úgy gondolja, hogy ha sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk és sokat mozgunk, az ugyanolyan jó a koronavírus ellen, mint a maszkviselés

Klára az egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánc egyik balatoni boltjában eladó. Az élelmiszerboltban egyelőre egy alkalmazott sincs beoltva. Még nem döntötte el, hogy beadatja-e magának az oltást, mint mondta, „nem vagyok sem mellette, sem ellene”.

Sándor egy megyeszékhely közlekedési vállalatánál dolgozik. 60 éves, jelentkezett oltásra, de még nem kapta meg. Pedig ismeretségi körében nincs tülekedés az oltásokért, mint mondta, „erre mifelénk nagyon alacsony” az oltási hajlandóság, „sokan tartanak az esetleges mellékhatásoktól”.

Mariannban, Klárában és Sándorban közös pont, hogy zárt légtérben dolgoznak több más emberrel közösen. Azért kerestem meg őket, mert az elmúlt hetekben egymás után hallottam történeteket arról, hogy otthonról dolgozók milyen rásegítésekkel jutnak oltáshoz, és kíváncsi voltam arra, hogy hogyan halad a járványnak jobban kitett fizikai dolgozók oltása.

A kétkezi dolgozók ugyanis nemcsak veszélyeztetettebbek, hanem a viszonylag magas arányuk a régiónkban szerepet is játszhat abban, hogy eddig éppen Csehországban és Magyarországon a leghalálosabb a járvány a világon.

Húsz emberből egy beoltott

Összesen húsz emberrel beszéltem az ország különböző pontjairól – féltucat nagy magyar gyár dolgozójával, bolti eladókkal, kozmetikussal vagy éppen takarítóval -, és a valóság egy egészen más szegletével találkoztam. Míg az ismerőseimmel való beszélgetéseket az határozta meg, hogy ki hogyan jutott oltáshoz a nyomulásnak vagy egy szerencsés véletlennek köszönhetően, a megkeresett fizikai dolgozókat kérdezve leginkább elutasítással, bizonytalansággal és félelmekkel szembesültem.

A húsz megkérdezett 50 százaléka elutasítja az oltást, 20 százaléka bizonytalan, 25 százaléka jelentkezett (vagy tervez jelentkezni) oltásra, de még nem kapott, és mindössze egy olyan ember volt, akit be is oltottak. Szinte mindenki arról beszélt, hogy ismerőseik, munkatársaik jelentős többsége nem akarja beoltatni magát. Több áruházról hallottam, ahol egy dolgozó sincs beoltva, illetve olyan gyári részlegekről, takarítóbrigádról is, ahol nem is akar oltást senki.https://g7.hu/vallalat/20210413/nem-oltatjuk-be-magunkat-keruljon-ez-barmibe-eros-az-oltasellenesseg-a-fizikai-dolgozoknal/