Valamint tiltakozom, mint miskolci lakos, hogy a város hírnevét ilyen idióták öregbítsék! A nap kommentje

Azért ez már maga a téboly!
Ha én keresztény orbánhívő lennék, még akkor is kikérném magamnak, hogy ilyen idiótákkal egy kalap alá vegyenek. De mivel nem vagyok, borzadállyal gondolok arra, hogy vajon még mire képesek ezek az őrültek.
Valamint tiltakozom, mint miskolci lakos, hogy a város hírnevét ilyen idióták öregbítsék!

Egy válasz

  1. Én is tiltakozom a gyomorgörcsoldó Parizer Péter miatt

    „A Szabad európának nyilatkozott a Jobbik elnöke.
    Valami oka van annak, hogy folyamatosan az ő nevét hangsúlyozza a Fidesz. De nagyon fontos, hogy Gyurcsány Ferenc a hat párt egyikének az elnöke. Neki is vannak szavazói, akik miatta fognak jönni az ellenzéki összefogásba. Mint ahogyan Jakab Péternek is vannak olyan szavazói, akik meg miattam fognak jönni. Tehát fontos, hogy egymást ne oltsuk ki, ne gyengítsük, mert a nap végén, akárki lesz is Magyarország ellenzéki miniszterelnök-jelöltje, a mögé mindenkinek oda kell tudni állni. Még ha valakiben van is egy kis gyomorgörcs, nekünk, pártelnököknek az a feladatunk, hogy ezt a gyomorgörcsöt tudjuk oldani – mondta Jakab.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek