A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának rájátszásában a bronzéremért vívott második összecsapáson az Aluinvent DVTK együttese az UNI Győr gárdáját fogadta. 1-0-ás vezetésük tudatában a vendégek nagyon motiváltan léptek pályára, és koncentrált játékukkal felőrőlték a vezérük, Keyona Hayes nélkül játszó piros-fehéreket (74-83). Ezzel bronzérmes lett a Győr és bajnoki negyedik helyezett az Aluinvent DVTK.
A válogatott szövetségi kapitánya, Székely Norbert, illetve segítője, a DVTK előző vezetőedzője, Cziczás László is megtisztelte jelenlétével az összecsapást. Ők is azt láthatták, hogy a vendégek kezdték jobban a találkozót, Mokango nyitotta meg a hazai pontok sorát, majd Kányási is jól célzott (4-7). A Győr Török vezérletével továbbra is ponterősen játszott, a diósgyőri csapatban Kányási és Kiss Angi játékkapcsolata volt gyümölcsöző (10-12). Iványi Dalma időkérése után Dombai szórt egy hárompontost, Mompremier egy kettest, nagyon kellett Kányási könnyű kosara. Az első mérkőzésén hat hármast dobó Dubei megszerezte az első távoliját, Mokango négy egységével úgy tűnt, tartani tudja a lépést a DVTK, de aztán gyorsan visszaállt a nyolcpontos győri előny (16-24). A negyed hajrájára összekapta magát Földi Attila csapata, de ez csak arra volt elég, hogy két pontot faragjon a hátrányából (20-26).
A második játékrész nyitányát is az UNI Győr kapta el jobban, Dombi Réka legalábbis egészen biztosan, hiszen két triplával terhelte meg a hazaiak gyűrűjét, akik ezzel szemben mindössze egy Mokango-duplát tudtak felmutatni (22-32). A diósgyőri timeout után Mompremier aktivizálta magát, egyre nőtt a különbség, még jó, hogy Chanel átmentette bombaformáját a mai találkozóra is, a kongói magasjátékos már a 10. pontját szerezte meg. Hiába dobta meg Kányási az első hazai triplát, újabb győri pontzuhatag következett. Szerencsére ekkor Kiss Angelika rázta meg magát, és mutatta meg, milyen sokat fejlődött ebben a szezonban is. az ő pontjaival zárkózott fel az Aluinvent DVTK (34-45). Szűk három perc volt hátra a szünetig, sok eseményt már nem tartogatott (37-47).
Diósgyőri részről szép védekezéssel, majd két jó Mokango-büntivel kezdődött a második félidő, Dubei válaszolt négy ponttal, majd kimaradt akciók után Kiesel is végigrobogott a pályán, és ziccerezett (39-53). A győri csapat elsöprő lendülettel játszott, Földi Attila egy újabb időkéréssel próbálta felrázni együttesét, de hiába, mert a 27. percben Weninger kosarával húsz pont fölé duzzadt a differencia (43-64). A negyedet Aho 2+1-es akciója, majd Kiesel és Kányási kosárváltása zárta le (50-66).
A DVTK egy hosszú hajrába kezdett a záró felvonás elején, feltüzelve kezdték ezt a játékrészt a piros-fehérek, akik zónavédekezésre váltottak, azonban az ebben elkövetett hibáikkal a saját dolgukat tették nehézzé (56-73). Kányási Veronikát lehetett ekkor dicsérni, aki nemcsak szép tempógólt szerzett, de remek gólpasszt is kiosztott Tóth Frankának (60-77). A nyitott kérdés már csak az volt, hogy a negyedik negyedet meg tudja-e nyerni a hazai csapat, ez a részsiker szívós munkával végül összejött a végig nagy szívvel küzdő Aluinvent DVTK-nak (74-83).
Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, rájátszás a 3. helyért, 2. mérkőzés
Aluinvent DVTK – UNI Győr MÉLY-ÚT 74-83 (20-26, 17-21, 13-19, 24-17)
Miskolc, Generali Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Cziffra Csaba, Győrffy Pál Attila, Tóth Cecília.
DVTK: Medgyessy, Aho 11, Kányási 17/3, Kiss A. 15, Mokango 23/6. Csere: Pusztai 4, Tóth F. 4. Vezetőedző: Földi Attila.
Győr: Kiesel 13/3, Dubei13/3, Dombai 9/9, Török Á. 8/6, Mompremier 22. Csere: Weninger 10/6, Lass 2, Barnai 2, Mansare 2, Varga Zs. 2. Edző: Iványi Dalma.
A mérkőzés részletes staisztikája ide kattintva olvasható.
Edzői értékelés
Földi Attila: – Gratulálok a Győrnek a bronzérem megserzéséhez. Igazán nagy dolog lett volna, ha jelen körülmények között sikerül volna ezt a párharcot meghosszabbítani. Nagyon jól játszott az ellenfelünk, mi pedig nem annyira. A mezőnybeli dóbószázalékunk sem, nem sültek úgy a dobásaink, és védekezésben is követtünk el hibákat. Megtettünk mindent, ez ma ennyire volt elég. Megnéztük az éremátadót, hogy fájjon egy kicsit, és még jobban motiváljon minket arra, hogy a következő bajnokság végén a mi nyakunkba kerüljenek érmek.