Alvilági módszerekkel, meghamisított okiratokkal akarták átvenni a vállalat irányítását az ukrán kisebbségi tulajdonos megbízottjai?

Az esetről közleményt adott ki a Dunaferr: „Az elmúlt hónapok verbális és jogi agressziója – valamint számos fenyegető üzenet – után fizikai agresszióra készült Mikó István és csapata. Mikó a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében jár el, és a Dunaferr információi szerint toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet. A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták.”

Az ügy előzménye, hogy az orosz többségi tulajdonos március elején azt állította: alvilági módszerekkel, meghamisított okiratokkal akarták átvenni a vállalat irányítását az ukrán kisebbségi tulajdonos megbízottjai. Azt is írták, hogy van egy pénzügyileg erős stratégiai partnerük, aki „gondoskodna a Dunaferről”, és már a magyar kormánnyal is megegyezett erről. Az egyetlen még hiányzó elem e szerint az lenne, hogy az új befektetőnek nincsen megfelelő jogi alapja a működés finanszírozására.

A kormány eközben látszólag széttárt karokkal szemléli a Dunaferr vergődését. Amikor Dunaújváros decemberben segítséget kért a bérek rendszeres csúszása, valamint a kollektív szerződés felmondása miatt, az RTL Híradónak azt válaszolták a kormányzati illetékesek: mivel a cég magánkézben van, érdemben nem tudnak beavatkozni. A Dunaferr ellenben már februárban is állította, hogy a kormány részt vesz a cég és partnereinek tárgyalásában.

A cég mögötti orosz és ukrán üzleti körök konfliktusáról a hvg360 írt bővebben.