Borkai Zsolt. Zsarolás, kábítószerrel történő visszaélés, más egészségét veszélyeztető, valamint nemi erkölcs elleni bűncselekmény gyanúja

A baloldal felfüggesztett ügyvédjének, Czeglédy Csabának
a bankszámlájáról fizették a fideszes politikusok lejáratására létrehozott blog Facebook-
reklámjait. Gyurcsányék ügyvédjét ezúttal bűnsegédként, személyes adattal történő
visszaéléssel gyanúsítják. A Fővárosi Főügyészség a Pesti Srácok hírportálnak megerősítette,
hogy a Borkai Zsolt volt győri polgármesterhez köthető ügyben a vádhatóság
jogsegélykérelemmel fordult a svájci igazságügyi szervekhez a blog kezelőjének felkutatása
érdekében, ennél többet azonban a nyomozás érdekében nem árultak el. Polt Péter legfőbb
ügyész nemrégiben képviselői kérdésre adott válaszában azt mondta, a Borkai Zsolt és más
sértettek által 2019-ben tett feljelentés alapján indult büntetőeljárásban zsarolás, kábítószerrel
történő visszaélés, más egészségét veszélyeztető, valamint nemi erkölcs elleni
bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz az ügyészség.

10 Responses

  1. „fideszes politikusok lejáratására létrehozott blog ”
    Ne hazudjunk! A fidesz politikusok saját magukat (és az országukat, pártjukat, mindent) járatták le külső segítség nélkül.

  2. https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/tiborcz-istvan-is-kapott-a-raszoruloknak-meghirdetett-covid-hitelbol/

      1. Idáig is próbálkoztatok, de mindannyiszor belebuktatok.
        A nagy erőlködésnek mindig besz@rás a vége, öcsi!

  3. Összefoglalva. Nem a bűn elkövetőjét vonják felelősségre, hanem azt aki jelentette a bűncselekményt.

  4. Közben a miskolci fanatikus orbán rajongók:
    https://roviden.hu/2021/04/15/hatara-jaba-basza-shakira-kanca-ujabb-orban-ima-kerult-elo-miskolcrol
    Röhejesen szánalmas!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű