Skip to content

Republikon: Sok fiatal szereti a Fideszt, de még több akarja leváltani

Republikon: Sok fiatal szereti a Fideszt, de még több akarja leváltani

A 30 év alattiak között a legnépszerűbb párt a Fidesz, de többen vannak, akik leváltanák, és a bizonytalanok aránya is magas.

Kormányt váltana a fiatalok közel fele (48 százalék), míg harmaduk (33 százalék) szeretné a jövőben is Orbán Viktort miniszterelnökként látni – idézi a Republikon Intézet közvélemény-kutatását a Népszava. A 30 év alattiak pártpreferenciái a következőképpen alakulnak:

  • Fidesz: 29 százalék;
  • Jobbik: 14 százalék;
  • Momentum 10 százalék;
  • DK: 5 százalék;
  • LMP: 3 százalék;
  • Magyar Kétfarkú Kutyapárt: 2 százalék;
  • MSZP: 2 százalék;
  • Párbeszéd: 1 százalék.

Az ellenzéki pártok együttesen csak 3 százalékkal több fiatalt tudhatnak maguk mögött a kormáypártoknál. Hogy a kormányváltók aránya mégis magasabb ebben a csoportban, az Mikecz Dániel, a Republikon vezető elemzője szerint a pártot választani nem tudó fiatalok miatt van. Míg a teljes felnőtt lakosságban a bizonytalanok aránya 29 százalékos, addig a 30 év alattiak körében ez 35 százalék. Azt is írják, a fiataloknak mindössze 28 százaléka menne el biztosan szavazni.

A közvélemény-kutatás egy 5000 fős mintán készült.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



7 Comments

  1. Névtelen
    2021.04.09. 08:20

    https://uploads.disquscdn.com/images/149b2fc5ebdf42e3841a48ad8f54c436ec7ec38aa4915bc46461a3758766643d.jpg

    1
    2
    • Névtelen
      2021.04.09. 10:43

      Ótvaros ócska ballikos blöff. Megsem nézem.
      Vagy az van benne, hogy O1G vagy az van benne , hogy Orbán lop a Lölö kezével.

      3
      4
      • Névtelen
        2021.04.09. 14:55

        Egyik sem, csak az hogy végetek lesz, ronda kegyetlen de megérdemelt végetek,
        nektek is bértroll kutyák
        Ámen

        3
        2
        • Névtelen
          2021.04.09. 16:12

          Tudjuk, elvtárs! „fideszbarát” eduline, mi?

          „A pécsi orvosi karra 2008-ban és 2009-ben is mintegy kétszáz norvég diák iratkozott be, ezért vetődött fel a kihelyezett képzés gondolata; ez emelné a PTE presztízsét is. Miért jó üzlet az egyetemeknek a külföldi hallgató? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

          A norvég egészségügyi intézmények magas színvonalúak, de viszonylag kevés az orvos, a szakorvos és a nővér. Elegendő képzett orvost a környező országokból sem sikerül toborozni, ezért a frissen végzett magyar orvosok egyik fő célállomása éppen Norvégia – olvasható a baranyai napilapban. Hol áll a Pécsi Tudományegyetem a legjobb orvosi karok rangsorában? A teljes rangsort itt találod, az összes képzési terület rangsorát pedig itt nézheted meg.”

        • Névtelen
          2021.04.09. 16:17

          „Az OPTEN Cégtárból ugyanakkor az is kiderül: 2013 nyaráig a képviselő is tulajdonos volt a cégben, amely pillanatnyilag is Nyugat-Európába, de “távoli egzotikus országokba” is kínál egy sor orvosi állást. Legutóbb egy Franciaországba szóló hirdetést tettek fel. Amikor idén februárban kipattant a botrány a Doctors Abroad Kft. miatt, s kiderült, hogy a jobbikos politikus hangos aggódása az orvosok elvándorlása miatt finoman szólva is kevéssé őszinte……”

          „Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Lukács Lászlót „orvosexportőr képviselőnek” nevezve arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik két éve írta alá azt a politika felett álló egészségügyi programot, amelyben fizetős egészségügyet, forráskivonást és piaci orientációt vizionáltak.

          A Fidesz-KDNP ezzel szemben 700 milliárd forinttal többet költ egészségügyre, mint a 2010-es utolsó szocialista költségvetés, valamint kórházfejlesztéseket és béremelést hajtott végre – mondta.

          Úgy fogalmazott: az ellenzék „horrorisztikus koalícióját” ma az „orvosexportőr jobbikosok”, a „kórházbezáró szocialisták” és a „privatizátor liberálisok” alkotják.”

  2. Névtelen
    2021.04.09. 10:41

    Pontosítás;
    Sok fiatal szereti a Fideszt, de még több akarja leváltani, DE NEM EZZEL AZ ELLENZÉKKEL

    3
    4
  3. repülő
    2021.04.09. 23:50

    Azok a fiatalok akik szeretik a fideszt majd megvilágosodnak a jövő évi választásig, és rájönnek, hogy még sem szeretik annyira, hogy rászavazzanak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük