Skip to content

Ilyen halálozási adatok mellett miért enyhít a kormány – szegezték a kérdést Kovács Zoltánnak az al-Dzsazírán

 

Az interjút a riporter azzal a kérdéssel vezette fel: megölte-e Orbán Viktor a demokráciát Magyarországon?

Az al-Dzsazíra hírtelevízió UpFront című műsorának adott interjút pénteken Kovács Zoltán. A műsor azzal a felütéssel került fel a médium oldalára, hogy „Nevezheti még demokráciának magát Magyarország?” A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt először arról kérdezte a riporter, Marc Lamont Hill, hogyan lehetséges, hogy a kormány a járványügyi intézkedések enyhítéséről döntött, amikor az utóbbi hetekben Magyarországon az egyik legmagasabb a Covid-halálozás a lakosságszámhoz viszonyítva, a kórházak tele vannak koronavírusos betegekkel, orvosok pedig az intézkedések fenntartását javasolják.

Kovács a válaszában elismerte, hogy a járványügyi adatok továbbra is magasak, a harmadik járványhullám természete azonban szavai szerint jelentősen eltér az előző kettőétől, ezért döntöttek arról, hogy új stratégiára van szükség a kezeléséhez. „Nyilvánvaló, hogy az új, úgynevezett brit vírusvariáns terjedését nem lehet csak lezárásokkal megállítani. Ezt a leckét tanulja most meg mindenki világszerte. Az egyetlen kiút ebből a válságból általában, és kifejezetten a brit variánssal szemben, a vakcináció. Ezért is van szükség az oltás felgyorsítására” – ismételte el Orbán Viktor miniszterelnöknek az utóbbi napokban többször hangoztatott kijelentését.

Hill ezen a ponton provokatív kérdéssel szakította félbe a nemzetközi kormányszóvivőt: jelezte, nem érti a kormány álláspontját, amellyel sok orvos nem ért egyet. Idézte Tóth Juditnak, a Magyar Orvosok Szakszervezete alelnökének a kijelentését, amely szerint a doktorok érthetetlennek tartják, miért kommunikál nyitásról a kormány akkor, amikor további szigorításokra volna szükség.

Kovács jelezte: a riporter helyesen fogalmazott, amikor azt mondta, sok orvos. De nem mindegyik. Jelezte azt is, hogy

az új stratégia kidolgozásánál nem csupán egészségügyi szempontokat vettek figyelembe – a magyar kórházak ugyanis felkészültek és képesek ellátni a feladataikat –, hanem a gazdasági szempontokra és az emberek mentális egészségére is figyelemmel voltak.

Hill arról is kérdezte Kovácsot, mi az oka annak, hogy nem engedik be az egészségügyi intézményekbe a független sajtó munkatársait vagy nyilatkozni az orvosokat és ápolókat, hogy ennek nyomán a nagyközönség világosabb képet kapjon a járványhelyzetről. Megemlítette az erről szóló nyílt levelet is, amelyet 28 szerkesztőség, köztük a hvg.hu is aláírt.

Erre az államtitkár szerint egyszerű a válasz: a kórházakban gyógyító munka folyik, és azokat a csatornákat, amelyeken az elmúlt évben is informáltak a járvány alakulásáról, most is használják. Hill ismét közbekérdezett: melyek lennének ezek? „A közszolgálati rádió és televízió, amely naponta riportokat sugároz az oltási program előrehaladásáról, a kórházakban folyó heroikus küzdelemről” – magyarázta Kovács, aki szerint egyszerűen nem igaz, hogy nem szolgáltatnak információt.

Látjuk az erőfeszítéseket, különösen a kormányellenes médiumok részéről, hogy szeretnének bejutni és szenzációhajhász híreket közölni, de ez határozottan nem az, amire a magyaroknak és különösen az egészségügyi dolgozóknak szükségük van”.

Kovács azt is kijelentette, hogy az orvosoknak és az ápolóknak igenis joguk van nyilatkozni, az intézményeken kívül elmondhatják a véleményüket (noha a kórházi állapotokról beszámolókat a hivatalos kommunikációban rendre cáfolják vagy meghazudtolják – a szerk.), de a kórházak arra vannak, hogy ott a betegeket gyógyítsák.

A riporter újabb, nyomatékos érdeklődésére a szóvivő megismételte: annak, hogy egy intézmény vagy egy illetékes hivatalos nyilatkozatot adjon, megvan a protokollja – ami nem magyar találmány, mindenhol máshol is így van –, egyébként viszont mindenki szabadon elmondhatja a véleményét és beszámolhat a tapasztalatairól, a kórházak falain kívül.

Annak, hogy a médiát egészségügyi okokra hivatkozva nem engedik be a gyógyító intézményekbe, még lenne is értelme, van azonban számos más aggodalom is, amely a média szabadságát illetően Magyarországgal szemben megfogalmazódik – vezette fel újabb kérdését a riporter, megemlítve, hogy Orbán Viktor hatalomra kerülése óta a kormány átvette az irányítást a médiumok nagy része felett. Megemlítette továbbá a Human Rights Watch kritikus jelentését is.

Kovács a felvetésekre úgy reagált, hogy a Hill által emlegetett kulcsszavak az ellenzék szótárából származnak. „Mind tudjuk, hogy ezeknek a vádaknak egyszerűen nincsen valóságalapja. És mivel ez politikai kérdés, nem pedig a demokráciára vonatkozó, már nem foglalkozunk velük.” Hill nem hagyta ennyiben, pontosításra kérte a szóvivőt, megjegyezve, hogy a magyar sajtó kilencven százaléka mostanra közvetve vagy közvetlenül a Fidesz irányítása alatt áll.

Miért nem száz? Csak viccelek”

– közölte Kovács, aki szerint az, hogy viccelni lehet a nevetséges dolgokkal, vádakkal, éppen azt mutatja, hogy demokrácia van. Aztán azt fejtegette, hogy a magyar ellenzék az elmúlt tíz-tizenegy évben nemcsak a magyar, hanem a külföldi közvéleményt is telekürtölte azzal, hogy Magyarországon véget ért a sajtószabadság.

A kilencven százalékra vonatkozó kérdést azzal ütötte el, hogy az jelentősen túlzó becslés. Hozzátette azonban: ahhoz képest, hogy a nyugat-európai sajtóban már csak nagyon ritkán lehet konzervatív, kereszténydemokrata véleményekkel találkozni, a magyarországi médiahelyzet kifejezetten üdítő. „Itt legalább van valamiféle egyensúly.”

A riporter megkérdezte Kovácsot, ő is úgy gondolja-e, hogy Magyarország – ahogyan Orbán korábban nevezte – illiberális demokrácia. „Ő sosem utalt Magyarországra illiberális demokráciaként. Ez egy olyan felkapott kifejezés, leírás, amit a nyugat-európai sajtó talált ki és akasztott ránk évekkel ezelőtt” – jelentette ki. Erre Hill újfent megállította, és idézett a miniszterelnök 2016-ban, a Bálványosi Szabadegyetemen elhangzott beszédéből, amelyben kifejtette, hogy nálunk illiberális, nem liberális állam épül. Kovács erre politológiai fejtegetésbe kezdett, amelynek kifutása az volt, hogy a liberális kifejezés az angolszász világban teljesen mást jelent, mint amilyen értelemben Közép-Európában használják. „A helyes kifejezés a nem liberális, így érti a miniszterelnök, és azt hiszem, az a nézet, hogy a demokráciának csak egyfajta, a liberális változata létezik, helytelen, és egyszerűen nem igaz.”

Hill következő kérdése arra vonatkozott, hogy a kormányzat a járvány miatt neki juttatott veszélyhelyzeti felhatalmazást egyebek mellett arra használta, hogy kriminalizálja a járvány kezelésével szemben megfogalmazott kritikákat, betiltsa a demonstrációkat, megszüntesse a transznemű emberek jogi elismertségét és megtiltsa az örökbefogadást az azonos nemű párok számára. Kovács erre úgy reagált, hogy a járvány miatt bevezetett intézkedések nem térnek el a világszerte alkalmazottaktól. Szerinte a pandémiáról szóló álhírek terjesztése ugyanolyan veszélyes az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, az arab világban, mint Magyarországon. Ha pedig hazugságról van szó, amely a zavart kelthet a nyilvánosságban, akkor büntetendő kell, hogy legyen.

Hill ezen a ponton jelezte, hogy a kormányzati intézkedéseket nem csupán magyarok vagy az emberi jogi szervezetek kritizálják, hanem az Európai Unió is. Megemlítette a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását és azt, hogy „pénzügyi szankciókat” is kilátásba helyezett a közösség a jogállamisági alapelvek megsértése miatt.

Kovács szerint a magyar álláspont e kérdéskörben is világos: ne kérdőjelezzenek meg minket olyan ügyekben, amelyekben valamennyien egyetértünk. Ha pedig kétségeik vetődnek fel, használják azokat a csatornákat, amelyek függetlenül és objektíven meg tudják ítélni a helyzetet. Jelenleg még nem működik ilyen rendszer az Európai Unióban – magyarázta. Aztán újra balra tekintett: szerinte a balliberálisok, a zöldek politikai fegyverként használják a jogállamiság kifejezést azokkal szemben, akiket nem kedvelnek. „Az elmúlt években ez az egyik legaggasztóbb fejlemény a nyugat-európai politikában: a demokrácia nevében, a saját politikai céljaik elérése érdekében feláldozzák a szavak jelentését.”

Amikor Kovács arról kezdett volna beszélni, hogy ez filozófiai kérdés, Hill újra közbevágott, jelezve, hogy mindezt nem lehet ennyivel elintézni, hiszen olyan ügyekről van szó, mint a bíróságok függetlensége, a korrupció és az összeférhetetlenség, a szólásszabadság, az oktatás szabadsága.

„Ez a vádak egy nagyon szép listája” – válaszolt Kovács, aki szerint azonban mindezeket alátámasztani és bizonyítani is kell tudni. – „Mostanáig, az elmúlt tíz évben, ez még senkinek sem sikerült, azért, mert e vádak az eltérő politikai meggyőződésből származnak. Az eltérő politikai vélemény nem szolgálhat alapul valótlan állításoknak” – jelentette ki, majd kitért arra is, hogy az elmúlt három országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP győzött kétharmados többséggel. „Ez félreérthetetlen jele annak, mire vágynak a magyarok és mekkora bizalmat szavaztak a kormányuknak.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



24 Comments

  1. Névtelen
    2021.04.10. 10:23

    Most, hogy így emelkednek a számok azt hiszem nyithatunk is…
    Zárás március 8: elhunyt 108, fertőzött 6200
    Nyitás április 10: elhunyt 245, fertőzött 8053
    Hát ha ez nem javulótendencia, akkor már semmi se az bakker..

    • Névtelen
      2021.04.10. 12:54

      Hogyne lenne javuló tendencia. Máris ennyivel kevesebb nyugdíjat kell fizetni, több marad lölönek.

  2. Névtelen
    2021.04.10. 10:30

    bár a covidnak – egyre több jel mutat sajnos rá – vannak súlyos idegrendszeri szövődményei, de emberi érzést még a szerencsétlen vírus se tud kicsiholni belőle
    csakhogy egy teleszart búvárruhának nincsen idegrendszere

    7
    1
  3. a sertésfejű patkányagyú etni cum
    2021.04.10. 12:24

    BELEHAZUDJA A MIKROFONBA, hogy a NEMZETI KONZULTÁCIÓBAN SZAVAZTAK AZ EMBEREK ARRÓL, HOGY ELŐSZÖR AZ ISKOLÁKAT KELL KINYITNI.
    MIKÖZBEN A „NEMZETI KONZULTÁCIÓBAN” EGYETLEN KÉRDÉS SEM SZÓLT AZ ISKOLÁK NYITÁSÁRÓL (hiszen akkor még nem is voltak zárva)

    • Névtelen
      2021.04.11. 17:05

      de ezt a hithű fideszesek nem látják, mert nem ebben a világban élnek.

      • Névtelen
        2021.04.11. 21:21

        Meg kellene már mondani Orbánnak, hogy melyik lépést mikor teheti meg.
        Mi az , hogy válogat a nyitólépések között, hogy „megpróbálják”

        Én 2025-ben szeretnék visszamenni tanítani. Addig kérek 100% fizetést. Vasutasok, boltosok, stb nem érdekelnek. Mi van ha egy lusta kölyök kis helyi városrész járványban (endémia) behozza a vírust én meg belehalok? Áááá! Innentől nekem nyugdíj.

      • Névtelen
        2021.04.11. 21:26

        Nem hithű fideszes vagyok, csak ellenzéket megvető

        „Hibát követett el a DK akkor, amikor arra biztatta az embereket, hogy ne fogadják el a kínai és az orosz vakcinát az uniós engedély hiányában
        – erről beszélt Medgyessy Péter, az MSZP korábbi miniszterelnöke, akivel a szocialisták EP-képviselője, Ujhelyi István beszélgetett a youtube-csatornáján. A Telex által szemlézett anyagban a volt kormányfő szerint a pártnak utólag bocsánatot kellett volna kérnie, amikor már látszott, hogy európai összevetésben is jól halad a magyar oltási program. Azt is elmondta, októberben ő és a felesége is koronavírusos lett, viszonylag enyhe tünetekkel vészelték át a fertőzést, néhány hete pedig már oltakoztak is.

        Úgy véli, a világon egyik kormány sem kezelte jól a járványt, tekintve, hogy teljesen ismeretlen helyzet állt elő. Orbánék teljesítménye vélekedése szerint az első hullám idején még jó volt, azonban később már csúsztak a szükséges intézkedésekkel. Kommunikációjuk pedig „pocsék volt”, mivel nem beszéltek eleget az oltás fontosságáról. ”

        Lassan több a vakcina, mint a regisztrált.

  4. Névtelen
    2021.04.10. 13:57

    „Orbán Viktor pénteken azt mondta a rádióban, hogy a nemzeti konzultáció az, ami világosan megmondja, hogy milyen lépéseknek kell egymás után történniük a nyitás során”

    ” a nemzeti konzultációban egyetlen kérdésben sem szerepelt az oktatás, vagy az iskolák kérdése.
    Az iskolák és óvodák nem is voltak zárva a nemzeti konzultáció kezdetekor. ”

    Jó mi??
    Ilyen elmebajos hazug ostoba gazember van a magyar politika hatalmi csúcsán.
    Már takarózik a gyáva féreg! Mi lenne, ha egyszer- csakis egyszer fel merné vállalni önmagát, és vállalná a döntéseiért a felelősséget!

    • már rég nem tudja hogy mit beszél az elmebeteg gyilkospatkány
      2021.04.10. 17:58

      https://444.hu/2021/04/08/orban-viktor-200-hazugsaga

      • Névtelen
        2021.04.11. 21:23

        888/2? Akkor igaz 😂😂😂😂😂

        1
        1
        • Névtelen
          2021.04.12. 09:22

          egyiket sem tudjátok cáfolni
          a dagadt nyelvlökdösve bután hallgat ilyenkor mint egy nagy rakás szar

  5. Névtelen
    2021.04.11. 10:18

    Ha nem enyhítenének radikálisan a szigorításokon, akkor kiderülhetne, hogy a Szijjártó/Orbán tandem mennyi felesleges cuccot vett, saját „”alkotmányosra””.
    Tehát:: egy gyors nyitás (ezzel a nép lázongása elhallgattatva), majd az ezt automatikusan megugrasztó fertőzések számával ismét rendszerbe állíthatók a beszerzések. Ez pedig a zsebredolgozást feledtetheti.
    Így máris minden cél abszolválva.

    • Névtelen
      2021.04.12. 07:59

      A bolsik mindig magukból indulnak ki.

      Madárinfluenza vakcina előállítás

      Orosz államadósság lebontása

      stb.

      • Névtelen
        2021.04.12. 09:15

        A jelenlegi külügyminiszter, Szijjártó Péter például 2009 júliusában kijelentette: „Az emberek a mai napig bizonytalanságban vannak: a nyilvánosság elől elhallgatnak rendkívül fontos információkat a Magyarországon lévő oltóanyag mennyisége és minősége kapcsán, mindenfajta híresztelések és kérdések, kételyek merülnek fel. Ilyen helyzetben ez megengedhetetlen.”
        Ugyancsak Szijjártó Péter a H1N1-járvány idején ezt nyilatkozta: „Nem oltattam be magam. És figyelembe véve minden körülményt, nem is fogom.” Cser Ágnes, a Fidesztől nem elérhetetlen távolságban lévő szakszervezeti vezető az ombudsmanhoz fordult, mert úgy ítélte meg, zsarolással kényszerítik az egészségügyi dolgozókat, hogy oltassák be magukat.

  6. Névtelen
    2021.04.11. 11:19

    Kovács Zoltán végre saját bőrén megtapasztalhatta, milyen az, amikor riport gyanánt nem a lenyúlt közpénzből eltartott udvari újságírók kérdezgetnek alája!

    • Névtelen
      2021.04.11. 21:41

      Minek?

      „Izrael-ellenes kijelentések miatt rúgta ki az egyik kommentátorát a CNN
      2018. november 30.
      Marc Lamont Hill Izrael-ellenes bojkottot hirdetett, és a „a folyótól a tengerig terjedő szabad Palesztináról” beszélt.
      A CNN amerikai hírtelevízió megvált csütörtökön egyik állandó kommentátorától Izrael-ellenes kijelentései miatt.

      A kommentátor, Marc Lamont Hill, a Philadelphia melletti Temple Egyetem kutatója ellentmondásosnak ítélt beszédet mondott szerdán az ENSZ-ben egy rendezvényen. A CNN másnap bejelentette, hogy azonnali hatállyal felmondja a szerződését.

      Hill Izrael-ellenes bojkottra szólította fel az országokat. Azt mondta, nemcsak arra van lehetőség, hogy „szavakban szolidaritásunkat hangoztassuk, hanem arra is, hogy politikai cselekvés, helyi és nemzetközi akciók mellett kötelezzük el magunkat, és ez megadja majd nekünk azt, amit az igazság megkövetel, azaz a folyótól a tengerig terjedő szabad Palesztinát”.

      A „folyótól a tengerig” kifejezést radikális Izrael-ellenes csoportok és a gázai radikális palesztin szervezet, a Hamász szokta használni, arra utalva, hogy a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig húzódó palesztin államot akarnának látni.

      Hill mondatait számos amerikai szervezet elítélte, ő pedig csütörtökön Twitter-bejegyzésekben magyarázkodott.

      „Nem támogatom az antiszemitizmust, zsidó emberek meggyilkolását (…). Egész életemben ez ellen küzdöttem” – írta az egyik mikroblog-bejegyzésben. Egy másikban leszögezte: „A folyótól a tengerig kifejezés használata nem felszólítás volt valakinek vagy valaminek a megsemmisítésére. Ez felszólítás volt az igazságra mind Izrael, mind Ciszjordánia és Gáza számára”.

      A CNN közleményben jelentette be, hogy felbontotta Hill szerződését, és elhatárolódott munkatársától a Temple Egyetem is.

      (MTI)”

  7. Névtelen
    2021.04.11. 16:41

    Száz százalék. A Puskás Stadion teljes kapacitással üzemel majd a június 11-én kezdődő futball EB-n. A többi rendező ország sokkal óvatosabb. Baku és Szentpétervár a stadionjuk nézőterének csak az 50, Amszterdam, Bukarest, Koppenhága és Glasgow 25–33, London pedig 25 százalékára enged majd be nézőket. Négy város még nem döntött erről.

    Nálunk tehát telt ház lesz, jóllehet senki nem tudhatja, hogy a járvány éppen akkor melyik szakaszában tart majd
    Orbán Viktor azonban nem óvatoskodik, de ez aligha lep meg bárkit is. Nem cinikus, csak tényleg nem érti. Ez a száz százalék ennek a nem értésnek a tökéletes kórképe.

    Nem a számokat nem érti, hanem a mögöttük lévő tartalmat
    A rengeteg gyötrelmet, aggodalmat, bánatot. Miatta vannak nálunk 28 ezer forintos rokkantsági nyugdíjak. Nem érdekli, az ember szenvedése nem jut el hozzá. Ezért lenne képes bezáratni Budapest egyetlen, hajléktalanok számára fenntartott kórházát is. Még egy busz sofőrének is tudatában kell lennie, hogy nem építőanyagot szállít, ő viszont miniszterelnökként sem tud mit kezdeni az emberrel. Ezért szaggatta szét még azt a vékonyka kis szociális hálót is, ami korábban létezett: ha meghalsz, meghalsz, ha hullsz, felőle a semmibe is hullhatsz. És a járvány okozta bérkiesések kompenzálására is nem véletlenül az ő kormánya, azaz ő költi messze a legkevesebbet az EU-ban. Ideológiát is gyártott a kegyetlenséghez: az ő munkaalapú társadalmában ismeretlen szó az ingyen.
    A számokat nagyon is érti, különösen, ha azok pénzre utalnak
    Egymilliárd, tízmilliárd, százmilliárd – ezek nagyságrendjét, ellentétben a járványban elhunytak egyre növekvő számával, pontosan érzékeli, teste minden sejtjével átéli. A bűn pedig soha nem áll egy helyben, egy évtizede ezt látjuk mindennap. A kormány legutóbb épp húsvét táján kezdett eszeveszett tempójú vagyonkimentésbe, államivagyon-átjátszásba: hatalmas értékű állami vagyonelemek kerülnek újonnan létrehozott magánalapítványok, köztük tucatnyi egyetem tulajdonába. Ügyes trükk, ilyet se látott még a világ: költségvetési forrásból, közpénzből működő „magánegyetemek”.
    A kormány szerint a rengeteg pénz révén néhány egyetemünk bekerülhet a legjobb száz közé. Egy sem fog, ezeknek a pénzeknek nagyjából lőttek. Viszont a politikai kinevezettek közül nem egy egész biztosan be fog kerülni a leggazdagabb száz magyar közé. Arról pedig az Alaptörvény tavaly év végi, kilencedik módosítása gondoskodik, hogy mint annyi minden mást, ezt a tűrhetetlen állapotot is csak kétharmaddal lehessen érvényteleníteni.

    Orbán jogász kollaboránsai valóban értik a dolgukat: szinte hibátlanul képesek jogszerűvé tenni a jogtalant.

    Nekik köszönhető, hogy Magyarországon többé-kevésbé ugyanaz ment végbe, mint a náci Németországban: ott is, itt is törvényekkel és rendeletekkel bontották le a demokráciát, s állítottak helyébe egy jogi alapokon nyugvó diktatúrát.

    4
    1
    • Névtelen
      2021.04.12. 07:56

      „2021.04.12. hétfő
      Városi Kurír
      Bruck elvtárs uszítása”

      Ezek vagytok. Ettől undorítóbb ellenzék nincs.

  8. Névtelen
    2021.04.11. 17:07

    Mocskos baloldali al-Dzsazira… 😂😁😂🤣

    2
    1
    • Névtelen
      2021.04.11. 17:53

      Magas ez Nektek!

      „járványmatek. Három fontos állítás: 1. A szabályok lazításának következtében nő a találkozások és a fertőzések száma. 2. Amíg az elmúlt hetekben a munkahelyeken és a boltokban fertőződtek meg az emberek, most az általános iskolákban is terjed majd a vírus. 3. A nyitás kis lépéseit azért igazítják a beadott vakcinák számához, hogy egyensúlyi állapot alakuljon ki. Magyarán: nem esik majd vissza a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen levők száma. Mindig annyival nyitnak, hogy az oltások adta növekvő védelem ellensúlyozza a hatást, és ne legyen nagyobb a kórházakra nehezedő nyomás. Viszont még hetekig nem lesz kisebb sem. Ezen a nagyon magas szinten marad. „https://www.valaszonline.hu/2021/04/09/koronavirus-jarvanymatematika-ppke-itk-dekan-ivan-kristof-interju/

      1
      1
      • Névtelen
        2021.04.11. 20:09

        valaszonline=fideszes lakájmédia 😂😁😂🤣

        • Névtelen
          2021.04.11. 21:12

          Tudjuk! De olvassuk a fejlett, haladó, progresszív baloldal lapjait is.

          Háború van. Tilos kínai vagy orosz fegyvert , lőszert használni. Meg kell
          várni az ISO minőségbiztosítással átvizsgált francia-svéd-amerikai stb
          fegyverzetet. A vírus addig várjon. Én egyáltalán nem vagyok oltás és vakcina ellenes.

          SŐT!
          „Megjött a legfrissebb ellenzéki közvéleménykutatás eredménye, amit a Nyugati Fény című baloldali (szenny)lapban tettek közzé. Már nem Jakab Péter, hanem Dobrev Klára a legnépszerűbb ellenzéki jelölt.
          Lám-lám, nincs új a nap alatt. Gyurcsány féltő, óvó keze ide is elért. Jakab Péter pedig mehet a levesbe, vagy a parizeres zsemlébe… 😀
          Na jó lehet belőle burgonyaügyi miniszter is még…. Egyébként valaki meglepődött ezen az eredményen? Mert én nem.”

        • Névtelen
          2021.04.11. 21:36

          Nem fideszes lakájmédia nincs is. Sohasem volt. 😁😂🤣😂🤣😀

  9. Névtelen
    2021.04.12. 08:35

    A cigánynak és a bandájának hatalmas szopó lesz ebből. Mivel a járványt matematikailag kurvára nem érdekli, mit hordanak össze a seggnyalók, borítékolni lehet, hogy néhány héten belül napi 4-500 halott lesz, ahogy a külföldi elemzők is megmondták már hónapokkal ezelőtt. Addigra viszont a lakosság eddig oltásra jelentkezett része már be lesz oltva, aki nem, az nem is fogja kérni. Az ellenzékiek az elbaszott járványkezelés miatt fogják ekézni a kormányt, a sok oltástagadó elmebeteg (akik jellemzően aluliskolázott falusi bunkók, jelentékeny átfedésben a fidesz szavazótáborával) pedig azért fogják ekézni, mert „kísérletezni akar rajtuk a vakícinákkal és kiszolgálja a nyugati gyógyszerlobbi érdekeit”. Már most erősödnek ezek a hangok. Nyilván nem véletlen, hogy az összes ellopott vagyont alapítványokba menekítik és folyamatosan keresik az új ellenségképet, a belső felmérésekből nagyon jól tudják, hogy szarul állnak. Őszig becslések szerint félmillió szavazót vesztettek (vállalkozók, orvosok, tanárok…..), egy olyan országban, ahol kétmillió szavazattal lehet kétharmadot kapni ez kurva sok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük