Összefüggés van az AstraZeneca brit–svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között – jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban.

Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, véleménye szerint most már ki lehet mondani,

VILÁGOS, HOGY VAN ÖSSZEFÜGGÉS A VAKCINA ÉS AZ UTÓBBI HETEKBEN TAPASZTALT VÉRRÖGKÉPZŐDÉSES ESETEK KÖZÖTT, DE AZT MÉG NEM TUDNI, HOGY PONTOSAN MI VÁLTOTTA KI EZEKET A REAKCIÓKAT.

Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását. Az összefüggésről szóló kijelentés éles fordulatot jelez az EMA korábbi álláspontjához képest.

KAPCSOLÓDÓ
A tudomány az AstraZeneca mellett szól – a legtöbb hatóság is

A tudomány az AstraZeneca mellett szól – a legtöbb hatóság is

Még az uniós országok között sincs egyetértés.

Néhány órával azután, hogy megjelent az interjú, az EMA közleményt adott ki, amely szerint

MÉG NEM JUTOTT MEGHATÁROZÓ KÖVETKEZTETÉSRE AZ ASTRAZENECA GYÓGYSZERGYÁR KORONAVÍRUS ELLENI OLTÓANYAGÁNAK MELLÉKHATÁSAIVAL KAPCSOLATBAN.