Néhány millió orosz vakcina elegendő volt ahhoz, hogy éket verjen az összességében 2,6 milliárd dózist rendelő huszonhét európai uniós tagállam közé. Miközben az országok egy tízmilliós nyugati” vakcinacsomag elosztásán vitatkoznak, lassan megindul az oltóanyagok tömeges leszállítása. A versenyfutás az idővel próbára teheti az európaiak türelmét.

Múlt héten az EU állam- és kormányfőinek virtuális csúcstalálkozóján majdnem botrány tört ki – és ennek „kezdeményezője” Ausztria volt. Sebastian Kurz osztrák kancellár ugyanis arra panaszkodott, hogy az uniós vakcinabeszerzés elhibázott, mert egyes országoknak aránytalanul kevesebb vakcina jutott, és például Ausztriában is emiatt nem haladnak kellő ütemben az oltásokkal.

Mindez azért került elő, mert a BioNTec/Pfizer jelezte, hogy a harmadik negyedévben esedékes szállítmányából 10 milliót már a második negyedévben eljuttatna a tagállamokhoz – az egyébként is vállalt 200 milliós mennyiségen túl. A kérdés pedig az, hogyan osszák el azt a 10 millió adagot – ennek egy részére jelentette be igényét Ausztria.

50 ezer adag orosz vakcina érkezik Belgrádba, Szerbiába, 2021. február 22.

EHHEZ KAPCSOLÓDÓAN:

Ausztria az orosz vakcináról egyeztet

A kiszivárgott hírek szerint a vita egy pontján szót kért Angela Merkel német kancellár, és arra hívta fel kollégája figyelmét, hogy az uniós vakcinabeszerzésről a tagállamok döntöttek, „nem pedig holmi ostoba brüsszeli bürokraták” – a jelzővel feltehetően nem Merkel minősítette az Európai Bizottság tisztségviselőit, hanem visszautalt a vitában használt kifejezésekre. Kurz hat tagállam (Ausztria, Horvátország, Lettország, Szlovénia, Bulgária és Csehország) nevében szólalt fel, de sok további támogatót nem tudott gyűjteni, mert hamar kiderült: Ausztriának nincs oka panaszkodni, hiszen az akkori adatok szerint – az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ jelentése alapján – az osztrák oltottsági szint meghaladja az EU-s átlagot.

És itt válik érvényessé, hogy csak „majdnem” robbant ki a botrány, a kérdést ugyanis levették a napirendről azzal, hogy majd a nagykövetek vitatkoznak róla. Jelenleg is ebben a szakaszban tart az ügy, de van előrelépés, erről egy kicsit később.https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/FMfcgxwLtQMgQkZlHpRkQCmwZQlpHTDw