Gondolatok a könyvtárosokért | A könyvtárosok napja | Gyerektábor | Nyári tábor

 

A PEOPLE TEAM a „táborok tábora” (sokféle tematikában!), ahová egész Magyarországról, BAZ-megyéből is érkeznek gyerekek.

„Hol alszik a könyvtáros? – Két fedél között.” Könyvtárosnak lenni menő, akkor is, ha béna viccek szólnak arról, hogy mindent tudnak vagy legalábbis megkeresnek, csöndes helyen dolgoznak, és imádnak olvasni. Nincs ezekkel gond, sőt. Munkájukat annyira elismerik, hogy világnapjuk is van: két amerikai szervezet kezdeményezése nyomán április 14-én ünnepeljük a könyvtárosok napját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak és könyvtárosok által nyújtott értékekre.

A koronavírus-járvány fel-fellángoló hullámai miatt a kormányrendeletek értelmében több alkalommal is bezártak ugyan a könyvtárak, még ebben az időszakban sem szabad azonban megfeledkezni arról, mit nyújtanak mindannyiunknak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a könyvek, illetve azok, akik foglalkoznak velük.

Egy jó könyvtáros nemcsak Google-üzemmódban keres a kiadványok között, de ismeri az embereket, és kisiskolásoknak ugyanúgy tud releváns irodalmat ajánlani, mint tudományos munka írása miatt vagy kikapcsolódási célból érkezőknek. Legyen szó klasszikus vagy kortárs alkotásokról, szakmai művekről vagy szórakoztató folyóiratokról, nem lehet zavarba hozni őket, hiszen Miss Marple vagy Hercule Poirot módjára mindent megtalálnak – ha nem pont a saját munkahelyükön, akkor elirányítanak a megfelelő helyre.

S hogy Vörösmarty versére reflektáljunk: előrébb ment-e könyvek által a világ? Kétségtelenül. Hol lennénk, ha értelmünket és érzelmi világunkat nem formálnák olvasmányok, vagy ha betiltanák a könyveket? Talán meghonosodna az orwelli újbeszél és duplagondol világa. Éppen ezért fontos, hogy kortól függetlenül olvassunk – bármit, csak ne felejtsük el a betűfalás szeretetét! Az iskolai szünet hetei, hónapjai remek alkalomként szolgálnak arra, hogy a gyerekek megtornáztassák a szürkeállományukat. Egy nyári tábor – főleg, hogy a Covidnak is szép lassan búcsút inthetünk – kiváló apropó lehet arra, hogy közelebb hozza a srácokat az írott szóhoz.

Itt van például a PEOPLE TEAM: a PT csapata 31. éve táboroztatja a 7–17 éveseket. A tavalyihoz hasonlóan a Pongrác Kiadó támogatásával 2021-ben is megvalósul az élőirodalom- és kreatívírás-tábor, amelyek során ezúttal is számítani lehet meghívott szerzőre, az olvasáson kívül pedig más készségre is összpontosíthatnak a résztvevők: saját maguk is írhatnak, a tábor végén pedig egy felolvasóest keretén belül megmutathatják, mit alkottak, illetve meghallgathatják a többiek művét, legyen az vers, novella, dal- vagy más szöveg. Ha még nem vagy 18 éves, de érdekel, hogy művészi vénád merre sodorhat téged és hasonló korú társaidat, gyere el a három turnus (2021. július 25–31., augusztus 1–7., augusztus 8–14.) valamelyikére vagy mindegyikre. A jelentkezési lapért kattints ide.