A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntettének kísérlete
miatt vádat emelt egy fogvatartottal szemben.
A vádirat szerint, a vádlott férfi szabadságvesztés büntetését tölti egy
büntetésvégrehajtási intézetben, ahol egyik zárkatársa a sértett volt.
A vádlott 2020. március 13-án, a közös zárkában felmászott a sértett által használt
emeletes ágy felső szintjére, ahol az ott fekvő sértett felsőtestére és karjaira térdelve
leszorította a másik férfit, majd elővette a nemi szervét és az általa
mozgásképtelenné tett sértettet szexuális cselekmény elvégzésére akarta
kényszeríteni.
A sértett amellett, hogy tiltakozott, minden erejével fizikailag is védekezett, így a
vádlott bár kitartóan próbálkozott, nem érte el a célját. A vádlott cselekményével csak
akkor hagyott fel, amikor egy másik zárkatársuk erre határozottan felszólította, illetve
kilátásba helyezte, hogy a történteket jelenteni fogja a felügyeletnek.
A sértett a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt magánindítványt terjesztett elő
a vádlottal szemben.
A járási ügyészség vádiratában a büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek
minősülő férfival szemben, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és
közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a vádlottnak a feltételes szabadságra
bocsátás lehetőségéből történő kizárására tett indítványt a Sátoraljaújhelyi
Járásbíróságnak.