„Nem szeretek gazdag ember lenni egy szegény országban” – Bige László kipakolt, itt vannak a legmeglepőbb gondolatai
Bige László több mint három órán keresztül beszélt Gulyás Mártonnak a Partizán műsorában. A rövidebb, egyórásra vágott interjúnak van egy hosszabb változata, mi azt is meghallgattuk, és szemezgettük a műtrágyakirály aranyköpéseiből. Vadászat, Csányi Sándor, Demján Sándor, testőrök, Ceaușescu Romániája és egy kis filozofálgatás is belefért a 12. leggazdagabb magyartól.
A Partizán hétfőn jelentette meg Youtube-csatornáján a 12. leggazdagabb magyarral, Bige Lászlóval készített interjúját – ezt mi is szemléztük. A beszélgetés vágatlan verziója a Partizán podcastfelületeire került fel, illetve videóformátumban a csatorna előfizetőinek érhető el.
A rövidebb verzió tartogatott meglepetéseket, de Bige azon kívül is mondott érdekességeket. Legütősebb gondolataiból és sztorijaiból szemezgettünk.
A saját pénztárca ellopása
„Vádalkut kötöttek a rendőrséggel és azt nyilatkozták, hogy amivel megkárosították az államot, azt nekem osztották vissza. Igaz, nem kaptak belőle semmit” – Bige szerint érdekes, hogy a két, őt feljelentő ember tíz év után tett feljelentést ellene. Az egyik ügy már bírósági szakaszban van, de Bige nem tart attól, hogy nem nyeri meg az ügyeket.
„Nem sokat, de egy 50-100 milliót kapott ezért a vallomásért”
Bige szerint egy üzleti szereplő fizetett azért, hogy ellene feljelentést tegyenek. Szerinte van, „aki a fél kezét odaadná”, hogy árthasson neki.
Oroszlánvadász
„Az otthonomban nem szeretnék trófeákat látni, meg kitömött oroszlánokat” – válaszolta Bige, amikor arról faggatta Gulyás Márton, miért nincsenek trófeák a házában, annak ellenére, hogy szenvedélyes vadász hírében áll. A milliárdos azt is elmondta, hogy Afrikában vadászott már oroszlánra is. „Ez lehetséges, van ilyen, nincs vele semmi probléma” – mondta erről, hozzátéve, hogy szívesebben néz a falon egy Munkácsy- vagy Vaszary-festményt, „mint egy döglött vaddisznót”. Az nem derült ki, hogy tényleg van-e a nappalijában Munkácsy-festmény.
Vadászat mint lobbitevékenység
„Régen igen, ma nincs rá szükségem” – mondta Bige arról, hogy a társasági vadászatokat használja-e még kapcsolatépítésre. Mint később kiderült, korábban egészen érdekes társaságokkal is űzte a vadakat.
Újgazdag vadászok
„A régi elit minden tagjával vadásztam talán. Mindig a magát mindenkori elitnek gondoló rászokik a vadászatra. Na, ezekkel nem vadásztam” – mondta évtizedes vadászszenvedélyéről.
Vadászat Csányival, „a jó csókával”
Bige állítása szerint 1990-es évektől 2008-ig rendszeresen vadászott Csányi Sándor OTP-vezérrel is.
„A Sándor egy jó csóka volt” – mondta Gulyásnak Bige, aki hangsúlyozta aztán a múlt időt.
Jó embernek tartotta, akivel „jó volt egy levegőt szívni”. Csányi szerinte ügyes vadász, de nem versenyeztek vadlövésben. Ma már azonban nincs beszélő viszonyban Csányival, miután ő 2008-ban váratlanul leállította a cégeinek folyósított hiteleket.
Nagykoalíciós vadászatok
Korábban a Hvg írt arról, hogy 2010-ben Bige is ott volt a vadászaton, amelyen például Hagyó Miklós MSZP-s és Semjén Zsolt KDNP-s politikus is részt vett a Nyírerdő Rt, területén. Bige azt mondja, bár ő fizette a vadászatot, de ő is ugyanolyan vendég volt ott, mint mindenki más.
„De amikor kitört a botrány, megkérdeztek, hogy nem lehetne-e, hogy én voltam a meghívó. Felvállaltam. Kifizettem a tizenötmillió forintos számlát. Nem nagyon köszönték meg, de nem is tartottam rá igényt” – mondta.
Akkoriban a parlament vadászklubjából Bige szerint a különböző pártok képviselői gyakran jártak közösen vadásztúrákra, ebben semmi különös nem volt. Szerinte a beszélgetések sem a politika és az üzlet körül forogtak az ilyen eseményeken.
Jimi Hendrix és a szitanyomóbiznisz
Első jelentősebb bevételeit Bige Nagyváradon Jimi Hendrix-képeket ábrázoló pólók eladásából szerezte. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, „volt egy kirakatrendezéssel foglalkozó barátom és a nyomda főnöke. A barátom és ők találták ki, hogy Jimmi Hendrixet fognak szitázni.”
„Akkoriban nem csinált ilyet senki”. Később ezeket kivitték a piacra, és ott adták el. „Megvették két perc alatt. Eladták egy kereskedőnek.” Mivel akkoriban Romániában ilyen nem volt, Bige azt mondja, ezzel jelentős pénzt kerestek, ez volt első vállalkozói sikere. Szerinte Ceaușescu Romániájában nem volt veszélye annak, hogy az USA egy kulturális ikonjával diszített pólókat árultak.
Jó élet Ceaușescu alatt. Bige, a szocialista kapitalista
„Nekünk jó életünk volt Ceaușescu Romániájában. Egészen 1980-ig, akkor elkezdett fogyni a levegő és elfogyott minden” – mondta a kommunista Romániáról.
Ő Nagyváradon sem érzett feszültséget magyarok, románok, svábok és zsidók között. Emlékei szerint a 60-as, 70-es években nem voltak nagy társadalmi különbségek, és ha nem is sok pénzért, de mindenki tudott dolgozni az országban. A megyei párttitkárok és a jó gyári melósok szerinte ugyanúgy 4500 lejt kerestek.
„De félreértés ne essék, nem vágyakozva tekintek a Ceaușescu-féle Romániára. Azt viszont hiányolom, hogy ma nincs az embereknek kiszámítható élete”
– tette hozzá, majd Gulyás felvetésére, miszerint a kapitalista viszonyok között ez nehezebben valósul meg, mint a rendszerváltás előtt, azt mondta, hogy „ez százszázalékosan így van, csak körül kell néznünk”.
Demján Sándor, az egyetlen
Bige a magyar milliárdosok társadalmi felelősségvállalásáról azt mondta, „azt nem látja kielégítőnek”, és egyetlen ember volt, aki jelentős pénzeket fordított saját vagyonából társadalmi célokra, ez pedig Demján Sándor volt. „Kifejezetten jó ember volt” – mondta a Trigránit alapítójáról.
A neoliberális nagyasszonyt idézve
Elmondása szerint nem is tartja jó modellnek, hogy „az állam osztogatja az adófizetők pénzét”. Margaret Thatchert idézve azt is mondta, „az államnak nincs pénze”, az csak beszedi az adófizetők pénzét, majd kénye-kedve szerint osztogatja.
Ha a megválasztott vezetők rosszul gazdálkodnak, akkor megemelik az adókat.
„Ez nem egy elfogadható modell, hogy idejön valaki Nyugat-Európából és osztogatjuk neki az adófizetők pénzét ahelyett, hogy Magyarországot újraiparosítanánk” – mondta, kritizálva ezzel alighanem a magyar kormány által multiknak nyújtott adókedvezményeket.
Jogászok Londonban
Felevenítette azt a történetet is, amikor egyszer Londonban a Harrods áruház mögött kávézott, a pincér pedig hallotta, hogy magyarul beszél a telefonján. „Bige úr, nyugodtan mondja magyarul, mindenki beszél magyarul. Sőt ha akarja, bármilyen szerződést is megírunk maguknak. 17 jogász van az utcában, aki kávét hord a vendégeknek” – így szólt hozzá állítása szerint egy londoni magyar pincér. Ezt tragikusnak tartja.
Gazdag ember egy szegény országban
Gulyás felvetésére, miszerint az általa elmondottak alapján akár azonosulhatna is az elmúlt tíz év gazdaságpolitikájával a társasági adó alacsony mértéke és az egykulcsos szja miatt, azt mondta, mégsem tudja ezt megtenni.
„Kedvezményezett vagyok, de nem szeretek gazdag ember lenni egy szegény országban”.
Ez ellen szerinte ő nem tud tenni semmit, azon túl, hogy az ő cégénél dolgozókat rendesen megfizeti.
Bige, a filozófus
„Én nem akarok még nagyon sok pénzt keresni. Nincs értelme, mert úgysem fogom tudni elkölteni” – fogalmazott. „Infantilisnak” tartja, hogy valakik folyamatosan gyarapodni akarnak,
szerinte az ilyen emberek hibát követnek el, „mert holnapután befejeződik a pályád, meg fogsz halni”,
és úgy gondolja, boldogtalanul hagyják itt a földi létet, akik így tesznek, mert ahelyett, hogy azon gondolkoztak volna, mire költsenek, inkább azon törték a fejüket, hogy mit szerezzenek még meg. Ráadásul ezeknek a cégeknek „híre-hamva sem marad majd egy esetleges rendszerváltás után”.
Testőrök és perverzió
Bige azt mondja, azért is szerepel ritkán a médiában, mert nem akarja, hogy túl sokan felismerjék. Így viszont gyakran fel tud pattani a biciklijére, és be tud ugrani a kenyérboltba feltűnés nélkül. Gulyás ekkor megkérdezte tőle, hogy testőrök nélkül közlekedik-e.
„Milyen testőr? Aki azzal jár, annak megvan az oka. Nekem ilyen perverzió még életemben nem jutott eszembe” – hangzott a válasz.
Szerinte ha valaki le akarná lőni, az testőrökkel együtt is meg tudná tenni.
Szokott jótékonykodni, de nem most
„Nem én vagyok ennek az autentikus személye” – mondta arra a felvetésre, hogy a leggazdagabb magyarok miért nem adakoznak nyíltan a világjárvány idején, és miért nem áll akár ő az élére egy ilyen kezdeményezésnek. Azt elismerte, hogy „morálisan ez lenne helyes”, de szerinte senki nem követné. Azt is elmondta, hogy szokott adakozni, de ezt nem veri nagydobra.
Fizessenek a gazdagok?
Botka László négy évvel ezelőtti miniszterelnöki kampányának szlogenjére azt mondta, nem tud vele teljesen egyetérteni, de ha van konkrét cél, akkor ez működőképes lehet. Példaként a sport, a kultúra és a művészet gazdagok általi finanszírozását hozta fel. Szerinte ha ezeket nem támogatnák, nem is léteznének – a sportot leszámítva.
Nem sokat ér a magyar futball, a Fradit mégis finanszírozta
Bige elmondása szerint a magyar labdarúgásba pénzkidobás pénzt tenni, de a Fradit mégis finanszírozta.
„Belekényszerültem valamibe, adtam a Fradinak évi pár száz millió forintot néhány éven keresztül.”
Mindezt állítása szerint adókedvezményekért tette. Politikai értelme viszont ennek szerinte nem volt.
Mindenkit visszahív
„Amit hozzám címeznek, és alá van írva, az elmúlt harminc évben, mióta vezető vagyok minden egyes ilyen levelet megnéztem és válaszoltam is rá” – így van az emailekkel és azokkal is, akik személyesen telefonon keresik.
Őket is visszahívja. „Lehet, hogy nemet mondok két perc után, ha elmondja, hogy mit akar” – tette hozzá. Szóval a tuti üzletet azért nem könnyű vele így nyélbe ütni.
Csányi strómanja volt?
„Aki ilyet mond, az annyira buta kell hogy legyen, hogy lehányja saját magát a tükör előtt, mert nem ismeri fel magát” – mondta erre.
Bige, a közellenség
Homályosan fogalmazott arról, úgy gondolja-e, hogy Orbán Viktor személyes megrendelésére kezdődtek ellene eljárások. Szerinte nem normális, hogy amikor kereste a miniszterelnököt, ő nem szeretett volna vele leülni beszélgetni, holott ezt a környező országok vezetői adott esetben megteszik.
„A választ tudom, de nem mondom meg” – mondta Gulyás azon kérdésére, hogy mi a riasztóbb forgatókönyv: ha Orbán maga rendelte meg ellene az eljárásokat, vagy ha miután beszél vele, azok megszűnnek.
Jó lenne, csak nem pénzért
„Nem hiszem, hogy ezt pénzért meg szeretnék venni” – mondta arról, hogy más üzletemberek és a politika szerinte rá akarja-e tenni a kezét a cégeire. „Ha tönkre teszik, és úgy elviszik, úgy lehet, mert akkor nem kerül pénzbe” – tette hozzá, majd azt is elmondta, „nagyon nagy intenzitással ez történik”.
Csányiék jó szándéka
Bige állítja, egy dr. Csizma László nevű egyetemen is tanító közgazdász leveleket küldött külföldi bankoknak és más pénzintézeteknek, amikor ő cégeivel kötvényeket akart kibocsátani. „Tiszta jó szándékból”. Ezekben a levelekben az ellenük elindítandó eljárásokról írt. „Csányi érdekeltség?” – tette fel a kérdést Gulyás Csizmáról. Igenlő válasz érkezett.
Bige László Soros György nyomdokain
„Időnként nagyot szoktam bukni, akár tizenmilliárdot is, meg időnként ennyit keresek is” – beszélt shortolós kalandjairól.
„A legnagyobb tét”, amiben játszott, állítása szerint 800 millió euró volt.
Gulyás felvetette, hogy ezzel már-már Soros Györgyi magasságokat ostromol, de Bige szerint ő se nem annyira öreg, se nem annyira okos, se nem annyira gazdag, mint a New York-i magyar származású milliárdos.
De nem Simicska Lajosén
Szóba került a Závecz Research kutatása is, amit nemrégiben ő finanszírozott. Leszögezte, ő alapvetően politikafüggetlen volt mindig, „de ha mindenáron át akarnak állítani egy oldalra, megtehetik”. A Simicska Lajossal vont párhuzamot viszont visszautasította.
„Ő egy pártpénztáros volt, seftelt az adófizetők pénzével, olyan mélységekbe ereszkedett le, ahova én még csak be sem nézek.”
A 2022-es választások befolyásolására annyiban még utalt, hogy megemlítette, sok eszköz van a kezében, és ha nagyon kell, használni is fogja azokat.
Szegény Mészáros Lőrinc
„Ő lesz ennek az első áldozata” – mondta Mészáros Lőrincről, bár azt nem fejtette ki, konkrétan minek lesz az áldozata. Azt mondta, a leggazdagabb magyart alapvetően sajnálni tudja csak.
A Partizán Bige Lászlóval készített teljes beszélgetése podcastformátumban itt érhető el, videón pedig a Partizán előfizetői érhetik el.
ez is ugyanolyan geci mint a többi, de legalább borít a patkányokról
Kivégzett nyilas háborús bűnösöket szerepeltet történelmi forrásként a közszolgálati hirado.hu