A kormány nevében Kovács Zoltán államtitkár reagált, megállapítva: a kórházakban gyógyítani kell, és nem kamerázni. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség is megszólalt az ügyben. Álláspontjuk szerint a kérés nem időszerű.  Kifejtették: „A mi véleményünk általánosságban az, hogy ez a látszat szerencsétlen látszat: ebben a veszélyhelyzetben ugyanis minden médiának egyetlen, közös érdeke – és ilyen módon egyetlen, közös célja van –, a betegség visszaszorítása, az oltakozás felgyorsítása, a minél nagyobb védettség kialakítása össztársadalmi szinten. (…) Itt és most nem az öncélúan attraktív terepmunka, hanem a felelősségteljes információközlés a szakmánk elsődleges feladata”.

A szervezet nem önmagától, hanem a kormányközeli Magyar Nemzet megkeresésére reagált a témára. A dolog érdekessége, hogy a Magyar Nemzet főszerkesztője és Magyar Nemzeti Médiaszövetség az elnöke egyaránt Toót-Holló Tamás. Ez alapján joggal tűnhet olyannak ez az egész, mintha valaki a saját kérdéseire válaszolt volna, így próbálva megnyugtatni egy nemzetet.

„Gyógyítani kell, nem kamerázni”

Az aláírásgyűjtés szervezői szerint nem azt várják a döntéshozóktól, hogy bármikor a média átjáróháza legyen minden kórház. Csupán annyit, hogy ne kelljen másodlagos tájékoztatásra hagyatkozni a témában. Mert nem tűnik korrektnek szimplán annyi, hogy „NINCS SEMMI BAJ”, amikor tartósan napi 200 felett van az elhunytak száma.

„A járvány alatti kórházi munka bemutatásának fontosságát több országban is felismerték. Forgattak, illetve készítettek számos írásos riportot COVID-osztályokon – a teljesség igénye nélkül – az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Írországban, Németországban, Romániában, Szlovákiában, Kínában, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Ausztráliában” – fogalmaz a petíció, említve azokat a külföldi példákat, ahol a nyilvánosságot nem zárják ki hónapok óta teljesen a kórházak munkájából.

Két igazság

A nyugtató tónusok mellett rendre felmerülnek a kétségbeesés hangjai is, méghozzá olyan körökből, amelyek tagjai napi szinten találkoznak a Covid következményeivel.

– Rettenetes a vírushelyzet, azokat a felvételeket tessék szíves elképzelni az ózdi kórházban, amit annakidején az olasz helyzet kapcsán láttunk – fogalmazott például az Ózdi Városi Televízió kamerái előtt dr. Bélteczki János, az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója a csatorna március 25-i adásában. Ez az állítás pedig finoman sincs összhangban a kormányzat által sugallt állapotokkal.

Állami kitüntetésben részesült dr. Bélteczki János. Az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.  Az ünnepélyes ceremóniát a Pesti Vigadóban tartották meg.

A vezetőt a hazai egészségügy területén végzett több évtizedes gyógyító-, illetve közigazgatási munkájáért, továbbá társadalmi szerepvállalásaiért ismerték el. A díjat Magyarország köztársasági elnöke, Áder János adományozta, amelyet eredetileg az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án adták volna át. Ezt azonban a járványhelyzet meghiúsította, ami miatt az időpont tolódott. A főigazgató az elismeréssel kapcsolatban köszönetét fejezte ki a kórház valamennyi dolgozójának.

„Itt egy kollektíva munkáját becsülték meg az által, hogy én egy kitüntetést kaptam. Egy viszonylag hosszú, öt éves folyamat van a hátunk mögött, ahol a kórház gazdasági helyzetét egyensúlyba hoztuk, ahol a működőképességét megpróbáltuk biztosítani, és a jövőbe is tekintettünk a fejlesztések kapcsán. Ezt én egyedül nem tudtam volna véghez vinni” – hangsúlyozta dr. Bélteczki János, az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója.