Minden nyugdíjasnak 10 ezer forintos gyógyszerutalványt adna a DK

Közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció arról, hogy hogyan támogatná a nyugdíjasokat ebben a nehéz helyzetben.

“Ma az egész ország nehéz időszakot él át. Az egészségügyi dolgozóktól a tanárokon át a bezárásra ítélt vállalkozókig mindenki maga próbál talpon maradni, mert nem számíthat a kormányra. Az időseknek már nem csak az oltási káosszal és a növekvő élelmiszerárakkal kell megküzdeniük, hanem a gyógyszerek, alapvető vitaminok áremelkedésével is. Ez is a járvány hozadéka, sok tisztességben megőszült nyugdíjas néz szembe azzal, hogy nem tudja megvenni magának a gyógyszereit és a vitaminokat, amelyek a járvány alatt még fontosabbakká váltak”

– írják.

“A Demokratikus Koalíció azt kezdeményezi, hogy a kormány adjon minden nyugdíjasnak egy 10 ezer forint értékű, gyógyszerekre elkölthető utalványt! Amikor a világelsők között vagyunk halálozásban, amikor rengeteg idős ember nincs még beoltva, akkor ez lenne a minimum. Segíteni kell az időseket, hogy most is meg tudják venni a gyógyszereiket, vitaminjaikat, amelyek sokat drágultak a járvány kezdete óta. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ebben a drámai helyzetben, egy nemzeti tragédia heteiben éppen a legveszélyeztetettebbek ne jussanak hozzá a gyógyszereikhez”

– folytatja a közlemény.