Dr. Panyi Béla: legalább 700 aktív jogász van ma Magyarországon, akikkel személyes ismeretségem van

Címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség főügyészhelyettese, 2012-től pedig egy évig a megyei főügyészség megbízott főügyésze. Kevesen vannak ma Magyarországon, akik az ügyészeknek járó magas rangú szakmai kitüntetések mindegyikét megkapták. Melyik kitüntetésére a legbüszkébb?

Az idei elismerés is nagy öröm, de ezt még nem vettem át. Igaz, hogy a Magyar Közlönyben már közzétették. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje díjra is büszke vagyok. Amire pedig a legbüszkébb vagyok, az a Kozma-díj. Az ügyészi pályán ma négy meghatározó díj van, és a legnagyobb, amit ügyész kaphat, az a Kozma Sándor-díj, amit 1996-ban kaptam meg. Valamint az is büszkeséggel tölt el, hogy legalább hétszáz aktív jogász, ügyész, bíró, ügyvéd van ma Magyarországon, akikkel személyes közvetlen ismeretségem van, mert gyakorlatvezetőként, vizsgáztatóként találkoztam velük az elmúlt évtizedekben. És fura módon, majdnem mindegyik egykori hallgató megismer, és gyakran fordulnak hozzám szakmai véleményem megismeréseként. Az Országos Ügyészi Egyesület adja a Finkey Ferenc-díjat, ezt 2012-ben kaptam meg. Egyébként 29 évesen lettem vezető állású, 39 évesen pedig megyei főügyészhelyettes. Majdnem öt évig büntetőjogi szakágban tevékenykedtem, de mintegy 40 évig közérdekvédelmi szakterületen voltam ügyész. Szerencsésnek mondhatom magam, mert néhány olyan ügybe is belecseppentem fogalmazóként, ügyészként, vezetőként, mint például emberölések, gazdasági bűncselekmények, gazdasági ügyek, valamint polgári jogi és közigazgatási jogi ügyek, amelyek nem adatnak meg mindenkinek még egy ilyen hosszú életúton sem.

Kétszer is nyugdíjba ment. Egyszer 2012-ben és végül véglegesen 2018-ban. Hogyan történt ez?

Az ügyészi és a bírói nyugdíjkorhatár eltért az általános öregségi nyugdíjkorhatártól, ezért a bírók és az ügyészek 70 éves korukig dolgozhattak. De 2011-ben egy jogszabályi változás következtében megváltozott az ügyészi nyugdíjkorhatár, és az általános öregségi nyugdíjkorhatárt szabta meg a nyugdíjba vonulás korhatáraként. Viszont született egy határozat az Alkotmánybíróságon, hogy nagyon rövid a felkészülési idő a nyugdíjra, és ez sérti az emberi méltósághoz való jogot. Végül úgy alakult, hogy jómagam 2012 áprilisában betöltöttem a 62. életévemet, benyújtottam a nyugdíjazási kérelmemet, de végül a 2012-ben megszületett törvény szerint a 68. életévemig maradhattam a hivatalomban.

2018-ban ment végül véglegesen nyugdíjba. Hiányzik a napi ügyészi munka?

Nem teljesen szakadt meg a kapcsolatom az ügyészséggel. A legfőbb ügyész létrehozott egy tanácsadó testületet, és ennek a héttagú testületnek én is tagja vagyok. Most a koronavírus-járvány ideje alatt nem sok dolgunk van, de egyébként több rendezvényre is meghívást kapunk.

Ott volt a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának alapításánál is?

A miskolci jogi kar 1981-ben alakult, és valóban úgy szoktam mondani, hogy az alapító oktatója vagyok a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának. Ma már csak ketten vagyunk, professzor dr. Szabó Miklós és jómagam, akik alapításától kezdve oktatjuk a joghallgatókat Miskolcon. 1982. február 1-je óta folyamatosan részt veszek az oktatásban.

Felesége is jogász volt, a gyermekei is ügyészek lettek. Egyértelmű volt, hogy ezt a pályát választják?

A lányom és a fiam is a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztek. A lányom jogi kari oktató szeretett volna lenni, de ügyész lett közérdekvédelmi szakterületen. A fiam tudatosan készült arra, hogy ügyész legyen büntető szakágban. Három lányunokám van, a legnagyobb, Réka már a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba jár, a középsőt, Zsófiát most veszik fel a „Jezsuba”, a kicsi, Boglárka pedig még csak 11 hónapos, járni tanul. Egyelőre nem látszik, az unokák viszik-e tovább a család ügyészi hagyományait.


Dr. Panyi Béla kitüntetései

1996. Kozma Sándor-díj

Kozma Sándor-díjban az az ügyészségi alkalmazott részesíthető, aki szakmai munkáját huzamosabb ideje kimagasló színvonalon végzi, jelentős érdemeket szerzett tudományos munkásságával, vagy életútja elismeréseként vált erre érdemessé. A díjból évente legfeljebb tíz darab adományozható. 1992-ben alapították.

2004. Deák Ferenc-díj

A Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából 2003-ban alapított szakmai díjat olyan tiszteletreméltó személyek kaphatják, akik alkotmánybíróként, bíróként, ügyészként, ügyvédként, közigazgatási szakemberként, közjegyzőként, jogtudósként az elmúlt századok nagy jogászainak, a deáki hagyományoknak méltó utódai.

2012. Ügyészségi Emlékgyűrű

Az Ügyészségi Emlékgyűrű az ügyészségi szolgálatban huzamos időn át nyújtott kiemelkedő munkateljesítményért adományozható elismerés.

2012. Finkey Ferenc-díj

Finkey Ferenc jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, koronaügyész emlékének ápolására 1991 februárjában megalakult a Finkey Ferenc Bűnügyi Reform Társaság, és 2000-ben az Országos Ügyészi Egyesület Finkey Ferenc-díjat alapított.

2012. Magyar Érdemrend tisztikeresztje

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje annak adható, aki a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kimagaslóan és példamutatóan teljesített.

2021. Magyar Érdemrend középkeresztje

Dr. Panyi Béla a több mint négy évtizedes kiemelkedő, szakmai eredményekben gazdag jogászi, ügyészi és oktatói pályafutása eredményeként kapta meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

A Miskolci Egyetem által adományozott kitüntetések

2002., 2009. Kiváló Oktató Diploma
2003. Pro Facultate Iuris Prudentiae díj
2018. A Miskolci Egyetem Érdemes Oktatója

Teljes cikk itt.https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/gyerekkoratol-ugyesznek-keszult-minden-szakmai-elismerest-megkapott-5320834/