A novemberben életbe lépő korlátozás után néhány hónappal már jónéhány klub talált kapcsolatot ilyen-olyan szövetséghez, amellyel együttműködve el tudta intézni a fizetős vendégeinek, hogy néhány ezer forintért versenysportolóvá avanzsáljanak és legálisan járhassanak edzeni. Ennek köszönhető, hogy szerte az országban akadtak olyan klubok, amelyek tavaly év végén zárva voltak, jelenleg azonban nyitva vannak – persze csak a “versenysportolók” számára. A versenyengedély beszerzéséhez sportorvosi engedély szükséges, de vannak olyan szövetségek, amelyek ennek hiányában is megadják az engedélyt, mondván, azt majd pótolja a “versenyző”. Az más kérdés, hogy ha a hatóság ellenőriz egy klubot, akkor a versenyengedély csak a sportorvosi engedéllyel együtt érvényes. De általában ez sem probléma, utóbbit ugyanis szintén el lehet intézni.

Az, hogy pontosan hányan lettek az elmúlt hónapokban versenysportolók, nem tudni, pontos számokról ugyanis csak az adott szövetségeknek vannak információik. A hvg.hu több szövetségnél is érdeklődött ebben az ügyben, azon kevesek, amelyek válaszoltak, azt írták, hogy nem nőtt érdemben a versenysportolók száma. A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség főtitkára, Vargha Viola a hvg.hu megkeresésére elmondta, hogy náluk nem ugrott meg a szám és ügyelnek arra, hogy csak azoknak adjanak ki engedélyt, akik valóban versenyeznek is. Vargha hangsúlyozta, hogy új klubokat sem vettek fel, azoknak a versenyzőknek pedig, akiknek engedélyt adtak, a 30-35 százaléka gyermek-vagy junior versenyző, tehát az utánpótlást adja. Hasonlóról számolt be Bátor Gábor, a Magyar Teke Szakági Szövetség főtitkára is, hozzátéve: a szövetségük fokozottan odafigyel arra, hogy kizárólag tekés sportolóknak adjon ki versenyengedélyt ebben az időszakban is.

Beszéltünk azonban olyan budapesti sportszövetséggel is, amelynek a névtelenséget kérő vezetője arról beszélt, hogy egy klubtól ő maga is kapott ajánlatot, száz embernek kellett volna engedélyt adni, egy emberért 30 ezer forintot kapott volna a szövetség – de a gáláns ajánlatot a szövetségi vezető elutasította.

Azok a szövetségek, amelyek együttműködnek ezekkel a klubokkal, némi rizikót mindenképpen vállalnak. Kevesen tudják ugyanis, hogy a versenysportolókat a Magyar Antidopping Csoport bárhol és bármikor ellenőrizheti. A szervezet szóvivője, Dr. Tiszeker Ágnes a hvg.hu megkeresésére elmondta, hogy tudnak a jelenségről, arról, hogy hirtelen sokan váltak egyik pillanatról a másikra versenysportolóvá.https://hvg.hu/sport/20210330_Barmikor_ellenorizhetnek_a_doppingellenorok_a_jarvany_miatt_versenysportolova_valt_hobbisportolokat