Skip to content

Megköszönte továbbá az ózdi kórház főigazgatójának, Bélteczki Jánosak, hogy kiállt az igazság érdekében

Megköszönte továbbá az ózdi kórház főigazgatójának, Bélteczki Jánosak, hogy kiállt az igazság érdekében
Orvosszakszervezet: Nem kell pánikot kelteni, a valóságot viszont be kellene mutatni

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke szerint, ha egyszerre nyolc-tíz súlyos állapotú beteg érkezik, a katasztrófamedicina szabályai alapján kell dönteni arról, kinek tudják megadni az adott sürgősségi ellátást.

Egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban érkeznek a kórházba – nyilatkozta a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) alelnöke az ATV Start című műsorában hétfőn. Tóth Judit szerint ennek az az oka, hogy a fiatalabbak aktívabbak is, és a találkozásaik száma még mindig nem csökkent le kellő mértékben.

Az alelnök szerint nagyon korainak tűnik a nyitás gondolatával foglalkozni,

szerinte további szigorításokra, valamint a meglévő szabályok szigorúbb betartatására volna szükség.

Emellett meg kellene várni, amíg az átoltottság magasabb szintű lesz, és láthatóvá válik az új fertőzöttek, valamint a kórházban ápoltak számának csökkenése.

Tóth arról is beszélt: folyamatosan kapnak jelzéseket arról, hogy a korábban 8 ágyas intenzív osztályok most 40 ággyal működnek, vagy két-háromszoros a betegek áramlása a sürgősségi osztályokon, egy orvosnak 40 beteget kell ellátnia egy műszakban, ami elképesztő terhelést jelent. „Nem kell pánikot kelteni, viszont a valóságot be kellene mutatni, nem hamis biztonságérzetet kelteni az emberekben” – hangsúlyozta.

Állítása szerint azt is hallotta Tóth, hogy egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.

Nagyon súlyos a helyzet, a katasztrófamedicina szabályai szerint választani kell, hogy kinek tudják megadni az adott sürgősségi ellátást, ha egyszerre bejön 8-10 súlyos állapotú beteg”

– fogalmazott.

Megköszönte továbbá az ózdi kórház főigazgatójának, Bélteczki Jánosak, hogy kiállt az igazság érdekében, amikor az intézményben tapasztalt állapotokról azt mondta: olyanok, mint a tavaly olaszországiak. Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint mindez hazugság. Tóth Judit viszont azt állította, hogy több ózdi kollégájával beszélt, akik megerősítették, hogy súlyos a helyzet.

Az emberi erőforrások minisztere szerint sincs probléma az egészségügyben. Bayer Zsolt műsorának vendégeként vasárnap este azt mondta: „Meg se rendültünk, Lombardia összeomlott”.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



11 Comments

  1. Névtelen
    2021.03.29. 14:38

    „Döbbenet: maszk nélkül bulizó fiatalok lepték el a Margitszigetet – fotók
    Most kaptuk a fotókat arról, ahogy a szabályokra fittyet hányva buliztak a Margitszigeten.

    Bár a járványhelyzet nem éppen fényes, s a harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél, úgy tűnik, vannak, akiket ez kicsit sem zavar.”

    4
    1
  2. Névtelen
    2021.03.29. 15:17

    „Vasárnap egyetlen olyan halálesetet sem jelentettek a brit fővárosból, amelyet koronavírus-fertőzéshez kötöttek – hat hónap telt el azóta, hogy utoljára ilyen napot jegyeztek fel Londonban. Az adatokat a BBC az angol népegészségügyi szolgálat, a Public Health England jelentésére hivatkozva írta azzal együtt, hogy a járvány csúcsán, tavaly áprilisban mintegy napi 230-an haltak meg a vírussal összefüggésben Londonban. Az akkori hullám epicentruma is London volt.”

    Teljes népesség 8 908 081 fő (2018)

    2
    1
  3. Névtelen
    2021.03.29. 19:19

    https://www.origo.hu/itthon/20210329-dobrev-klara-koronavirus-maszk-nelkul.html
    Eközben gyurcsányné sunyít.

    3
    4
    • Névtelen
      2021.03.30. 09:50

      Bort iszik vízet prédikál. Na ezért szavazok a Mi Hazánkra!

      2
      2
      • Névtelen
        2021.03.30. 10:00

        Hát, ha arra a csürhére szavazol, szimplán hülye vagy.

        2
        2
        • Névtelen
          2021.03.30. 16:01

          Csak annyi, hogy ők kiállnak az érdekünkben, a szabadságunkért, a jogainkért. Nem ez a huhogó, riogató banda, mint a Szoci-Momentum-Jobbik-DK összeállás.

        • Névtelen
          2021.03.30. 19:27

          Amíg a „hivatalos ellenzék” önmagával van elfoglalva, ők az embereken próbálnak segíteni. Egy párt, amelyik nem a húsosfazék körül tolong. Tényleg hülyék…

  4. Névtelen
    2021.03.30. 12:15

    Kipcsak Basi Üzbegisztánban.
    12 óra 15: nincs még mai hivatalos statisztikai adat a COVID19-ről . . .
    A Főnök nem hagyta jóvá ????????????????????????????

    2
    3
    • Névtelen
      2021.03.30. 20:20

      sárga bolsevik irigység

  5. Névtelen
    2021.03.30. 14:38

    Ki ez a nő? Van link?

    1
    1
    • Névtelen
      2021.03.30. 20:23

      Na mit gondolsz?

      „A MOSZ a Ptk. változásának megfelelően 2015-ben vette fel a Magyar Orvosok Szakszervezete nevet.

      Kapcsolataink
      A MOSZ a hat magyarországi szakszervezeti konföderáció közül a LIGA Szakszervezetek tagja, és rajtuk keresztül képviseltetjük magunkat az országos szintű érdekegyeztetésekben.

      A MOSZ vezetőségének tagjai aktívan részt vesznek a LIGA bizottságaiban is.
      A LIGA Nyugdíjas Bizottságának tagja Dr. Dóbi István a felügyelő bizottság elnöke, illetve az Ifjúsági Bizottságban tag Dr. Tóth Judit Mária alelnök. Szintén a LIGA konföderáción keresztül rendszeresen delegálunk résztvevőt a Közép-Európai Fiatal Szakszervezeti Tagok Hálózatának (CEYTUN – Central European Young Trade Unionists’ Network) üléseire.”

      Az LIGA Szakszervezetek tagszervezeteként nemzetközi szinten is megjelenünk, mint az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC), illetve a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) tagja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük