Valahol azonban megértem Kövér Lászlót. Bizonyára súlyos lelki terhet jelent számára az, hogy felmenői maguk is Szamuely lelkes hívei voltak

Hasznos itt idézni Kövér László azon gondolatait is, amelyek a Deutsche Welle adásában elhangzottak, és amelyekkel kapcsolatban én a műsorban megszólaltam.„Ne legyenek kétségeink, ha engeditek nekik, visszatérnek, és meg fogják bélyegezni gyermekeiteket, unokáitokat. A Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben, és egyelőre csak a virtuális világban, de ott folytatják, ahol 100 éve a Szamuelyik abbahagyták.”

Kövér László tehát a mai ellenzéket terroristákkal, tömeggyilkosokkal véli azonosnak, akik akár Szamuely szadisztikus perverzióinak folytatására is hajlandóak. Ez már önmagában is olyan botrány, ami miatt neki mint közjogi méltóságnak bocsánatot kellene kérnie, és le kellene mondania.

Valahol azonban megértem Kövér Lászlót. Bizonyára súlyos lelki terhet jelent számára az, hogy felmenői maguk is Szamuely lelkes hívei voltak. Nem csak az MSZMP tagjaiként és 1919-es vöröskatonaként tettek így. A rendszerváltás után Kövér szülei a pápai MSZP alapszervezet sorait erősítették, egyik nagybátyja pedig a Thürmer-párt híve lett. Mindez Kövér magánügye is lehetne, ha elfojtásait, családi komplexusait nem terjesztené ki mindenkire, akinek az övétől eltérő véleménye van.

Kövér magánügye lehetne a történet akkor is, ha ő nem egy olyan párt színeiben politizálna, akinek belügyminisztere 1990 előtt az ORFK párttitkára volt. Úgy azonban, hogy a Fidesz kommunistái, élükön Martonyi Jánossal, aki anyagi juttatásért volt besúgó ügynök, a „jó” kommunisták, míg a többiek a „rosszak”, ez a történet már nem magánügy, hanem közügy. Olyan közügy, amelynek normális esetben a közszolgálati médiában kellene szerepelnie. Magyarként azok helyett kérek bocsánatot, akik ezt a folyamatot kisstílű hazudozásaikkal eddig ellehetetlenítették. https://444.hu/2021/03/19/ungvary-krisztian-kozszolgalati-szamonkero-szek

34 Responses

    1. Akko’mér’ van az, hogy Szamuelyt ahányszor elásták a temető árkában a falusiak annyiszor ásták ki? Magyar földben nem nyughat.

      1
      3
    2. Tudjuk!
      „A frusztrált, ellenvéleményeket nem tűrő, magukat az újságírás csúcsának tartó Kerner Zsolt és Medvegy Gábor a Facebookon nyilvánosan arról értekeztek, hogy Ómolnár Miklóst és Bayer Zsoltot fel kéne akasztani. Medvegy még mintegy pontként az „I” betűn elküldött többek között minket is a k888a anyánkba, amit ezúton is szeretnénk megköszönni, ilyen emberektől minden szidalom nagy öröm.

      Egyébként a posztot azóta törölték, valószínűleg azért, mert megijedtek. Nem baj, ami az interneten történik, annak bizony nyoma marad, srácok!”

      A Tóth Bertalan szocialista parlamenti frakcióvezető korábbi kampányfőnökeként is tevékenykedő politikus a Pesti Srácok Facebook-oldalán megjelent cikk alatti bejegyzésében egy olyan képet tett közzé, amely főbe lőve ábrázolja a kormányfőt, és az a felirat olvasható rajta, hogy „Keresd a hibát! Én nem találtam”.

      A Fidesz a történtek után választ vár Karácsony Gergelytől, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjétől, valamint Molnár Gyula szocialista pártelnöktől arra, megengedhetőnek tartják-e az MSZP-ben, hogy valaki politikai ellenfelei kivégzésére hívjon fel, illetve ezt kívánatosnak tüntesse fel – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. „Meddig lehet ezután Simon József az MSZP tagja?” – tette fel a kérdést.

      Gulyás Gergely azt is mondta, hogy az MSZP annak a kommunista állampártnak a jogutódja, amely a politikai ellenfeleit felakasztatta, kivégeztette, a fizikai megsemmisítésüket is megengedhetőnek tartotta. „Az a kérdésünk Molnár Gyulához és Karácsony Gergelyhez, hogy leszámolt-e ezzel az örökségével (…) az MSZP, vagy még ma is megengedhetőnek tartja az MSZMP által a politikai ellenfelekkel szemben alkalmazott eszközöket” – közölte.

      stb, stb.

      3
      7
      1. „Kerner Zsolt és Medvegy Gábor a Facebookon nyilvánosan arról értekeztek, hogy Ómolnár Miklóst és Bayer Zsoltot fel kéne akasztani.”
        Mi a problémád cukifiú! Én egyetértek!
        Bayer mit is mondott a civil szervezetek képviselőiről?
        A taknyukon és a vérükön kellene őket kihúzigálni…
        Az ilyen söpredék szerinted mit érdemel? Érdekes, hogy ilyenkor rögtön elfelejted Bayer és a többi hozzá hasonló g.ci megnyilvánulásait, csak a következményektől vagy felháborodva!
        Ha véded őket, te sem vagy különb náluk!

    3. Aki Szamuely bűneire kíváncsi, az nézze 03.21-en vasárnap a DunaTV-t 21:20-kor.

      2
      2
    4. És kikkel szemben bunkóskodik?
      A bohóc Parizer Petivel, aki a minelnök székében fotóztatja magát? (Ha a szart felteszed a spájzpolcra, rögtön azt hiszi magáról, hogy lekvár.)
      A fejhangon kiabáló Szabó Timcsivel, aki 5 centiről sípolt Orbán képébe?
      A live-király Tordai Bencével, aki bárkinek a képébe nyomja a telefonját, mint egy negyed osztályú újságíró?
      Vagy a lyukas zoknis Hadházyval, aki lófaszos táblát mutogat a parlamentben?
      Ezeket a szaralakokat bármelyik jóérzésű ember úgy vágná ki a parlament kapuján, mint macskát szarni.

  1. Nem ennek az Ungvárynak volt bőr a képén fütyölni (szíve joga) a kormányellenes tüntetésen székely népviseletben? Mekkora nagystílű ????? az objektív történész.

    Kövér tagja volt a KISZ-nek? Nem
    Az MSZMP-nek? NEM
    Gyurcsánnyal volt MISZOT elnök? IGEN
    Szimpatizált a szocialistákkal? IGEN
    ( még azok ki nem mutatták, hogy eszük ágában sincs szocialistának lenni)
    Utálta az SZDSZ-t, szorgalmazta a leválást? NAGYON IS

    3
    15
    1. Kövér nem volt MSZMP-s? Azok szerint nem, akik radírral szeretik írni a történelmet. Az volt az első munkahelye, baszdmeg!

      18
      1. Az „örülünk vincent” pecséttel ellátott fényképes igazolványt beszoptátok. Kövér hozta a reggelit a cociológiai felmérések alatt. Küld ki- hívd be frissen végzett egyetemista volt Ennyi.
        Google a barátod.

        2
        12
        1. Értem. Szóval orbanisztánban bajuszos kávéfőzőnőkből lesz parlamenti elnök.

          11
          2
          1. Ba+! A zsidó-keresztény kultúrkörben még miniszterelnökök is lehetnek a párttitkár fiúk.
            Sőt!
            „Gyurcsány Ferenc FB oldal.
            Apám nem egyszerűen nagy hóhányó volt, hanem dörzsember. Dörzsölte az életet, a tisztességét, az őszinte szeretetet. Időnként törte is.
            Ezer munkahelye volt. De jobban szerette a léhaságot, mint a kötelezettséget, a családot.
            Rosszul, de beszélt németül. Pápán az osztrák tévét grazi tévének mondták. Azt nézte. Imádta a nácikról szóló dokumentumfilmeket. És lendítette karját.
            Nem értettem. Semmit nem értettem.
            Anyám fonónő volt. Apám helyett is ő dolgozott és vigyázott ránk. Ő hangosan kiabált ilyenkor, hangja betöltötte a szoba-konyhás cselédlakást.
            Mellette álltam, de nem értettem mi történik valójában.
            Ma már értem.
            Az élet nem szimpla genetika. „

            4
            2
        2. Rákerestem. Nem találom, hogy Kövér Laca hamisnak nevezte volna. Ezt viszont megtaláltam helyette:”„Én szocialistának tartom magamat.” -LAcika 88 ből.

          11
          1
          1. Ezt már ezerszer elsütötted.

            Szimpatizált a szocikkal.
            Aztán a salak szoci feljött az olvasztó tetejére
            a fajsúlyos érc meg lesüllyedt.

            Orbánnak is csak Hiller szimpatikus. Néha Mesterházy.

          2. Bocsika! sokat gondoltam felöled. Beírod; Kövér vincent pecsét

            https://www.promenad.hu/2019/11/19/het-eves-tobbszor-cafolt-hamis-keppel-terjeszt-alhirt-mucsi-tamas/

            1
            5
          3. Nem én sütöttem el ,hanem Laca 88 ban. Tudom, hogy nagy csalódás ez neked, de ezt egy párterápián majd egymás között beszéljétek ki.

            ui.Tehát a fideszes promenad.hu szerint nem igazi?Meséljetek még és továbbra is várom a linket Laca cáfolatáról. Puszika

            4
            1
          4. „Nem én sütöttem el ,hanem Laca 88 ban”
            Nem érdekel, hogy Lacáról mit gondolsz
            Nincs jelentősége
            A fidesz szocialistább, mint ti
            Az se érdekel, hogy minek tartod a promenádban szereplő hőst Előre szóltam Lacának, hogy mint titokminiszter rakja be a kartonodat????

          5. Nem lén gondolom lacáról. Laca mondta önmagáról. Az hogy én mit gondolok róla az ennél sokkal rosszabb.

        3. Hagyjuk már ezt a szerecsen mosdatást! Szegény, szerencsétlen Kövér eftárs csak áldozata volt a komcsi rendszernek! Úgy mint a többi fideszben üldögélő ex KISZ titkár, párttitkár, MSZMP tag?
          Meg kell a szívnek hasadni!

          1. Csak a Vadai eftásnőnek volt mostoha gyermekkora

            „Vadai Ágnes a ruandai eseményekre utalva fenyegetett meg egy újságírót.
            Most nincs tüntetés, nincs online petíció, elmaradnak az aggodalmár aktivisták közleményei és a máskor hiperérzékeny külföldi médiumok sem érdeklődnek.
            Csend van. Akkora csend, hogy a tücsökciripelést is hallani.”

  2. Érdemes az egész cikket elolvasni. Képet kaphatunk a fideszes vinnyogó csőcselék és lakájmédia működéséről.
    https://444.hu/2021/03/19/ungvary-krisztian-kozszolgalati-szamonkero-szek

    14
    3
    1. a fideszes vinnyogó csőcselék és lakájmédia
      ?????? Ezt írja a 444?
      Ne röhögtess, már Gyuri bácsi.

      1
      9
      1. Figyelmeztetést tett közzé az OMSZ
        A tartós hőség miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) … Késő estére 22 és 27 fok közé hűl le a levegő.

      2. Vinnyogva, másra mutogatva véditek a Kövér nevű söpredéket az ex komcsi felmenőivel.
        Ha jól tudom, a Fidesz tagja volt a Liberális Internacionálénak, az Európai Néppártnak. Most mi következik? A köpönyegforgató pártod most hol remél „megnyugvást”? Netán valami újnáci szövetségben? Amíg ki nem b@sszák őket onnan is? Aztán telesírják a világmédiát a bánatukkal, hogy mindenki hülye csak ők az okosak. Tipikus esete az autópályán a forgalommal szemben haladó autósnak. No meg a gerinctelenségnek. A fidesz nem egyéb, mint az ingyenélő, gerinctelen, haszonleső tolvajok pártja, akikhez te is tartozol.

  3. Az egész háttér anyagot is érdemes elolvasni, hogy a királyi TV egyik riportere telefonon felhívta és ebből van itt ez az idézet.

    1. Erre gondolsz?
      „Szőts András részt vett a ludovikás tisztek felkelésében,
      amelynek Lemberkovics Jenő százados volt a vezetője. Őt a vörösök azonnal kivégezték, Szőtsöt ellenben a Parlamentbe hurcolták, ahol embertelen kínzásoknak vetették alá az alagsorban. Agyba-főbe verték, megszurkálták, majd valószínűleg azt a látszatot akarták kelteni, hogy öngyilkos lett, így a Parlament harmadik emeletéről egy aknába dobták a testét.
      Történt mindez június 26-án. Sokáig senki nem tudta, mi történt a színésszel, aztán a Tanácsköztársaság bukása után a Nemzeti Újság írta meg a rémes esetet. Így értesült róla a Nemzeti Színház társulata is, amely eldöntötte, egy portrét festetnek a mártírról és azt kiállítják a Nemzeti Színház épületében. Így is történt, 1920-ban a színház társalgójában fel is avatták a festményt, amely aztán a II. világháború végéig a helyén maradhatott, ekkor azonban a kommunista hatalom levetette.
      Csak a vörös terror bukása után derült ki, hogy a Parlamentben kínozták halálra Szőts Andrást
      Közben az is kiderül, kik tehettek Szőts András haláláról. Például a hithű kommunista, a Tanácsköztársaság egyik véreskezű végrehajtója, Korvin Ottó, akit még 1919 végén tartóztattak le és ítéltek halálra. Habár a történészek már bebizonyították, hogy vérszomjas Lenin-fiúról van szó, ehhez képest még ma is több közterület viseli a vörös terror egyik meghatározó képviselőjének a nevét.
      Szőts halála Korvin helyettese, Sallai Hollander Imre lelkén is szárad, ők ketten rendelték el a gyilkosságot….
      Szőts András mártíromságát 2016 óra a Parlament épületében emléktábla hirdeti,
      Kövér László házelnök avatta fel.

      Közterület ellenben nem hirdeti a nevét. Százegy év után talán ideje lenne végre egy-két Korvin utcát Szőts Andrásra változtatni.”

  4. Ezt már ezerszer elsütötted.

    Szimpatizált a szocikkal.
    Aztán a salak szoci feljött az olvasztó tetejére
    a fajsúlyos érc meg lesüllyedt.

    Orbánnak is csak Hiller szimpatikus. Néha Mesterházy.

    2
    3
    1. „Aztán a salak szoci feljött az olvasztó tetejére”
      Így igaz! Belőlük lett a fideszes vezérkar!

  5. Nyikosból nem lett? Sebaj! Petike mindent (is) tud.

    „Egy állami vagyonkataszter elkészítését sorolta első teendői közé Nyikos László, a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltje, akit a párt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján mutatott be Vona Gábor elnök. A Hírszerző szerint Nyikos László – volt MSZMP-tag – közgazdász végzettségű, a rendszerváltás előtt a Pénzügyminisztériumban dolgozott öt évet, 1979-83 között az APEH jogelődjének élén volt, 1989-ben pedig az Állami Számvevőszék alelnöke lett.”
    Forrás: https://kuruc.info/r/52/57278/

    2
    1
  6. Én nem értem meg kövér elvtársat szóval „Fogjon egy kötelet menjen le a pincébe és ott egy gerendára akassza fel magát” (mondta Kövér László 2001).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű