Csak az uniós oltásból többet be lehetett volna adni, mint amennyit eddig összesen sikerült

Csak az uniós oltásból többet be lehetett volna adni, mint amennyit eddig összesen sikerült

1941. július 10-én, a Pravdában megjelent cikkében Rákosi ezt írta: „A magyar nép a lelke mélyén teljesen a szabadságáért küzdő Szovjetunió oldalán áll”.Révai nem távolodott el ennyire a valóságtól, ügyelt rá, hogy kijelentései ne legyenek a röhögségig hamisak. Híres mondata, „élni tudtunk a szabadsággal”, azt fejezi ki, na, jó, a szabadságunkat persze a szovjet hadseregnek köszönhetjük, de történelmi érdemünk, hogy jól használtuk a szabadság adományát: 1945-ben,  a Kisgazda párt 57 százalékos választási győzelme ellenére négypárti koalíciós kormány alakult, 1947-ben szervezett választási csalással  a kommunista párt 22 százalékos eredményt ért el. Éltünk a szabadsággal, és az oroszok dominálta Szövetséges Ellenőrző Bizottság jótékony segítségével.Vajon Orbán a színtiszta hazudozás vagy a sumák csúsztatás módszerét használja-e?

Melldöngető

2020. február 28-án Orbán Viktor ezt mondta a rádióban: Most ugyan a koronavírus minden figyelmet magához von, de azért a történelmi kihívás, amivel együtt élünk, továbbra is a migráció. Pedig addig a napig szerte a világon 120 millió embert betegített meg a koronavírus. Március 10-én miniszterelnökünk ráerősített. Kapcsolat van a migráció és a koronavírus járvány között, mondta. Számos bevándorló Iránból vagy Iránon keresztül érkezik.

Március 16-án azt ígérte, élénkíteni fogunk, munkában tartjuk az embereket. Ez történetesen igaz volt, az ablakommal szemben az ukrán vendégmunkások, maszk nélkül, távolságtartás nélkül, szorgosan dolgoztak a déli Klotild palota tatarozásán, amely már egy török milliárdos tulajdona volt. Történetesen Szulejmánnak hívják, akár a szultánt, aki 1541-ben csellel, harc nélkül elfoglalta Budát.https://koszegferenc.atlatszo.hu/2021/03/16/csak-az-unios-oltasbol-tobbet-be-lehetett-volna-adni-mint-amennyit-eddig-osszesen-sikerult/?fbclid=IwAR31F2vj_mILwpFf-0-pBHN470w9E-zxFnaxPhCRxx59D6rfySkp3rVCtKI

32 Responses

    1. Talán ha az általa leírtakat cáfolnád. Ja, hogy nem megy, és szar, hogy kiderült: a csúti ártány meztelen?

      10
      2
        1. Nem. Addig beoltható első adaggal rengeteg ember, aztán majd az újabb szállítmányokból olthatók a ismétlők. Ezt egyébként a renyhe agyú nyunyókád is bejelentette, hogy így fogják csinálni. Azóta még kevesebbet oltanak. Alkalmatlanok.

          5
          2
          1. Bezzeg fletó jobb lenne mi!?Amúgy te is elvégeztél valami gyorstalpaló infektológia szakot??

            2
            3
          2. Az újabb szállítmány vagy jön, vagy nem. Gyakran vagy nem. Szerintem jól döntöttek végül, hogy tartalékolják a 2. vakcinát, mivel ebben a helyzetben nem kiszámítható a beszállítók teljesítése. Csak az a biztos, ami már itt van.
            Az alkalmatlanság inkább a baloldalon kérdőjelezhető meg. Ezek az ütődöttek saját szavazóbázisukat beszélték le az oltásról, saját szavazóbázisukat fogják tizedelni. Balos ismerőseim fele(!) nem akarja magát oltatni. Szép munkát végeztetek!
            Ezek az emberek viszont előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy a balos politikusok az ő életükkel játszottak politikai bábszínházat, mert nekik semmi sem számít, csak a pillanatnyi politikai haszon.
            A leghülyébb volt Parizer Peti, aki a legjobb, legteljesebb védelmet adó kínai vakcinát le kínaicuccozta. Ez a manusz tényleg annyira buta, mint amilyennek látszik. Ennek eredménye, hogy a balosok tömege utasítja vissza a „kínai cuccot”.

            1
            3
        1. Ne is eröltesd.A szájhősködés jobban megy. Ha így folytatod te leszel a következő kocsismáté.

          13
          1
          1. Minek? Ha, akarsz semmit sem hiszel el.

            Orbánnak nincsen kétharmada, soha nem is volt, csak unatkozik és lop és lop és lop és lop és lop és lop

            koronavirus.gov.hu
            megérkezett/lekötött tételek
            2021.03.16

            1
            3
  1. Az eltelt idő és a történések kronológiája miatt arra lehet következtetni, hogy a profi futballisták beengedése Magyarországra eredményezte a brit mutáns koronavírus behurcolását az országba. Orbánnak jobban kellett volna vigyáznia, de túl csábító volt neki az európai futball megmentőjeként tetszelegni.
    Úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak tényleg elég különös prioritási listája van.

    Az emberéletnél ugyanis a pénz és a futball is sokkal fontosabb a felcsúti szotyiköpködőnek.

    11
    2
    1. Húúúúúúúúúúú. Wazze! Mennyi mindent tudsz ?????
      Veri még a feleségét?

      2
      8
      1. nem kizárt, a dolgok nem mennek valami fényesen, nem sok kell hozzá egyszercsak ledobja az agya a rojtosra koptatott ékszíjat

        9
        1
          1. Értem. Akkor ezért jönnek a kétharmadok. hogy van az, hogy a jobbik 1 kerületben győzött 2018-ban? Ennyi hiteles emberük van?

            „De egy pálinkától felhígult agyú felcsúti bunkóból bárki kinézi, hogy XXXXXXXXXXXX De ha valaki már látta fényképeken azt a szerencsétlen nőt, akkor látta a boldogtalanságot, a depressziót, a kilátástalanságot, a szomorúságot. Egy családon látszik, ha kiegyensúlyozott és boldog. Ilyen képet még nem láttunk az Orbán családról, ahol láthatóan a férj és apa egy erőszakos bunkó, aki zabál, mint egy disznó, és iszik, mint a kefekötő, akinek a családján látszik, hogy köze nincs hozzájuk, és egy szenvedő feleség tengődik mellette.”/ámerikás Népszava 2013/05/

          2. Nem tudjuk,csak te írod, az meg a semmivel egyenlő.

            1
            1
  2. Ha lehet legközelebb azzal kezd,hogy ki írta és mi a forrás.Időt spórolnál meg vele nekem,mert nem szenvedném végig a ilyen sületlenséget!?

    3
    7
  3. Egész Európa összes vakcinája nálunk van papíron, de a patás ördög titokban kereskedik vele ,mondta a mi Ferink szakértője. Beszélt egy targoncással, az felvett mindent a mobiljára. Még a húgát is bemártotta, aki a prezentációkat készítette.

    4
    5
  4. Késmárky András háziorvos az RTL Híradónak beszélt arról, hogy a hétre több mint 100 páciensét hívta be ismétlőoltásra, azonban a vakcinák beadása csúszni fog. Arra számított, hogy összesen 130 adag AstreZeneca és kínai Sinopharm vakcina érkezik a rendelőjébe, délelőtt azonban még nem volt hír a vakcinákról.

    „Most van nálam 11 óra 06 perc, nincsen semmilyen információm arról, hogy holnap rendben el tudom-e kezdeni az oltást. Nem merem őket felhívni, mert biztos vagyok benne, hogy lincshangulat lesz”
    – mondta az RTL Híradónak a háziorvos.

    Végül közölték vele, hogy csak AstraZenecát kap, így a 130-ból 20 embert be tud oltani. A többieknek viszont várniuk kell. Késmárky András szerint így nem lehet tervezni.

    „Az a gond, hogy így annyira fel fog torlódni egy-egy napot követően az oltásra váróknak a száma, hogy egyszerűen képtelenek leszünk – ha új oltás is jön be – az új páciensekkel együtt oltani az ismétlőoltásokat”

        1. „Az RTL Magyarország közleményben jelentette be, hogy a koronavírus kapcsán született egyik kormányrendelet biztosította lehetőséggel élve az M-RTL Zrt. 2019-es éves beszámolóját csak később hozza nyilvánosságra, a közleményben emlékeztetnek ugyanakkor az RTL Group Magyarországon jelenlévő cégeinek együttes, 2019-es, már nyilvánosságra hozott eredményeire, ami alapján megduplázódott az RTL Magyarország profitja – derül ki a media1.hu cikkéből.
          Az RTL Magyarország ma egy közleményben jelentette be, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján

          a Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL Zrt.) éves beszámolóját legkésőbb 2020. szeptember 30-án hozza nyilvánosságra.
          Ami az RTL Magyarország (ide tartozik az RTL Group valamennyi magyarországi médiaszolgáltatással foglalkozó cége) 2019-es teljesítményét illeti: a vállalatcsoport jelentős nyereséget könyvelhetett el, ugyanis 5,9 százalékos hirdetési árbevétel-növekedés mellett”
          a teljes konszolidált árbevétel a 2018-as évhez képest 6,5 százalékkal 114 millió euróra nőtt.

  5. Csak egy bukdácsoló cége volt eddig annak az amatőr jéghoki-edzőnek, aki most feltűnt az 55 milliárdos kínai vakcinaüzlet mögött
    Egyre több a kérdőjel a kínai vakcinák beszerzése körül. Az oltóanyagokat szállító cég mögött feltűnő egyik ember korábban hokijátékos volt, és ismerősei szerint egy energiaitalos cégnél dolgozik, komoly vállalkozása pedig soha nem volt
    A cégnyilvántartásban három cégét találni, ezek közül egyik sem termelt többet évi néhány millió forintnál.
    Vajon sajátláb, vagy a dogtorminiszerelnök megelégedett a felével? Mármint az 55 milliárd felével

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű