Miskolc. Sajtónapi polgármesteri köszöntő

Tisztelt Újságírók, Szerkesztők, Riporterek, Operatőrök, Fotóriporterek, Tördelők, Vágók, Rendezők, Technikusok, Nyomdászok, Olvasószerkesztők, Lektorok és Háttérmunkások!

Elnézést a hosszas felsorolásért, de nem akartam senkit sem kihagyni! Azokat sem, akik nem a kamerák, fényképezőgépek optikái előtt, hanem azok mögött, a kíváncsi szemek elől rejtve, szerkesztőségek, stúdiók, vágószobák, nyomdai termek félhomályában dolgoznak, cipelik az állványokat, hangszintet állítanak, forgatásokat, interjúkat szerveznek. Akik végleges formájukba rendezik a lapok hasábjain átcsapó betűtengert, hírsorrendet állítanak, pillanatok alatt megérthető grafikát varázsolnak a hírek mellé magyarázatként.

Az Önök munkáját szeretném megköszönni a mai napon. Önök nélkül sokkal nehezebb lenne megérteni, megfejteni mai bonyolult, olykor káoszba hajló valóságunkat, nehezebb lenne eligazodni a „post-truth world”, az „igazság utáni világ” fals és disszonáns hangzavarában.

Éppen ezért fontos – talán az egyik legfontosabb – munka az Önöké. Önök egyszerre hírvivők és kapuőrök, nemcsak azt alakítják, hogy miről, hanem azt is, hogy hogyan beszélünk egymással, egymás között, hogy milyen hangnemben zajlanak hétköznapi vitáink és párbeszédeink. Ez rettenetesen nagy felelősség, amely az Önök vállát nyomja, amelyet nap, mint nap cipelniük kell.

Én ehhez kívánok Önöknek kitartást, bölcsességet, erős gerincet és erős vállakat, felelősségteljes tisztánlátást. Mert talán sosem volt még aktuálisabb József Attila már-már az unalomig ismételt sora: „az igazat mondd, ne csak a valódit”.

Veres Pál

Miskolc MJV polgármestere

Fotó: Régi miskolci tollforgatók eligazításon a miskolci kommunista pártbizottságon