Rémhírterjesztésre figyelmeztette a Városháza az eszakhirnok.com-t
Tisztelt Sajtó! Olvasónk írja . Mennyi a valóságalapja van a bejegyzésnek? Tisztelettel Pusztai László
Inkább arról írjon Szerkesztő Úr, hogy mióta PXXXXXXXXXXXXXXXXbeegedte a XXXXXXXXXXX tábort” a hivatal épületébe, mert hideg volt éjszaka, télen (azt csak halkan jelzem, hogy kb. óránként kellett rájuk kihívni a rendőröket, mert “szépen” viselkedtek), azóta a fél hivatal covidos lett. Tegnap reggelre egy kollégánk meghalt, még nem volt 60 éves, többek állapota súlyos, van olyan osztály akik kompletten megbetegedtek. Félünk…. Elrendelték a hómofiszt…. hétfőtől…. majd szólunk a vírusnak hogy ma (pénteken) ne fertőzzön.

Sajtó és Kommunikáció

márc. 5., P 8:19 (21 órával ezelőtt)
címzett: én

Tisztelt Pusztai László!

 

Home office-ra a járványhelyzetben eddig is minden hivatali munkatársnak volt lehetősége jegyzői engedéllyel. Többen éltek is vele, főleg, akiknek krónikus betegségük van. A Városházán szigorú járványügyi szabályok vannak életben már lassan egy éve. Folyamatos a fertőtlenítés, kötelező a maszkviselés.

 

Tömeges megbetegedésről nem beszélhetünk a hivatalban, de éppúgy, ahogy sajnálatos módon országos szinten is nőnek az esetszámok, így a hivatalon belül is többen megbetegedtek. A harmadik hullám miatt a kormány is szigorításokat rendelt el hétfőtől, az Önkormányzat is ezt teszi, ezért a jegyző hétfőtől elrendelte a home officet, azokon a területeken, ahol ez megoldható.

 

A fenti eseteket összemosni azonban súlyos felelőtlenség, rémhírkeltésnek minősül, amely jogi következményeket vonhat maga után.

Újabb kérdésükre még várjuk a választ

 

Köszönjük a gyors választ. Az lenti  választ teljes terjedelemben közölnénk. (Benne az utolsó sor)  jogi következményeket vonhat maga után

Hány beteg és hány halálos áldozat  van a (teljes) Önkormányzatnál? 

Továbbra sincs az Önkormányzatnak arról infója, hogy hány miskolci áldozata van a járványnak? (Kazincbarcikának 25)

Tisztelettel

Pusztai László