Miskolc. Elhunyt Járcsics Emil, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség követe, Venesz-díjas mesterszakács
Életének 66. évében, március 6-án reggel elhunyt Járcsics Emil, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség követe, Venesz-díjas mesterszakács –

Az 1955-ben született Járcsics Emil a miskolci Szamuely Tibor úti vendéglátó szakmunkásképző iskolájában végzett szakácsként, majd a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalatnál szakácsként, a Palota Szállóban, a Miskolci Egyetem Központi konyháján, később konyhafőnökként dolgozott. Fiatal szakemberként lehetősége nyílt a magyar gasztronómia megismertetésére többek között Finnországban, Németországban is.

Nagy változás az életében akkor következett be, amikor a Berzeviczy Gergely Szakközépiskolában kezdett oktatni. Szakoktatóként, majd gyakorlatioktatás-vezetőként több ezer diákkal és felnőttképzésben résztvevővel ismertette meg a szakács szakmán keresztül a vendéglátást, akik szinte mindegyike kellemes, szép emlékeket őriz Emil Tanár úrról.

– Felsorolhatatlan az a sok társadalmi munka, amit szeretett szakmájáért végzett. A Magyar Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) Miskolc környékének régiós elnökeként felbecsülhetetlen érdemeket szerzett ennek a térségnek. Az első „Gasztrocsata” első helyét ő szerezte meg, ahová közel ötvenfős szakmai társaságot mozgósított, de a neszmélyi, a győri és a keszthelyi gasztrocsatákon is részt vett a régió szakembereivel. Többek között ez is hozzájárult, hogy átvehette a MNGSZ kiváló régiója kitüntetést. A felnőtt oktatásban résztvevők néhányával megalakította a „GasztroSuli” főzőiskolát, melyet több mint egy évtizedig koordinált – áll a méltatásban.

Az országosan ismert Schnitta Sámuel csapatverseny bölcsőjénél is jelen volt, MNGSZ régió elnökként segítette a területi versenyek, országos döntők szervezését, lebonyolítását, szakács zsűritagként ugyancsak több ilyen versenynek volt résztvevője.

A miskolci gasztronómiai rendezvényeken is folyamatosan jelen volt, a Kocsonyafesztiválokon diákjaival rendszeresen képviselte iskoláját, de ő maga is részese volt például a látványkocsonya versenyeknek. Egyik legemlékezetesebb munkája a Déryné táljába készített látványkocsonyája volt.

Az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbbé váló főzőversenyeken zsűritagként rendszeresen képviselte a miskolci szakácstársadalmat.

– Egy olyan kollégától kell búcsút venni, aki emberségből, szakmai alázatból, barátságból sokunk számára példaként fog szolgálni. Búcsúzunk a saját magát „vidéki mezítlábas szakács” jelzővel illető tanártól, szakácstól, vendéglátós kollégától, sokunk barátjáttól – írta a Miskolci Vendéglátósok Baráti Köre.