Közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata

     Tájékoztató a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
közigazgatási cselekményével szembeni keresetlevél benyújtásának módjáról

Felhívjuk a Tisztelt ügyfeleink figyelmét,
hogy a közigazgatási pert kezdeményező keresetlevél benyújtására szolgáló
NAIH_K01 elnevezésű űrlap 2019.09.16-án megváltozott!


A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 39. § (1) bekezdése szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pert megindító keresetlevelet a Hatóságnál kell benyújtani a vitatott cselekményről (döntésről, intézkedésről) való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül, de legkésőbb a cselekmény megvalósulásától számított egy éven belül.

A Hatóság mulasztása (közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó, jogszabályban rögzített kötelezettségének elmulasztása) miatti mulasztási per iránti keresetet a közigazgatási cselekmény megvalósítására nyitva álló határidő leteltétől számított egy éven belül kell a bíróságnál benyújtani.

A per a Kp. 12. § (1) bekezdése alapján törvényszéki hatáskörbe tartozik, a perre a Kp. 13. § (3) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes.

A Kp. 26. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 72. §-a alapján a törvényszék hatáskörébe tartozó perben a jogi képviselet kötelező, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló  2015. évi CCXXII. törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szerint pedig az ügyfél jogi képviselője elektronikus kapcsolattartásra kötelezett.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 61. § (6) bekezdése szerint a határozat megtámadására nyitva álló keresetindítási határidő lejártáig, illetve közigazgatási per indítása esetén a bíróság jogerős határozatáig a vitatott adatkezeléssel érintett adatok nem törölhetők, illetve nem semmisíthetők meg.


A közigazgatási per kezdeményezésére a NAIH_K01 elnevezésű űrlap szolgál:

NAIH_K01 űrlap  (2019.09.16)

Az űrlap az általános nyomtatványkitöltő program (
ÁNYK program) alkalmazásával tölthető ki.

Az űrlaphoz csatolni kívánt mellékletek méretéről, formátumáról a http://birosag.hu/ekapcsolattartas/informatikai-segedlet oldalon olvasható tájékoztatás.

 

Archív űrlap:

2016. július 1-től 2018. május 13-ig alkalmazott NAIH_K01