Orbán Viktor legrosszabb döntése

Mivel nem lett volna sportszerű a vírussal szemben az azonnali lezárás, és egy brit variánst nyilván megillet a fair play, aki március első hétvégéjén még szeretne egy kicsit bevásárolni valami bevásárlóközpontban, nyugodtan megteheti. A szerencsejátékok kedvelőinek nem kell sietniük, a kaszinók bezárásáról nincs hír. (Cikkünk élesítése után érkezett a hír: most a kaszinókat is bezárják)

A harmadik hullám igazán kemény napjai csak most jönnek Magyarországon, ahol arányaiban már több embert ölt meg a koronavírus, mint az Egyesült Államokban, ott, ahol a pandémia jelentős részében egy járványügyi szabotőr volt az ország vezetője. Jelenleg a világranglistán mi vagyunk a 9. legrosszabbak, de hamarosan meg fogjuk előzni azt az Olaszországot is, ahol 2020 tavaszán apokaliptikus állapotok uralkodtak a kórházakban.

Decemberben, amikor ez a szám még elképzelhetetlennek tűnt, Merkely Béla arról beszélt, hogy „a magyar egészségügy teherbíró képessége 1000 lélegeztetett beteg körül határozható meg”. A második hullám csúcsán ez a szám 674 volt, most 639-nél tartunk, egy héttel ezelőtt 228-cal kevesebben szorultak gépi lélegeztetésre. Másfél hét múlva 1000-nél lehetünk, és hiába fogják majd akkor azt mondani, hogy nincs semmi gond, valójában 16 000 lélegeztetőgépet is tudunk egyszerre üzemeltetni, ezt azért nem mindenki fogja elhinni.

Németország vagy az Orbán Viktor által a „laboratóriumának” nevezett Ausztria példája azt mutatta, hogy igenis lehetett hatékonyabban védekezni a 2021 elején egymás után minden európai országon végigsöprő vírusvariáns ellen. A magyar kormány viszont képtelen volt időben lépni, maradt az, amiről az európai katasztrófa egy évét összefoglaló cikkben írtam: a vacakolás, a homokba dugott fej, a szőnyeg alá söprés, a halogatás.

Orbán talán valami csodára várt, esetleg azt hitte, hogy majd Moszkvából és Pekingből annyi vakcinát küldenek, hogy azzal majd megvédik a magyarokat a harmadik hullámtól. Az, hogy az utóbbi egy évben Magyarországon és Európában több mint félmillió embert megölt a koronavírus, a politikusok és a társadalom közös felelőssége. Az utóbbi hetek magyar késlekedése, az ebből következő halálesetek, a túlterhelt egészségügy és az ezzel járó megannyi szenvedés azonban egyes-egyedül a magyar kormány, és azon belül is Orbán Viktor hibája.

A miniszterelnöknek sok rossz döntése volt 11 (15?) éves kormányzása alatt, de ennél halálosabb egy sem.https://444.hu/2021/03/04/orban-viktor-legrosszabb-dontese