Nagy verseny lesz Miskolcon a Keményben

 

A tervek szerint március 5–6-án nagyszabású úszóversenyt rendeznek a borsodi megyeszékhelyen.

A víz világnapja alkalmából immáron huszonötödik alkalommal tartanak versenyt a Kemény Dénes sportuszodában, a kétnapos esemény házigazdája a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség.

Bizakodnak

Az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak kedd délelőtt, és először felolvasták dr. Fázold Ádám levelét. A társaság tiszteletbeli alelnöke, a sportág régi motorosa kora és veszélyeztetett állapota miatt maradt távol, de nem mulasztotta el meleg szavakkal köszönteni a rendezvényt, melynek elhalasztása most is felmerült, a szervezők azonban bizakodnak. Nézők természetesen nem lesznek és a rendezők számos óvintézkedést hoznak az indulók biztonsága érdekében, a hirtelenjében „kimúlt” amatőr úszósport helyzetének normalizálása érdekében.

A számok a régi szokásoknak megfelelően most is imponálóak: 30 szám, 302 versenyző (volt már 380 is), 69 miskolci, 16 csapat, 1400 rajt (a helyiek 454-ben érintettek), 123 eredményhirdetés (most azonban nem állnak fel a dobogóra a legjobbak, akik dobozban kapják meg érmeiket). boon.hu info