A járványhelyzetre és az emiatt hétfőtől életbe lépő korlátozásokra hivatkozva a makói Continental gyár felajánlja munkavállalóinak, hogy határozott időre (2021 végéig) meghosszabbítják az eddigi kollektív szerződést.

„A mai napon bejelentett, 2021. március 8. hétfőtől kezdődő országos korlátozások következtében a sztrájkhelyzet azonnali feloldását látjuk szükségesnek a munkatársaink és családjaik védelmének érdekében. Jövő hétfőtől alkalmazkodnunk kell az új körülményekhez, a kisgyermekes szülőknek megoldást kell találni az óvodák és iskolák átmeneti bezárásának következményeire és a további intézkedésekre is fel kell készülnünk, az egészségünk védelmében” – írja közleményében a cég.

A Hornyacsek Zoltán, országos kommunikációs vezető által aláírt közlemény szerint a cég mindhárom szakszervezettel közölte döntését, és az CDFSZ, MGSZ és MTSZSZ képviselői is „nyitottságot mutattak” az ajánlatra.

„Az így helyreállítandó munkabéke mellett 2021. december 31- ig mindhárom szakszervezetünk bevonásával szeretnénk az új kollektív szerződést megkötni” – írja a Continental.

A makói gyárban kedden kezdtek sztrájkolni a dolgozók, azt követelve, hogy a munkáltató minél hamarabb csorbítatlanul állítsa vissza a tavaly egyoldalúan felbontott kollektív szerződés tartalmát, annak minden pontját. A konfliktusban még a Fidesz is a dolgozók oldalára állt, és az autóipari multi ellen fordult.