Skip to content

Varga Judit szerint a közösségi média olyan lett, mint az ivóvíz

Varga Judit szerint a közösségi média olyan lett, mint az ivóvíz

Az igazságügyi miniszter egy konferencián elárulta, hogy van, amiben még Věra Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével is egyetért.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Media for Freedom konferencián mondta el, miért tartja fontosnak a közösségi médiát irányító óriásvállalatok szabályozását – írja a Telex. Mint idézik,

Varga szerint a közösségi médiumok olyanná nőtték ki magukat, mint az ivóvíz- vagy áramszolgáltatás.

Fontos ezért, hogy az emberek kontrollálják ezeket a platformokat, és ne a közösségi média az ő életüket – mondta a miniszter. Az emberek alatt a Fidesz-kormányt értheti Magyarország vonatkozásában, korábban ugyanis pedzegette, hogy ha kell, törvénymódosításokra is javaslatokat tesz minisztériuma. A közösségi média rendszabályozása érdekében hozta létre az Igazságügyi Minisztériumban a Digitális Szabadság Bizottságot is, miután tavaly decemberben – nem először – cenzúrázással vádolta meg a Facebook-ot.

A konferencián a miniszter azt is megjegyezte, hogy bár általában nem egyezik a véleménye Věra Jourovával, abban egyetértett az Európai Bizottság alelnökével, amikor Trump Twitterről való kitiltását szerinte a szólásszabadságra nézve veszélyesnek ítélte meg. (Varga korábban Jurová lemondását követelte, amiért az alelnök azt nyilatkozta a Spiegel-nek, hogy beteg demokráciát épít Orbán Viktor.)

Zárásul Varga – mint a Telex idézi – hozzátette: reméli, hogy az Európai Bizottság és a többi uniós tagállam is felismeri majd a téma fontosságát, és tesznek az közösségi médiumok szabályozásáért.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



7 Comments

  1. repülő
    2021.02.26. 09:31

    Én jobban örülnék, ha miniszter asszony a saját házatáján, a minisztériumban tenne végre rendet, és úgy működtetné, ahogy egy jogállamban kell!

    7
    2
  2. nn
    2021.02.26. 16:56

    Nem igaz, mert a víz tiszta és iható.

  3. Névtelen
    2021.02.26. 17:26

    Az apja tette végleg xxxxxxxxxxx az Avas szállót, pletykák szerint. Ő a magyar demokráciával teheti meg ugyanezt, ha nem vigyáz.

    3
    1
    • Névtelen
      2021.02.26. 18:53

      Akkor nem Miskolc városa köpte szembe Böczögöt?

      ” Böczögő 1934-ben a saját költségén felújította és korszerűsítette a szállót, Block Ármin és Stimm Lajos tervei szerint. Ekkor alakították ki a kettős utcafronti bejáratot, nyugati oldalán az előcsarnokból nyíló söntést és a kávéházat. A jobb oldali részen, a „hall”-ban volt a portás szoba és a telefonfülkék. A kertben étterem működött, pálmák és szökőkutak díszítették. A díszes nagyterem (később Fehér terem néven volt ismert) elegáns étteremnek adott otthont, a filmszínházat nagy területű bálteremként is használták. Böczögő József, aki a városban több más éttermet, kávéházat is vezetett, Tapolcán a híres Anna szállót, 1938-ban csődbe ment, a város cserbenhagyta, és elment a városból. Utána a Janits testvérek vették át a szállodát, és egészen az államosításig ők vezették. Az államosításkor Kossuth szálloda lett a neve, amit 1953-ban Avas szállodára változtattak.
      A szálloda földszinti térkialakítását 1955–1956-ban megváltoztatták, volt ott bisztró, éjszakai mulató (a „Piros”), grillétterem, a Fehér terem egyszerű éttermi és kávéházi feladatot kapott, az ún. „fapados”-ban még közétkeztetést is végeztek. A kerthelyiségben filmvetítéseket, később könnyed színházi előadásokat is tartottak, de pálmái, szökőkútjai eltűntek. Az épület jobb oldali részében működött a miskolciak kedvelt Kossuth mozija. Az üzlethelyiségekben talponálló falatozó, kávézó, később számítástechnikai üzlet is működött.

      A szállodát 1987. december 14-én bezárták, majd a privatizáció éveiben számos bérlő váltogatta egymást. Az épület állaga egyre romlott, de 1998-ban a budapesti székhelyű, olasz érdekeltségű Multicasa Consulting Kft. tulajdona lett. A cég kötelezettséget vállalt arra, hogy 1999 végéig teljesen felújítja az épületet. Elkészültek az épület felújítási tervei, de a munkálatokhoz nem fogtak hozzá. Az önkormányzat 2005-ben perrel próbálta visszaszerezni tulajdonjogát, de a befektetői ígéretekre figyelemmel a keresetétől elállt. Mire a befektető a finanszírozást megoldotta és bizonyos építkezések megkezdődtek, az Örökségvédelmi Hivatal a munkálatokat leállította, ami miatt a finanszírozó bank a kölcsönszerződéseket felmondta. Emiatt a kivitelező levonult, majd a befektető fizetésképtelensége miatt 2014 októberében a Multicasa Consulting Kft-vel szemben felszámolási eljárás indult. Az felszámoló 2015 tavaszán az ingatlant megvételre hirdette, s Miskolc önkormányzata megnyerve a pályázatot visszavásárolta az épületet. Az ingatlan megújítása önkormányzati érdekek mentén folytatódik.”

    • Névtelen
      2021.02.26. 19:08

      Csak Neked;

      majd a privatizáció éveiben számos bérlő váltogatta egymást
      majd a privatizáció éveiben számos bérlő váltogatta egymást
      majd a privatizáció éveiben számos bérlő váltogatta egymást

  4. Névtelen
    2021.02.26. 19:06

    Aha. Te majd megmondod, hogy mi a jogállam, mi?

    Az Orbán gyűlölő Mark Rutte-ra gondolsz?

    „Több mint 26 ezer szülőt vádolt meg jogtalanul az adóhatóság a gyermekellátási támogatások elcsalásával Hollandiában. Hiányzó aláírások miatt követeltek több tízezer eurót az érintett családoktól, ezzel pedig megsértették a jogállamiság alapelveit egy decemberi jelentés szerint. Éveken keresztül söpörte a szőnyeg alá az ügyet a holland kormány, ami a botrány kirobbanása miatt a koronavírus-járvány közepén, két hónappal a választások előtt mondott le.

    „A jogállamnak meg kellene védenie a polgárait – rettenetes hiba, hogy ez most nem sikerült” – ezzel indokolta még január 15-én Mark Rutte holland miniszterelnök a lemondását. „

    1
    1
  5. Névtelen
    2021.02.26. 22:30

    varga
    Kézikönyvtár
    A magyar nyelv értelmező szótára

    Közmondás(ok): varga, ne tovább a kaptafánál!: ne avatkozz olyan dologba, amihez nem értesz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük