Miskolcon most a hat évvel ezelőtti ár dupláját kell kifizetni egy ingatlanért

Az elmúlt 5-6 évben élénkülés jellemezte az országos, így a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakáspiacot is. Az ingatlan.com medián négyzetméterárakon alapuló elemzése szerint a megye nagyobb városaiban – többek között Miskolcon, Mezőkövesden, Ózdon, Kazincbarcikán, Tiszaújvárosban – az eladásra kínált lakások és házak négyzetméterára idén február végén 191 ezer forintnál tartott, ami 80 százalékos áremelkedésnek felel meg a 2015-ös év adataihoz képest.

A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.

A megye különböző térségeiben, városaiban eltérő mértékű volt a drágulás. Az országos tendenciákkal összhangban a megyeszékhely, Miskolc jelentős élénkülést tudhat maga mögött. A városban az eladó lakóingatlanok négyzetméterára idén február végén 284 ezer forint volt, ami 122 százalékos drágulást jelent a 2015 tavaszán mért adatokhoz viszonyítva.

A megye többi nagyvárosa közül Mezőkövesden a szóban forgó időszakban 104 százalékkal 226 ezer forintra nőttek a kínálati négyzetméterárak. Ózdon 111 százalékos, Kazincbarcikán 166 százalékos áremelkedés történt mostanáig, így előbbi városban 99 ezer forint, utóbbiban 234 ezer forintnál jártak a négyzetméterárak február végén. A tiszaújvárosi piac kiugró dráguláson van túl: az ottani lakások és házak négyzetméterét 456 ezer forintért kínálták eladásra, ami 230 százalékos emelkedésnek felel meg a szóban forgó időszakban. Ugyanakkor vannak a megyében olyan nagyvárosok is, ahol sokkal visszafogottabb volt az áremelkedés: Sárospatakon mindössze 25 százalékkal 148 ezer forintra nőttek az árak.

SZÓLJÁL HOZZÁ!