Kis József, a megyei levéltár igazgatója azt is elmondta az Észak-Magyarországnak: a kényszermunkatáborok megszűnése után Miskolcra sem léphettek be a hortobágyi Borsós-tanyára elhurcoltak.

Hány miskolcit, hány családot érintett a megyeszékhelyen a kitelepítés?

Minimum 539 főt, de vannak olyan számítások is, amelyek 544 főről beszélnek. Összesen 163 család került kitelepítésre. Ez hatalmas szám, azonban jóval több személyt is érinthetett volna. 1953 áprilisában a városban 653 ellenséges elemet tartottak nyilván, de egy más nézőpont szerint mintegy 3 ezer ellenséges elem élt a városban.

A visszaemlékezésekből az derül ki, hogy embertelen körülmények között éltek. Istállókban, tyúkólakban, hidegben, sokszor éheztek. A magyarországi kényszermunkatáborok a gulág prototípusai voltak?

Meg kell különböztetni az internálótáborokat és a kitelepítetteket befogadó tanyákat. A Gulag-szigetek az internálótáborokhoz hasonlíthatóak, ott súlyosabb fizikai terrornak és nagyobb bezártságnak voltak kitéve. Az internálótábor zárt tábor, ahova egyes személyek kerültek rendőrhatósági határozat alapján hat hónapra, amit utána persze kényükre-kedvükre hosszabbíthattak. Munkatábor is volt, kötelező volt valamilyen általában teljesen felesleges, nehéz, fizikai munkát végezniük. Az internáltak azonban sokkal szorosabb és keményebb felügyelet alatt voltak, sokkal gyakoribbak voltak a fizikai atrocitások, kínzások. Amennyiben szabadultak, sokukat bebörtönözték valamilyen mondvacsinált váddal. De ingatlanukat, értékeiket alapvetően nem veszítették el, csak személyes szabadságukat és természetesen emberi méltóságukat. Ezzel szemben a kitelepítés többségében egész családokat érintett. Fizikai átköltöztetésük pedig teljes vagyonelkobzással járt, vagyis létalapjuktól fosztották meg őket.

Hogyan kell elképzelni a hortobágyi kitelepítettek táborait?

Fegyveres őrök, farkaskutyák, drótkerítés… Főleg olyan istállókban kaptak szállást, amelyekből ők maguk hordták ki a trágyát és szalmázták fel, hogy fekvőhelyet készíthessenek maguknak. Később vályogot vettettek velük, hogy abból építsék meg „házaikat”. Rabmunkások voltak, és a társadalomból való kiiktatásuk mellett a magyar pusztai intenzív gazdálkodás nagy álmát kellett megvalósítaniuk. A kitelepítés tehát állandó kényszerlakhelyre vonatkozott, ahol államvédelmi ellenőrzés alatt kellett mezőgazdasági fizikai munkát végezniük. A kínzások azonban nem voltak napirenden, személyes szabadságuk még korlátozottságuk mellett is nagyobb volt, mint az internáltaké.

Tudtak a kitelepítettek kapcsolatot tartani a külvilággal?

Bizonyos mértékig igen. Volt lehetőségük az őrsparancsnok által engedélyezett idő erejéig elhagyni a tábort, felkeresni egy környező várost. Ha az időn túlléptek, nem bántalmazták őket fizikailag, de nem hagyhatták el a tábort, ritkábban elzárták őket.

A Hortobágy feltörése volt a feladat, és feltételezhetően nem mellesleg a „telepesek” betörése. Kik voltak a kommunista rezsim ellenségei és miért?

A kitelepített családfők közel egyharmadát fegyveres szervek, testületek tagjai alkották, tisztek. Köztük Henkey Hőnig Vilmos vezérőrnagy vagy Hunfalvay Elemér vezérőrnagy, aki 1944 végén fenyegetéssel érte el, hogy a német csapatok ne robbantsák fel Miskolc közműveit és számos gyárát. Második csoportba a közigazgatási tisztviselőket sorolhatjuk. Köztük kiemelendő három polgármester, Gálffy Imre, Honti Béla, Halmay Béla, valamint Bónis Bertalan alispán, főszolgabírók, és Diósgyőr főjegyzője, dr. Fekete Gyula. Ott voltak még a politikai ellenfelek: a kisgazda Kozma Ferenc, aki a háború után létrejött miskolci nemzeti bizottság elnöke volt, vagy dr. Rácz Gábor kisgazda nemzetgyűlési képviselő. De például nyolc szociáldemokrata is. Végül a jobboldali és tőkés elemek: földbirtokosok, nagykereskedők, vállalattulajdonosok. Ide számították a kisiparosokat is. Isépy Tamás ügyvéd, Sassy Csaba zeneszövetségi titkár, aki elhurcolása előtt kapott súlyos agyvérzést.https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/mindenuket-elveszitettek-5233105/