Skip to content

Megint beteg demokráciának nevezte a magyart Vera Jourová

Megint beteg demokráciának nevezte a magyart Vera Jourová

Az Európai Bizottság alelnöke közölte, hogy a testület átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét.

„Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia” – mondta a Népszava szerint az Európai Bizottság (EB) értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke egy szerdai videokonferencián. Vera Jourová a beszámoló szerint hozzátette: nincs demokrácia független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül.

A cseh politikus azt is közölte, hogy az Európai Bizottság átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét, nem csupán egy-egy jogsértőnek ítélt törvényre kíván reagálni.

„Értékelnünk kell a teljes képet, az igazságszolgáltatás, a média, a civil szervezetek, az oktatás helyzetét. Ha a kedvezőtlen folyamatok összeadódnak egy tagállamban, akkor súlyos csorbát szenved a demokrácia, márpedig a demokratikus elvek betartását minden országtól elvárjuk” – közölte Jourová, és azt is kijelentette, hogy az uniós források kifizetését a jogállami normák teljesítéséhez kötő, már hatályban lévő rendeletet alkalmazni fogják azután, hogy az EU Bírósága várhatóan az év végén ítéletet mond a jogszerűségéről.

Az EB alelnöke tavaly szeptemberben, a német Der Spiegelnek adott interjúban egyszer már beteg demokráciának nevezte a magyarországi rendszert. Erre reagálva Orbán Viktor miniszterelnök levélben kérte a testület elnökét, Ursula von der Leyent, hogy váltsa le Jourovát, aki ezt elutasította.

Fotó: Archív



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



10 Comments

  1. Névtelen
    2021.02.25. - 10:51

    Lehet, hogy PTSD?

    “Věra Jourovát néhány évvel ezelőtt korrupció gyanújával letartóztatták a prágai repülőtéren. Az Európai Bizottság alelnöke megszenvedte az előzetes letartóztatást: elvesztette a családját és a munkáját. Jourová végül háromszázezer euróra perelte a cseh államot.”

    (A poszttraumás stressz szindróma (PTSD) egy olyan szorongásos zavar, amely egy pszichológiailag traumatikus esemény után alakul ki. )

    1
    1
    • Névtelen
      2021.02.28. - 07:14

      Fáj az igazság, nertárs?

      • Névtelen
        2021.02.28. - 09:19

        Nekem ugyan nem. A s.ggnyalásotok fáj.
        Éljen a Donáth-klán, éljen az Apró-klán!

      • Névtelen
        2021.02.28. - 09:57

        Nekem, az ózdi kulák fiának? 😂😁🤣

        “A kommunista (globalista, demokrata, liberális, zöld) saját életét is képes feláldozni az elv érdekében.

        Mára már rájöttek, hogy ez túlzás, és szerényen beérik mások életével is.”

      • Névtelen
        2021.02.28. - 10:05

        Vera Jourova “igazsága”? 😂🤣😂🤣😂

    • Névtelen
      2021.02.28. - 07:29

      “A vádemelését 2008 közepén leállították, amikor a rendőrség azt mondta, hogy az a bűncselekmény, amellyel őt vádolták, soha nem történt meg.” Pintéréktől mikor várhatunk hasonlót?

      • Névtelen
        2021.02.28. - 09:27

        Három bizonyítékot kizárok és bizonyíték hiányában felmentelek.

        Mi a probléma? Átírjátok a múltat, jó bolsevik módra, örök a kampányüzem

        444
        “Itt a titokban tartott jelentés Göncz Árpád 1992. október 23-i kifütyüléséről!
        2014. május 21., szerda 11:43

        Két hete, amikor még nem a fürdőgatyás videója volt a téma, Molnár Zsolt feltételezett skinheadmúltja volt a szocialisták volt budapesti elnökéről a legforróbb sztori. A skinheadmúltat egy fénykép bizonyította volna, ami 1992. október 23-án készült az akkor még csak 18 éves Molnárról a Kossuth téren.

        Ott és akkor, ahol és amikor egy csapat skinhead belefojtotta a szót az 56-os veterán köztársasági elnökbe, Göncz Árpádba.”

      • Névtelen
        2021.02.28. - 10:11

        Tudjuk!
        Elvtársaid Farkas Flóri vádemelését is leállították 😂😂😂 Sőt!

        “Az ügyészség több, a Lungo Drom által létrehozott alapítvány ügyében folytatott és folytat most is vizsgálatot. (Mancs, 1996. március 7.) Ezek közül az Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány és a Hosszú Út Alapítvány ügye jutott el a vádemelésig. Azonban a február 25-re kitűzött első tárgyalás (majd az egész büntetőper) elmaradt: kiderült, hogy Farkas Flórián eljárási kegyelemért folyamodott, amit meg is kapott akkor, amikor február 26-án az igazságügyi miniszter ellenjegyezte a köztársasági elnök döntését.

        Az eljárási kegyelem iránti kérvényt a miniszter javaslatával együtt az IM továbbítja Göncz Árpád hivatalához. Dr. Zentai Gyula, a hivatal kegyelmi ügyekben illetékes munkatársa szerint nem fordult még elő, hogy ne kapott volna kegyelmet az, akit az IM javasolt. Zentai Gyula egyenesen így fogalmazott: “A politikai felelősség a minisztert terheli.” Ennek némiképp ellentmond az IM kegyelmi főosztályának vezetője, Tőkésné dr. Bánki Edit által lapunknak írásban küldött nyilatkozat: “A köztársasági elnök diszkrecionális jogkörben – indokolási kötelezettség nélkül – dönt, nem köti semmilyen irányban őt a miniszteri javaslat.”

  2. tóni bátyátok
    2021.02.28. - 06:11

    Demokrácia?
    Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? — megint Szabó Dezső! Mi mindent megírt ez az ember! Mi változott az óta? Talán a hülyeség lett nagyobb, a fal lett simább, melyről lepereg az intés, mint a borsó!

  3. Névtelen
    2021.02.28. - 09:57

    Nekem, az ózdi kulák fiának? 😂😁🤣

    “A kommunista (globalista, demokrata, liberális, zöld) saját életét is képes feláldozni az elv érdekében.

    Mára már rájöttek, hogy ez túlzás, és szerényen beérik mások életével is.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Északhírnök