Y gate. A NIF korábban nem akart bringa utat, most meg akar…

Kerékpársávval épül Miskolc különleges hídja

Jó ütemben halad a Miskolc közlekedését komplexen érintő Y-híd építése, a beruházás várhatóan 2022 végére készül el.

Elbontják a Kisfaludy utcai szakaszt és átépítés miatt lezárják a Pfaff Ferenc utcai vasúti átjárót. Az építési munkák ebben az ütemben csak jelentős mértékű forgalomtereléssel végezhetők el.

Martinkertváros közlekedésének fenntarthatósága érdekében szükségessé vált egy terelőútvonal kijelölése. A szakemberek számos megoldáson dolgoztak és több lehetőséget is számba vettek, végül a Csokonai Vitéz Mihály utca Fonoda utcáig történő meghosszabbításával létrejövő út megépítése mellett döntöttek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2021. január 14-én bízta meg a NIF Zrt.-t a Csokonai Vitéz Mihály utca meghosszabbításával. Ez az útvonal a beruházás megvalósulása alatt biztosít lehetőséget a Martinkertvárosban élők számára a belváros, illetve a belső városrészek megközelítésére.

A Csokonai utcában élőknek a megnövekedett forgalom ugyan néhány hónapos kellemetlenséget okoz majd, de a Martinkertvárosban és a Szirmán élő több ezer ember kétirányú közlekedését ezzel az alternatív útvonallal lehet csak biztosítani, ugyanakkor ehhez forgalomkorlátozási eszközök is kapcsolódnak, így hangsúlyos a teherforgalom kizárása. Esetleges vészhelyzet esetén is fontos szerepe lesz ennek az útnak, hiszen a mentők, tűzoltók vonulása is gyorsabb lesz az útszakasz megépítésével. A Csokonai utca meghosszabbítására vonatkozó engedélykérelmeket az illetékes hatóságok részére benyújtották. A kivitelezési munkálatok ezen engedélyek birtokában kezdődhetnek meg. Az útszakasz – kedvező időjárási viszonyok esetén – a tervek szerint várhatóan 2021. április végére-május elejére készülhet el, így a következő jelentősebb forgalmirend-változás bevezetésére ekkortól lehet számítani.

A meghosszabbított Csokonai utca az Y-híd megépülését követően is kényelmes alternatívát biztosít majd Martinkertváros és Szirma lakóinak is, ha Miskolc északi vagy keleti városrészeit kívánják megközelíteni.

A terelőút kiépítésével párhuzamosan egy másik fontos ügyben is döntés született.

Az ITM elrendelte, hogy a kerékpárosok biztonságos közlekedése érdekében az Y-hídra kerékpársáv kerüljön, valamint az áthelyezésre kerülő Pfaff Ferenc utcai vasúti átjárót is a kerékpárral közlekedők áthajtását segítő biztosítóberendezéssel építsék ki.

Az Y-híddal párhuzamos kerékpáros létesítmények előkészületei szintén megindultak, a Kisfaludy utcai felüljáró mellett új hidat fognak megtervezni, amely új lehetőségeket fog nyitni a kapcsolódó városi kerékpárúti hálózat fejlesztésében is.

A gyalogos-kerékpáros forgalom építés alatti biztosítása miatt a MÁV területen vezetett meglévő vasúti aluljáró állapotjavításáról is megkezdődtek a műszaki egyeztetések a MÁV Zrt. és Miskolc MJV Önkormányzatának részvételével.