Titokban egy 50 méteres autós aluljáró épül a Puskás Aréna alá védett személyeknek kétmilliárdért – Hubay György is aláírta?

 

Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke bejelentette, hogy Orbánék titkos alagutat terveznek a Puskás Aréna alá 2 milliárdért. A politikus ezzel tudatosan szegte meg a titoktartési fogadalmát, amit videójában el is mondott.

Tegnap reggel egy olyan papírt adtak a kezembe, amely szerint Orbán Viktor egy saját alagutat akar magának építeni a Puskás Stadionba kétmilliárd forint értékben.

– Mondta Stummer a videóban.

Stummer elmondta a videóban, hogy azért került a kezébe ez a dokumentum, mert ezt a beruházást a parlament nemzetbiztonsági bizottságán keresztül akarták “sok évre” titkosítani, méghozzá szerinte azért, mert

“el akarták kerülni a botrányt, amit ez a hír okozhat”.

Stummer állítása szerint megpróbálta visszadobni a tervet, közlése szerint a bizottság elnökeként nem engedte napirendre venni a keddi ülésen. Állítása szerint ezután – akarata ellenére – mégis napirendre került a tervezet, sőt, nemcsak odakerült, hanem át is ment a fideszes testületi tagok többségi szavazatával.

Telex infomációi szerint a Fidesz-KDNP négy képviselője, név szerint Halász János, Hubay György, Lezsák Sándor, Móring József szavazott igennel a keddi bizottsági ülésen, míg Stummer János (Jobbik) és Ungár Péter (LMP) nem támogatta a javaslatot, az ülésről távol maradó Molnár Zsolt (MSZP) pedig az LMP politikusát hatalmazta fel, hogy nemmel szavazzon.

(Hubay György nevét nem véletlenül ismerős sokak számára, hiszen borosdi országgyűlési képviselőről van szó)

 

A Puskás Aréna – szintén a Facebookon – reagált:

„A Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni: jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.

A felülvizsgálat eredménye: jobb megoldás lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű e közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni.

A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró. Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva. A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának.”

30 Responses

  1. Nem a Hubay fogja parkettázni az alagutat? Ukrán alapanyagból román vendégmunkásokkal?

    9
    3
    1. Nem. A brazilok fogják a térkövet, a franciák meg az üvegtáblákat szállítani. Ezek miskolci vállalkozók csak külföldön gyártatnak ezt-azt.

      5
      3
    1. „Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva.”

      Mi köze hozzá?

      4
      2
    1. Nem árnyék ez, hanem megalománia egy diktátortól. Meg egyébként is, miért kellett titkosítani?

      10
      1
      1. mert igénylik a tervrajzokat a terroristák ???, ha külföldi a célszemély

        mert Biden titkosszolgálata közli, hogy Joe bácsi nem hajlandó egy stadionnyi libernyák előtt a demokrácia export misét tartani a Puskásban.

        Különbejárat eddig volt.

  2. „F@sza. Nemzetbiztonságot ezek szerint nem praktikus moslékékra. bízni”
    Az autós aluljárót alagútnak nézik

    Eddig is volt.

    5
    3
    1. Hát persze kipcsi.És amikor zsák aranyakért felépítették a stadiont akkor még ez senkinek nem jutott eszébe.Mesélj még.

      9
      2
        1. Az volt benne hogy adják át,aztán rá egy évre építsenek alagutat?Igazán életszerűen hangzik….:):)

          1. Nem kell minden jobbikos hantát bevenni. Más forrás is van.

  3. Mivel titkolják, biztos igaz!
    Lesz két géppuska is az alagút végén mint Rákosiéknál?

    5
    1
  4. Még szerencse, hogy titkos!!! Mennyi hülye, ilyen a „nagy” nyugaton már régen van!!!

    2
    4
  5. Anno Gyurcsánynak nekimentek, mert egy 40-50 milliós Audi A8-ban vették fel az egyik kampányvideóban, ezek meg évek óta dobálják a százmilliárdokat a nem létező magyar fociba.

    7
    2
    1. Ki ment neki? A Hajnády?

      „De ki Hxxxxxxxxxxx Auschwitzban a győzelem jelét mutatta, náci háborús bűnös volt a példaképei között, és Adolf Hitler fotója is ott díszelgett Facebook-oldalán. Az egykori jobbikos, most már xxxxxxxxxxxxxx egyik bizalmi embere „

      1. A ballik csak a jobbik 2,7 milliárd Ft-jából gazdálkodik évente. xxxxxxxxxxxxxx elnök megosztja parizerét és csípős aranyát a gépkocsivezetővel. Aztán
        megbeszélik a DK-s polgármester önkormányzati ülésen tett történészkedését Adolf Hitlerről

        1
        3
  6. Ne bántsátok hubit. Biztos azt mondták neki, hogy a fizetési cédulát kell aláírmni, ő meg nem tudta elolvasni. Nem tehet róla szegény.

    9
    1
  7. a kommunizmus 100 millió halottjától szövetségeseid mennyit zabráltak?

    ( én is tudok számokkal dobálódzni )

    2
    1
      1. Basszus! Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt
        megírta a fasizmus 101 millió áldozata című könyvét?

        Ja, hogy ez csak a szokásos bolsevik hadova ????

        1. A 100 milliót meg személyesen te számoltad össze névsorolvasással…:):):):)

          1
          1
          1. Ja, ja..
            „A kommunizmus fekete könyve (Le Livre noir du communisme) 1997 novemberében jelent meg, azonnal hatalmas vitát kiváltva mind történészi, mind politikai körökben.A szerzők kettős célt tűztek ki maguk elé: megakadályozni a felejtést (travail de mémoire), illetve megvizsgálni, milyen szerepet foglal el a kommunizmus működésében a bűn, az erőszak, a gyilkosság. A könyv kritikusai a lehető legritkábban bírálják a mű valamely részének ténybeli pontosságát, annál sikertelenebbnek ítélik a vállalkozást a második célkitűzést illetően.

            A könyvben Stéphane Courtois felveti a kommunizmus nürnbergi perének kérdését. A könyv szerint a kommunista államok valóban kimerítették mind az emberiesség elleni bűntett, mind a háborús bűntett, mind pedig a béke elleni bűntett fogalmát. „Miért használjuk ezeket a kifejezéseket csak a nácizmus áldozatai, illetve különböző etnikai indítékú mészárlások kapcsán”?

            A könyv külön részekben foglalkozik a Szovjetunió, Kína, a többi ázsiai ország (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Vietnám, Laosz, Kambodzsa), Kelet-Európa, valamint a harmadik világ kommunista jellegű politikai berendezkedésű országainak történéseivel.

            A kommunizmus áldozatai a könyv adatai szerint
            A könyv adatai szerint a kommunizmus számlájára mintegy 100 millió áldozat írható (s ezek csak a halálos áldozatok)”

          2. Jaja kipcsi,jaja.Mar akkor akkor soros,meg brüsszel el akart nyomni titeket…:):):):)

  8. Basszus! Hiába rakjátok be a fogfájdalmát tapogató Hubayt,értelmesebb mint Stummer, az történelem-informatikus könyvtáros. ?????

    „Nos, Stummer János annyit képtelen volt felfogni egy elé helyezett papírból, hogy mire jó egy menekülő útvonal egy stadionban, ahol neves zenészek, híres sportolók lépnek a közönség elé. Mivel viszont Orbán Viktor már becsípődött nála, valahogy összesakkozta ezt a titkos alagút-tervet, így fejben. A legnagyobb dilemma, hogy leváltják e hihetetlen szellemi teljesítmény után a Nemzetbiztonsági Bizottság éléről, amely, valljuk be, fontos pozíció. Esetleg a Jobbik megelőzhetné ezt, és maga hívhatná vissza Stummert, mert hiába a remek fantázia, ide azért több kell…”

    1. Amikor terveztettétek a stadiont akkor még nem számítottatok rá , hogy ” neves zenészek, híres sportolók” lépnek a közönség elé?Hubay kire számított?Szövőnőkre meg parkettázókra? 3,5 milliárd volt a tervezés, ezt csak úgy mellékesen mondom.

  9. Az volt benne hogy adják át,aztán rá egy évre építsenek alagutat?Igazán életszerűen hangzik….:):)

  10. csak az elejét meg a végét kell megfelelő pillanatban lezárni, és már megérte az építési kőccséget

    2
    1
  11. Hubi a havi 1,5-2 milláért bármit vakon aláír.
    Igaz is , meg van már az érettségi bizi
    vagy még mindig keresik ???

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű