A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt.

 

A vádirat szerint a vádlottak 2019. év szilveszterén, Ózdon egy családi házban vendégségben voltak óév búcsúztatón. Az éjszakai órákban közülük két ittas állapotban lévő vádlott átment a szomszédos házba, azonban a családtagokkal agresszív fellépésük miatt szóváltásba kerültek. Az egyik vádlott megfejelte a családfőt, majd dulakodni kezdtek, de a háziak felülkerekedtek, kituszkolták őket a lakásból, viszont a verekedést kezdeményező vádlott azzal a kijelentéssel távozott, hogy elmegy egy kardért és leszurkál, megöl mindenkit. 5-10 perc múlva mind a négy vádlott megjelent ugyanennél a háznál, és a korábban megöléssel fenyegetőző, egy 70 cm hosszúságú kardot tartott magánál, míg egyik vádlott-társánál lapátnyél volt, a másik két vádlott pedig téglákat és köveket vettek magukhoz. Mindannyian rátámadtak az ingatlanban tartózkodó családra.

 

A kardot használó vádlott üvöltözve csapkodott és vagdalkozott, bejutott a lakásba, közben az ajtó üvegezett részét betörte. A bentiek védekezésül vasvillát, lapátot fogtak, míg a családfő a karddal támadóval szemben egy fém vízmértékkel védekezett elhárítva a csapásokat, de közben a kezén többször megsérült.

 

A támadókat sikerült kiszorítani a házból, de a kardot használó vádlott az udvaron újból rátámadt a családfőre, míg vádlott-társai köveket, téglákat és kéziszerszámokat dobáltak a család irányába. A családját védő férfi éppen egy féltégla elől elhajolt, amikor a vádlott karddal lesújtott a fejére, „megöllek!” felkiáltással.

 

A sértett az arcán mély, vágott sebbel járó sérülést szenvedett el, a halálos kimenetel elmaradása csak a szerencsének köszönhető.

Időközben a másik vádlott egy családtagot lapátnyéllel próbált megütni, aki viszont vasvillával védekezett, de az ütések közül egy, a halánték tájékát elérte. Ezután még a vádlott egy féltéglát is a férfi felé dobott, amely a feje hátsó részénél eltalálta, ettől megszédült, az épület falának esett, 8 napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.

 

A vádlottakat a helyszínre kísérő két másik vádlott ugyan nem mentek be a sértettek udvarára, de a teljes eseménysor ideje alatt folyamatosan kövekkel, téglákkal és szerszámokkal dobálták a sértetteket, valamint a családi házat, ablakait betörve, és egy személygépkocsit is megrongáltak.

 

Az ügyészség a vádlottak közül a karddal támadó büntetett előéletű, valamint a lapátnyéllel támadó szintén büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg a támadásban részt vevő két másik büntetlen előéletű vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.