Skip to content

Szakértők szerint a következő télen nagy erővel térhet vissza az influenza

Szakértők szerint a következő télen nagy erővel térhet vissza az influenza

A következő télen drámaian megugorhat az influenzás megbetegedések száma, miután az idei szezonban a koronavírus miatt bevezetett intézkedések egy évszazada nem látott mértékben visszaszorították az influenzavírus terjedését – számolt be a szakértők figyelmeztetéséről a The Telegraph.

A tudósok attól tartanak, hogy az influenza elleni immunitás csökkenése – amelyet általában a vírus szezonális keringése tart fenn – utat nyithat egy súlyos influenzajárványnak.

„Ha fogadnom kellene, akkor arra tennék, hogy a következő télen súlyos járvány jön – feltételezve, hogy addigra teljesen feloldódnak a korlátozások” – mondta a lapnak John Edmunds, a London School of Hygiene & Tropical Medicine professzora, a brit kormány tudományos tanácsadói bizottságának tagja.

Edmunds szerint idén gyakorlatilag kihagytuk az influenzát, ezért az immunitás szintje alacsonyabb, mint általában. Elképzelhetőnek tartja, hogy a következő influenzajárvány még az ősszel elkezdődik.

John McCauley, a Francis Crick Intézet Influenzaközpontjának igazgatója szerint a jelenlegi helyzet példátlan. „Nem hiszem, hogy az elmúlt több mint száz évben előfordult volna, hogy ilyen kevés influenzavírus keringett” – mondta, hozzátéve: nemcsak az immunitás a probléma, hanem az is, hogy a helyzet nagyban megnehezíti annak a meghatározását is, hogy a következő influenza elleni védőoltásnak a vírus milyen törzsei ellen kell védelmet nyújtaniuk.

Mark Woolhouse, az Edinburgh-i Egyetem infektológus professzora azonban úgy véli, egyelőre nem lehet megmondani, hogy a következő influenzaszezon rosszabb lesz-e.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2021.02.22. 20:17

    Ennyit sikerült kiböffenteni mint képviselő? Kb annyi a hasznossága, mint távoktatásban a testnevelés órának.

  2. Névtelen
    2021.02.22. 20:54

    A két vírus egymás vetélytársa. Csörte van a felső légutakban. Csak az egyik győzhet.

  3. Névtelen
    2021.02.24. 06:41

    Lopás, csalás, hazudozás ellen is van vakcina? Azzal is beoltatja magát?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük