Izgalmas részleteket közölt a HVG Kósa Lajos rendőrségi vallomásából, amit a fideszes politikus P. Mária ügyének nyomozása során tett. Például azt, hogy a sajtóban csengeri örökösnő néven emlegetett, a csalás miatti perének ítéletét letartóztatásban váró P. Mária és Kósa 2016-ban Zürichben találkoztak, hogy elmenjenek egy ügyvédhez, az UBS nevű nagy svájci bankba, illetve a Safra Sarasin nevű, gazdag ügyfelek pénzét kezelő magánbankba.

Ez egyébként csak az egyik alkalom volt a négyből, amikor a politikus és a csalás miatt bíróság előtt álló nő Svájcban találkoztak.

Az ügyvéddel ez alkalommal olyan meghatalmazást akartak íratni, hogy Kósa hozzáférhessen a nő állítólagos svájci bankszámlájához. (A talákozón az örökösnőn és Kósán kívül jelen volt még egy csengeri nő is.) Miután az ügyvéd Kósa vallomása szerint azt mondta, hogy ő ilyent nem írhat, csak a bank, elmentek a UBS-hez.

Itt a magyarul tökéletesen beszélő Robert B. bankárral beszéltek, aki Kósa állítása szerint a banktitokrta hivatkozva nem árulta el neki, hogy milyen kapcsolat van P. Mária és az UBS között, de a bankár a politikus szerint úgy tárgyalt a nővel, mintha az régi ügyfele lenne.

Robert B. a HVG szerint tavaly októberben egy olyan, pénzügyi témában megtartott online konferencia szereplője volt, aminek Áder János köztársasági elnök volt a védnöke.

A felek az UBS után elmentek a Safra Sarasin magánbankba is, ahol a magyarul szintén jól beszélő Olga S. fogadta őket. Itt a nők állítólag számlanyitásról és lehetséges befektetésekről tárgyaltak, Kósa szavai szerint „exkluzív környezetben”.

Kósa azt vallotta, hogy a svájci tárgyalások során az a meggyőződése alakult ki, hogy örökség nincs, “Mária ezzel kapcsolatos állításai hamisak” és ezek után a “minimálisnál is kevesebbre korlátozta”  a vele való kapcsolatát.

Erről az útról a HVG szerint P. Mária is vallomást tett a bíróság előtt most február elején, mondván:

“”Kósa Lajos a tanúvallomásában azt nyilatkozta, hogy úgy fogadtak minket a bankban, mint a királyokat, és ezek után azt a következtetést vonta le Kósa úr, hogy nincs hagyaték. Elfogadott elég sok ajándékot és befektetéseket, semmit nem utasított vissza”.

Amikor annak idején mi kérdeztük meg Kósát, hogy járt-e Svájcban a nővel, így reagált:https://444.hu/2021/02/18/hat-ev-alatt-negyszer-is-talalkozott-svajcban-kosa-lajos-a-csengeri-orokosnovel