Fejtörést okoz a Szputnyik V vakcinára jogosultak összeválogatása.
„Tegnap éjfélig úgy kellett összevadászni a hét embert az orosz vakcinára”
– mondta a Telexnek egy háziorvos. Ezzel az orvos nem is csak az orosz vakcinával szembeni ellenérzésekre utalt, bár ilyennel is találkozott, inkább a feladat összetettségére. Egyelőre 560 budapesti háziorvosi praxis küldhet 5+2 hatvan év feletti, nem krónikus beteget az oltópontokra, hogy ott adják be nekik az orosz vakcinát. A plusz két ember a „póttag”. Ha az oltóponton elvégzett előzetes vizsgálaton valakiről kiderül, hogy mégsem kaphatja meg az orosz vakcinát, valamelyik plusz ember ugorhat be a helyére, hogy az ötadagos ampulla tartalmát ne kelljen elpazarolni.
„A problémát az jelenti, hogy a 60 év feletti korosztályban nehéz olyat találni, akinek nincs valamilyen krónikusnak számító betegsége” – mondta a Telexnek egy háziorvos. Az sincs rendesen körülírva, hogy ki számít annak. Vajon egy enyhe magas vérnyomással és magas koleszterinszinttel küszködő vagy egy Crohn-betegségben szenvedő páciens krónikus beteg? – tette fel a kérdést az orvos. Ő és egy másik kollégája is érzékeltette, milyen felelősséget raknak rájuk ezzel úgy, hogy közben nekik sem adnak elég információt. „Az én felelősségem azt mondani a páciensnek, hogy ő alkalmas az oltásra, de mi van, ha végül az oltóponton nem kapja meg a vakcinát, vagy valamilyen mellékhatás jelentkezik nála?”
Lehet,hogy ez a háziorvos egyben a dk szakpolitikusa is.Ők szeretnek riogatni,hiszen minél rosszabb annál jobb módszerrel gondolkodnak.😏
Lehet, hogy te vagy inkább a hülye? Olvasd már el még egyszer, ha már elsőre nem értetted meg? Rögtön politikát csinálsz minden nyilatkozatból, ami nem jut el ahhoz a diónyi agyadhoz.
Úgy látom a fideszek ellen csak egy szer létezik, a pajszer!
Hogy milyen bátran tudnak dönteni. 😂🤣😂
Láttunk már ilyet!
Ne bántsunk már meg Raffaelkét inkább üsse-verje a tanár kollégámat.
Őt bízták meg az összevadászással? Mert ha igen, megyek!
Ne politizáljatok!
Szeretnék maszk lenni!