Miskolc. Veres Pál enyhítené a közterületi maszkviselés szabályai, mindeközben a helyzet nem javul, hanem épp ellenkezőleg, mintha romlana…

 

Veres Pál polgármester döntött, február 9-e kedd 0 órától enyhülnek a közterületi maszkviselés szabályai Miskolcon. 

A busz- és villamosmegállókban, a piacokon, a vásártereken, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratának 10 méteres körzetén belül, illetve az egyébként is kötelező más jogszabály által szabályozott zárt terekben (tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, hivatalokban, ügyfélszolgálatokon) a maszkviselési kötelezettség továbbra is fennmarad, a többi közterületen azonban a jövőben már nem előírás többé.

Veres Pál polgármester a döntést azzal indokolta, hogy 2020 november első felében, amikor a szigorú maszkviselési rendelet született több, mint kétszer annyi megbetegedés volt, mint ma, amikor az oltás rövidesen lendületet kap, és december óta a megbetegedési tendencia csökkenő. A polgármester úgy fogalmazott, hogy Miskolc tavasszal és ősszel is bizonyította, hogy fegyelmezett, bölcs és kitartó. Miskolc polgármestere bízik abban, hogy a miskolciak az új, enyhébb szabályokat is be fogják tartani maguk és a város érdekében.

Vigyázzunk egymásra!

A kedvezőnek tűnő adat valójában romló járványhelyzetet jelez

 

  • Ahogy azt már megszokhattuk, hétfőn látszólag kedvezően alakult a járványhelyzet.
  • Látszólag, mert jobban megkapirgálva már előtűnik a romló tendencia.
  • Közben Müller Cecíliát feljelentették, mert hivatala saját elszólása szerint is kamu indokokkal tagadta meg az adatszolgáltatást Hadházy Ákos ellenzéki képviselőnek.
  • De hogy mondjunk valami jót is, most már négy vakcinával is olthatnak Magyarországon.

65

A hétfői hivatalos adatok alapján az elmúlt 24 órában hatvanöt újabb halálos áldozata volt a járványnak, és 1160 új fertőzöttet azonosítottak.

A járvány alakulásáról pusztán ezekből az adatokból nehéz tájékozódni. A 65 halálos áldozat látszólag jó adat, alatta van az elmúlt hét nap mozgóátlagának. Ugyanakkor a hét elején rendre alacsony számokat jelentenek, a múlt hétfőn például 54, két hete 56 halálos áldozatot jelentettek, a mainál többet, 68-at utoljára három hete.

Ugyanez a tendencia az újonnan azonosított fertőzötteknél is. A hétfőn jelentett 1160 vasárnaphoz képest javulásnak tűnhet, de közben a múlt hétfőn 1124, két hete csupán 844, három hete pedig 875 új fertőzöttet jelentettek. Magyarán a helyzet nem javul, hanem épp ellenkezőleg, mintha romlana.

Voltak ma nagyobb izgalmak is a számoknál! Müller Cecília tisztifőorvos asszony véletlenül Hadházy Ákos képviselőnek is továbbította a levelét, amiben megrótta kollégáit, hogy rossz kamuindokkal pattintották le az adatkérését. Hadházy képviselő- és harcostársa, Szél Bernadett ezek után fel is jelentette a tisztifőorvost, mert ezek szerint törvénytelenül tart vissza közérdekű adatokat.

Vakcinainfo

A hétvégén szokás szerint nagyon kevés embert oltottak be, vasárnap mindössze 2663-at. Pedig aznap Kásler emberminiszter bejelentése szerint már az orosz Szputnyik V is megkapta az engedélyeket. Viszont ennek az oltásnak csak a marketingje sikerült eddig: volt körülötte habverés rendesen, de alig pár darab érkezett eddig az országba.

Bár az orosz vakcina azonos technológiával készült, mint az AstraZeneca védőoltása, amivel itthon kizárólag hatvan éven aluliakat oltanak, a Szputnyiknál ilyen korlátozást nem jelentettek be. Csupán azt, hogy „bizonyos krónikus betegségek esetén” nem adhatják, és eleinte csak kórházakban fognak oltani vele. Az AstraZenecáról időközben az is kiderült, hogy bár a brit variánssal szemben hatásos, a dél-afrikai változattal szemben csak minimális védelmet nyújt, ezért ott inkább nem is oltanak vele.

Egyre több részlet derül ki arról is, hogy mekkora szabadsága van az embereknek a vakcinaválaszásban. Nem olyan sok. Müller Cecília tájékoztatása szerint kizárólag orvosi javaslatra lehet előnyben részesíteni az egyik vakcinát a másikkal szemben, ha pedig valaki nem kéri azt, amivel beoltatnák, az hátra sorolódik.https://444.hu/2021/02/08/a-kedvezonek-tuno-adat-valojaban-romlo-jarvanyhelyzetet-jelez