Az angolokat nem kellene lebecsülni, valami azt súgja nekem, hogy nem pusztán a véletlen műve, hogy okkal, joggal mondhatták egykoron, ” A nap sohasem nyugszik le a Brit Birodalomban. ”
Sok mindenben lehetne okulni tőlük, utánozni őket.
Ilyen például egy úgynevezett REQUEST STOP.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/1e/St_George%27s_Way_Request_Stop%2C_Wells_Way_SE5_-_geograph.org.uk_-_1352329.jpg/450px-St_George%27s_Way_Request_Stop%2C_Wells_Way_SE5_-_geograph.org.uk_-_1352329.jpg
A lényege, hogy ahol általában kevés a le- vagy felszálló, a busz nem áll meg, hacsak
– nem jelzi valaki leszállási szándékát, vagy
– nem integet valaki a megállóban hogy fel szeretne szállni.

Megjegyzem, ezt a sofőrök némi rugalmassággal kezelik, természetesen csakis az utasok érdekében.
Előfordult velem, hogy az egyetemre mentem be reggel, és kissé elgondolkoztam, mondhatni elméláztam a feltételes megállóban, elmulasztottam jelezni. A sofőr megismert, mivel naponta vettem igénybe a járatot, és megállt, majd amikor felszálltam, közölte, milyen jó hogy ő már túl van a reggeli kávéján, és ezért észnél volt 🙂
Voltaképp nem lett volna okom panaszt tenni, ha ottfelejt a megállóban, de mégis elrontotta volna a napom a rossz kezdet.
Egy útvonalon 1-2 ilyen megálló nem befolyásolja a menetidőt érdemben, ahol sok van, ott arra is van receptjük. Bezzeg nálunk a késő esti időszakban sok megállót kihagynak a sofőrök, és bizony aki időre megy a megállóba, az lecsúszik a 6-8 perccel korábban elviharzó buszról. Mert nálunk nem a szolgáltatás a lényeg, hanem hogy sofőr bácsi hamarabb hazaérjen az utolsó kör végeztével 🙁