Skip to content

Azért ez messze lesz a tömeges oltástól…

A kijelölt háziorvosok 10–10 idős embert olthatnak be jövő héten

Pénteken kapnak levelet a háziorvosok az idősek oltásának részleteiről. 1800 háziorvosi praxis egy-egy darab Moderna ampullát kap a jövő hét elején, amellyel 10 pácienst tudnak beoltani – jelentette be György István, az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs tájékoztatóján.

Az érintett háziorvosok megkapják a védőoltásra regisztrált legidősebb páciensek listáját életkori sorrendben (ezt most nem részletezte György István, de korábban a 89 éven felüliek első körös oltását jelentették be), a regisztráció során megadott elérhetőségekkel együtt.

Tehát a listát életkor és a regisztráció sorrendjében állították össze

– közölte György.

Őket kell sorrendben megkeresniük a háziorvosoknak, hogy időpontot egyeztessenek velük, az olthatóság figyelembe vételével. Az oltást vagy a rendelőben, vagy otthon adják be. Így 18 ezer embert lehet majd beoltani.

További 5004 praxist jelöltek ki arra, hogy találjanak 6–6 olyan embert szintén a lista sorrendjéből kiindulva, akiket egyeztetés után betegszállítóval a megyei oltópontra szállítanak. Ők ott Pfizer-vakcinát kapnak. Ebben a körben több mint 30 ezer emberről lehet szó. Terveik szerint ezt a jövő hét végére tudják majd befejezni.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2021.01.29. 19:05

    Kicsit talán érdemes lenne frissíteni ezt a cikket,mert időközben megegyeztünk Kínában!😏

    2
    2
  2. Névtelen
    2021.01.29. 19:11

    Mai hír: Testőrök őrzik Müller Cecíliát

    Összeverekedett részegen az öreglány?

    Valójában egyszerű a magyarázat: Túl sokat tud ahhoz képest, mint amennyire megbízható.

    5
    2
  3. Névtelen
    2021.01.29. 19:15

    -A körzetis elautókázik átvenni az oltást.
    – Felhívogatja azt a 10 öregembert.
    – Győzködi őket 3 órát, hogy ő télleg a doki.
    – Kiautókázik ahhoz, akivel le tudta beszélni.
    – Beadja, oszt még eldumcsiznak fejenként fél órát, megvárni a hatást.
    Mindezt hétvégén, saját autóval, teflonnal, reggeltől estig?
    Mi lesz a többi 50-200 időssel?
    Vajon a Mátyás (orbanescu dinasty) puzzle kirakása közben merték-e zavarni egy ilyen jelentéktelen levéllel a büdös Kásler urat vagy csak akkor szólnak neki, ha már mindenkit beoltottak az országban ?

    6
    1
  4. névtelen
    2021.01.30. 21:20

    Hülye gyerek!
    Mire egyeztünk meg Kínában? Hogy majd, majd , majd egyszer jön oltóanyag!
    Ilyen a fideszes s..gg nyalonc!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük