Nehéz helyzetbe kerülhet Miskolc… Vajon pontosan mit jelenthet ez?
Nehéz helyzetbe kerülhet Miskolc, ha a kormány nem kompenzálja azt az összeget, ami az iparűzési adó átalakítása miatt hiányozni fog a 2021-es költségvetésből.

Súlyos károkat okoznak Miskolcnak a kormány által elvont milliárdok – jelentette ki Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő, dr. Simon Gábor (Velünk a Város) frakcióvezető és Bazin Levente (Velünk a Város) önkormányzati képviselő egy, a Róna és az Almás utcák találkozásánál tartott pénteki sajtótájékoztatón. Elhangzott, a helyszínre nem véletlenül esett a választás, a kérdéses utcának nincsen szilárd burkolata, az elvonások miatt azonban nemcsak az aszfaltozás, de az ehhez hasonló utcák kátyúzása, javítása is veszélybe került.

Varga László emlékeztetett, az önkormányzatok kiemelten nehéz éven vannak túl, hiszen a járvány miatt hatalmas bevételkiesést kellett elszenvedniük, melyeket – más országoktól eltérően – a kormányzat nem kompenzált. Sőt, további muníciókat vont el a helyhatóságoktól: a gépjárműadó helyben maradó részének elvonásával és a közösségi közlekedés támogatásának megszüntetésével Miskolcon a védekezés költségei mellett újabb egymilliárd forintos hiány keletkezett.

– Az iparűzési adó átalakítása az év végén további bevételkiesést jelentett, az azonban végképp döbbenetes számunkra, hogy karácsony előtt kizárólag kormánypárti vezetésű megyei jogú városok kaptak milliárdos összegű támogatásokat a kötelező önkormányzati feladatok ellátására. Egy miskolci polgár semmivel sem alacsonyabb rendű, mint egy debreceni vagy nyíregyházi társa, így Miskolcnak ugyanolyan mértékű forrásokat kell kapnia, mint az érintett megyeszékhelyeknek – jelentette ki Varga László.

További probléma, hogy a kisebb településeknek automatikusan kompenzálják az iparűzési adó átalakítása miatt kieső bevételeket, a nagyvárosoknak viszont erről egyénileg kell tárgyalniuk a kormánnyal. „Január vége felé járunk, de ez a kompenzáció még nem történt meg, márpedig a költségvetésről szóló rendeletet a városoknak február 15-éig kell megalkotni, így aztán tervezni is nehéz, majdnem lehetetlen – ezt már dr. Simon Gábor mondta el, aki hozzátette azt is: Miskolc különösen nehéz helyzetben van, hiszen az előző városvezetés öröksége is nagyon súlyos volt, tehát a város már a járvány kitörése előtt is nehéz helyzetben volt.

– Miskolcon több mint kétszáz kilométer olyan útszakasz van, ami nem rendelkezik szilárd burkolattal, ilyen a belterületen található Almás utca is. A kormány a döntés halogatásával azt veszélyezteti, hogy az ilyen utcák nemhogy szilárd burkolatot nem tudnak kapni, de még a kátyúzásukra, javításukra sem lesz pénz. Ha nem történik kompenzáció, akkor természetesen a városüzemeltetés egyéb szegmenseiből is hiányozni fog a pénz, félő, hogy nagyon kevés forrás jut majd fűnyírásra, takarításra, kátyúzásra is. Éppen ezért felszólítjuk a kormányt, hogy az általa elvett bevételek kompenzálásáról mielőbb intézkedjen, ez szolgálja ugyanis a miskolciak érdekét! – hangsúlyozta.

Bazin Levente végül hozzátette, a nehéz helyzet ellenére az Almás utca problémáját is kezelni kívánja a városvezetés. „A szűkös anyagi keretek miatt ebben az évben a vízelvezetést tudjuk elkészíteni, és ehhez is széles körű összefogásra lesz szükség: a képviselő és az önkormányzat mellett a lakosság is beszáll a beruházás finanszírozásába” – mondta az önkormányzati képviselő, aki hozzátette: a városlakók megérdemlik, hogy Miskolc is megkapja a tömegközlekedésre vagy a városüzemeltetési feladatokra fordítható pénzeket. – Azt üzenjük a kormányzatnak, hogy a városok kifosztása nem kormányzás! – zárta Bazin Levente.

Fotó. Miskolci képviselők az Északmagyar szerkesztőségben