Előkészítő ülést tart a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az
ügyében, aki 2019-ben Felsőnyárád közelében megrendezett autós rallyn az
ellátását végző mentősökre támadt.
A vádirat tartalma szerint a vádlott nézőként vett részt a rendezvényen, ahol
alkoholt is fogyasztott. Bement a nézők elől elzárt, szalagkorláttal elválasztott
területre, ahol egy 10 méter mély szakadékba esett. A helyszínre érkező
mentők megkezdték az ellátását, azonban a vádlott trágár kifejezéseket
használva szidta a mentőszolgálat munkatársait. Amikor a mentése
érdekében a hordágyhoz akarták szíjazni, nagy erővel térden rúgta az egyik
mentőtisztet, akinek a térde zúzódott. A vádlott agresszív viselkedésének a
rendőrök megérkezése vetett véget.
A büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben
annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel
döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az
eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és
megkezdi a bizonyítási eljárást.

2021. 01. 27.
Miskolci Járásbíróság • I. emelet 109. tárgyalóterem (távmeghallgatás)
14.B.2125/2019. rablás bűntette 2021. 01. 27. 08:00
Tárgyalás tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki
ismeretlen társával együtt kirabolt egy nőt a miskolci Deszkatemplom
temetőjében.
A vád szerint a férfi és ismeretlen társa 2018. december 10-én, a déli órákban
odamentek a sértetthez, hogy tőle a pontos idő után érdeklődjenek, illetve
pénzt kérjenek, mert nem tudnak hazautazni. A nő oda is adta a pénzt a
vádlottnak, majd sietve távozott a temető kijárata felé.
A deszkatemplom kijárata előtt a vádlott ismét megszólította az asszonyt és
úgy tett, mintha vissza akarná adni a pénzt, miközben társa a nő mögé állva
megrántotta annak kabátját, aki ettől a földre esett. Ezt követően a két férfi
kitépte az asszony kezében lévő táskát és két szatyrot, majd elszaladtak a
helyszínről. A táskában készpénz és vásárlói kártyák voltak, mintegy 33.000,-
forint értékben.
A bizonyítás befejezése nem várható.

2021. 01. 27.
Sátoraljaújhelyi Járásbíróság • 11. sz. tárgyalóterem
14.B.115/2020. halált okozó közúti baleset okozásának vétsége 2021. 01. 27. 11:00
Tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik a Sátoraljaújhelyi
Járásbíróságon a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt
indult büntetőügy, melyben a vádlott az általa vezetett teherautóval elsodort
egy kerékpárost.
A vádirat szerint a vádlott férfi 2018. október 11-én Sárospatakon közlekedett
az általa vezetett tehergépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel,
homokot szállított. Vele egyirányban haladt a sértett nő kerékpárral. A vádlott
a tehergépkocsival megpróbálta megelőzni a sértettet, azonban időközben
egy vasúti átjáróhoz értek, mely miatt a vádlott olyan mértékben közelítette
meg a sértettet, hogy a pótkocsi jobb oldala nekiütközött a sértett bal
oldalának. A sértett az ütközés miatt egyensúlyát vesztette és a kerékpárral a
pótkocsi jobb hátsó kereke előtt az úttestre esett. A pótkocsi jobb hátsó
kereke a sértett fején, felsőtestén áthaladt. A sértett olyan, az élettel
összeegyeztethetetlen súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét
vesztette. A vádlott az ütközést nem észlelte, ezért elhagyta a helyszínt.
A bizonyítás befejezése nem várható.

Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, akivel
szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és rablás
bűntette miatt indult büntetőeljárás.
A vádirat tartalma szerint a sértett egyedül élt ózdi lakásában, ahol
rendszeresen látogatta férfi ismerőse. A férfi ismerős élettársa tudomást
szerzett a kapcsolatról, ezért a sértett lakására indult. Eközben találkozott a
vádlottal, akivel együtt mentek a sértetthez. A lakásban a sértett, a vádlott és
a további jelenlévő személyek vitatkoztak, majd utóbbiak elhagyták az
ingatlant. Másnap a vádlott visszament a sértetthez, akitől kérte, hogy adja át
részére az előző napon a sértett férfi ismerőse által a lakásban hagyott
telefont. A sértett a vádlott kérését megtagadta, ezért a vádlott arcon ütötte a
nőt, majd magához vette a telefont és távozott a házból. Később a telefont
5.000.- forintért eladta egy általa látásból ismert személynek.
Másnap a vádlott ismét elment a sértetthez, aki kérdőre vonta a vádlottat a
telefonnal történtek miatt. Erre a vádlott a sértettre támadt: fején, testén
ököllel, tenyérrel ütötte a nőt, aki a konyha padlójára esett, orra, arca vérzett;
azonban a vádlott tovább bántalmazta, testszerte rugdosta, legalább harminc
alkalommal megütötte, megrúgta őt. A sértett azt mondta a vádlottnak, hogy
„száz évet fogsz ülni te köcsög”, mire a vádlott kiment a házból, a vérző
sértettre zárta az ajtót, majd Budapestre utazott. A sértettnek az arca, nyaka,
mellkasa és hasa sérült, arckoponya-, borda- és szegycsont törése keletkezett,
számára a bántalmazás jelentős testi, lelki szenvedést okozott. A sérülések
következtében a sértett a helyszínen elhunyt.
A bizonyítás befejezése nem várható.

32.B.1056/2020. információs rendszer felhasználásával
elkövetett csalás bűntette
2021. 01. 28. 13:00
Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az
ügyében, aki hatósági adategyeztetésre hivatkozva megszerezte a sértettek
bankkártyájának adatait, majd azokat felhasználva több százezer forint kárt
okozott a számlatulajdonosoknak.
A vádlott a büntetés-végrehajtási intézetben ismerte meg az időközben
szabadlábra került társát, akivel továbbra is kapcsolatot tartottak. A vádlott a
büntetés-végrehajtási intézetben ismeretlen módon hozzájutott egy
mobiltelefonhoz, melynek segítségével hatósági adategyeztetésre hivatkozva
megszerezte a sértettek bankkártyájához tartozó, internetes vásárláshoz
szükséges adatokat. Az adatokat közölte a társával, aki nem tudott azok
megszerzésének módjáról, és az adatok felhasználásával 2017. november 27
és december 28 között nyolc esetben, alkalmanként 20.000 és 386.000.- forint
közötti összegben vásároltak élelmiszert, mobiltelefont és eszközöltek
mobiltelefon egyenleg feltöltést.
A büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben
annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel
döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az
eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és
megkezdi a bizonyítási eljárást.

17.B.52/2018. pénzmosás bűntette 2021. 01. 29. 8:30
Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak a
büntetőperében, akik 560 millió forintot próbáltak tisztára mosni Thaiföldre
szökött ismerősük megbízásából. A vádirat szerint a vádlottak – egy
pénzszállító cég sérelmére elkövetett sikkasztásból származó – 560 millió
forint elrejtését vállalták a Thaiföldre szökött ismerősük kérésére több
tízmillió forint ellenében. A pénzt, műanyag hordókban elhelyezve, az egyik
vádlott ingatlanának közelében elásták, majd rövid idő elteltével különböző
technikákkal próbálták tisztára mosni a milliókat.
A bűncselekményből származó pénz legalizálása érdekében 2011-től
kezdődően mintegy 66 millió forint értékben váltottak be megrongálódott
bankjegyeket budapesti és miskolci pénzintézeteknél. Az is előfordult, hogy az
elsikkasztott pénzből sporteseményekre fogadtak, vagy szlovákiai kaszinóban
próbáltak szerencsét. A fogadásokból 210 millió forinthoz, a kaszinójáték
során csaknem 26 millió forinthoz jutottak. Az I. r. vádlott nagy értékű
életbiztosítást kötött, gépkocsit vásárolt, még a sikkasztás elkövetése miatt
elítélt ismerősére kiszabott 10 millió forint pénzbüntetést is kifizette a
megszerzett pénzből. A további vádlottak ingatlant vásároltak,
hiteltörlesztésre fordították az elsikkasztott pénzt.
Perbeszéd várható.

Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében,
aki a vád szerint június 5-én egy családi rendezvény házigazdáit fosztotta ki, míg
azok aludtak.
A vádirat adataik alapján a vádlott egy családi összejövetelen vett részt miskolci
ismerőseinél. Az este folyamán a társaság tagjai italt is fogyasztottak, majd
miután a házigazda és felesége elment lefeküdni, addig a férfi magához vette a
ház egyik szobájában tárolt ékszeresdobozt és annak tartalmával együtt távozott
az ingatlanból. A férfi az így megszerezett ékszerekből, egy korábban vásárolt
autó vételárát fizette ki. A A bűncselekménnyel több, mint 2 millió forintos kárt
okozott a családnak.