Az állami milliárdokból támogatott öt balkáni útvonal közül hármat bezár a Wizz Air

Nyugat-balkáni útvonalai közül hármat kivett a menetrendjéből a Wizz Air. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás áprilisi kifutása után jó esetben is csak kettő üzemel majd tovább piaci alapon.

A magyar állam 2016 végén írt ki pályázatot támogatott útvonalak repülésére, ezen egyedüli indulóként nyert a Wizz Air. A kormány célja az volt, hogy a Malév csődje óta piaci alapon senkit sem érdeklő útvonalakra a gazdasági kapcsolatok élénkítésének céljával tereljen forgalmat, a siker azonban kérdéses. Az, hogy erre maximum 4 milliárd forintot szántak, nyilvánosságra került, a Wizz Airnek kifizetett támogatás pontos összege azonban majd csak később, a támogatási időszak végén ismerhető meg.

Az első másfél évben nem kellett az időarányosan maximálisan járó teljes összeget kifizetni, mert egy kis része a járatoknak pótlás nélkül is gazdaságosan működött. Az elmúlt egy év nagy részében a balkáni útvonalak is szüneteltek, ezzel csökkent a Wizz Airnek fizetendő összeg is. A jelenlegi menetrend szerint a balkáni járatok februártól újraindulhatnak, ez azonban nettó pénzkidobás lenne. Üzleti alapon az ünnepek után szinte teljesen leállt a Wizz Air Magyarországon is, a héten összesen 4 járata indul el 3 célállomásra és a balkániakon túl februárra is csak 3 útvonal újraindulását tervezik. Mindenesetre becslésünk szerint 2,5 és 3 milliárd forint közötti összegbe kerülhet az adófizetőknek a balkáni repülés négy évig tartó támogatása.

A Wizz Air sose ígérte, hogy a támogatási időszak lejárta után folytatja a repülést az összes útvonalon, csak bízott benne, hogy lesznek, amelyek megállnak a lábukon piaci alapon is. Az korábban is látszott a jegyárakból, hogy Szarajevóra és Pristinára van legkisebb igény, Szkopjéba, Tiranába és Podgoricába volt, hogy sűrítették is a járatokat, a szerződésben vállalt heti kettő helyett háromszor repülték. Ezért Szarajevó és Pristina megszűnése nem meglepetés, Tiranáé annál inkább. Az albán fővárosba ugyanis kifejezetten magas árakon tudta tölteni gépeit a Wizz és jelenleg is komoly bővítést hajt végre az albán fővárosban, új bázissal.

forbes.hu