Az Orbán-kormány amerikai kongresszusi embere volt az ostromhoz vezető tüntetés egyik kitalálója

Paul Gosar republikánus kongresszusi képviselő a legutóbbi időkig nem számított ismert vagy főleg fajsúlyos politikai szereplőnek az amerikai színtéren, a legfigyelmesebb és elefántmemóriájú magyar újságolvasók mégis ismerhetik a nevét, az ugyanis több érdekes hírben előkerült. Ő volt ugyanis az, aki

Most viszont annál több szó esik róla, előkerült ugyanis egy ismert trumpista aktivista, a „Stop The Steal”, vagyis az „Állítsátok Meg a Lopást” nevű, a választási eredményt megkérdőjelező mozgalmat alapító Ali Alexander több, még decemberben kiposztolt, de később törölt videónyilatkozata arról, hogy a január 6-ai tömegdemonstrációt, ami a Capitolium ostromához vezetett, ő szervezte három republikánus képviselővel, Andy Biggs-szel, Mo Brooks-szal és Paul Gosarral együtt.

Pontosabban az egyik ilyen demonstrációt, a híradókban látott tömegrendezvény ugyanis több, hasonló célból, egy helyre és időpontra, de mások által szervezett eseményt takart. Alexanderékét annak kitalálói Wild Protestnek, vagyis Vad Tiltakozásnak keresztelték el. Több jelből is úgy tűnik, hogy az ő rendezvényük állhatott a legközelebb a rendezvényen felszólaló és a tömeget ott tovább tüzelő Trump elnökhöz. Magát a Wild Protest nevet Alexanderék – akit korábban Ali Akbar néven ismertek a szélsőjobboldali szcénán belül – Trump egy december 19-ai tweetjéből vették, ami úgy szólt, hogy “Big protest in D.C. on January 6th. Be there, will be wild!”, vagyis hogy „Nagy tiltakozás Washingtonban január 6-án. Legyél ott, vad lesz!” Hogy az elnök egy január elsején kiposztolt, a tüntetés pontos kezdési idejét ismertető twitjét az Alexander által alapított mozgalom nevével, úgy fejezze be, hogy „StopThe Steal!”

Ali Alexander – Ali Akbar nemcsak megszervezte az eseményt Gosarékkal karöltve, de igyekezett arról is gondoskodni, hogy az ne fejeződjön be Trump beszédével, sőt még azzal sem, hogy a tömeg az elnök kérésére odavonuljon a Capitolium elé és kiabálással hasson az odabent szavazó képviselőkre. A Guardian tudósítása szerint ugyanis az épület elé érkező tömeget a „győzelem vagy halál!” skandálással tüzelte további akciókra. A szervezők egyike, Mo Brooks képviselő Trump előtt szólalt fel az eseményen, többek közt azt kiabálva a tömegnek:

„Az őseink feláldozták a vérüket, a verejtéküket, a könnyeiket, a vagyonukat és néha az életüket is. Készek vagytok megtenni ugyanezt?”

Gosar helyzetét nem könnyíti, hogy a hatodikai események fényében egyre rosszabbul hangzik, amit decemberben mondott egy, az arizonai parlament előtti tiltakozáson. Akkor ugyanis arról beszélt, hogy

„ha elfoglaljuk a Hillt (a Kongresszus épületének is helyet adó Capitol Hill rövidített megnevezése, egyben a parlament szinonimája), Donald Trump újra elnök lesz.”

Az ostrom napján, percekkel azelőtt, hogy a csőcselék elfoglalta és feldúlta a Capitoliumot, Gosar az ülésteremben felszólalva megismételte a tüntetőket feltüzelő, alaptalan összeesküvés-elméleteket a választási csalásról.

Az ostrom közben Gosar a kettős beszéd egészen ritka illusztrációját mutatta be. Ugyanazt a fotót kiposztolta a Twitterre és a Parler nevű, a szélsőjobbosok által előszeretettel használt közösségi oldalra is. https://444.hu/2021/01/14/az-orban-kormany-amerikai-kongresszusi-embere-volt-az-ostromhoz-vezeto-tuntetes-egyik-kitalaloja