Skip to content

Orbán új államtitkára kihagyta az önéletrajzából SZDSZ-es múltját

Bóka János a 2009-es európai parlamenti választásokon még az SZDSZ színeiben indult.

„Bóka Jánosnak a kormany.hu-n közzétett önéletrajza kissé hiányos” – jegyezte meg Facebook-oldalán Eörsi Mátyás, a DK jelenlegi, az SZDSZ korábbi politikusa.

Bóka Jánost január kilencedikén nevezték ki uniós kérdésekért felelős államtitkárnak, közvetlenül a miniszterelnöknek fog segíteni az európai uniós tagállamokkal, illetve az uniós intézmények képviselőivel folytatott tárgyalásai során. Eörsi Mátyás az önéletrajzból Bóka SZDSZ-es múltját hiányolja, azt ugyanis teljesen „kifelejtették” a kormany.hu-n fellelhető példányból.

Bóka önéletrajzába liberális múltjából mindössze annyi került bele, hogy „2009-ig képviselői munkatárs volt az Európai Parlamentben”, azt azonban nem említik, hogy melyik párt színeiben. A frissen kinevezett államtitkár 2009-ig Szent-Iványi István asszisztenseként és az SZDSZ alkalmazottjaként dolgozott – hívta fel erre a figyelmet a 24.hu. A portál emlékeztet, hogy Bóka 2009-ben még az SZDSZ színeiben indult el az európai parlamenti választásokon.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2021.01.11. 16:33

    Na, gyerekek, akkor most kell orrba-szájba libsinzni!

  2. Névtelen
    2021.01.11. 16:51

    A közpénzen kormányjobbágy és önfelkent Petőfi-reinkarnáció Rákay Philip (magyarul Kálmán) annyira műveletlen azért a havi néhány millióért, hogy még arról sincs fogalma, kivel kapcsolatban kapott parancsot, hogy szélsőbalosként le kellene járatnia.
    Nos, az általa lábszagú stílusban profi baloldali provokátorként definiált Berg Dániel, a Momentum II. kerületi önkormányzati testület képviselője azon művészcsoport tagjainak a leszármazottja, akiket a hetvenes években kiutasított az országból az akkor még keménykezű kultúrpolitika. Ekkoriban a kis Rákay még Kálmán volt és bizonyára piros vagy kék nyakkendőben énekelte a szovjet-magyar barátságot éltető úttörődalokat.

    A legendás és nem mellesleg világhírű művészcsoport, Halász Péter társulata annyira öntörvényű alkotásokat hozott létre a hetvenes évek „szűrt levegőjében” máig legendás lakásszínházi előadásaikon, hogy a rendszer nem tudott mit kezdeni velük, így hát kiutasították mindannyiukat az országból. Nem úgy, mint Rákay Philipet, aki a hatalom ölebeként jut vastagon kent honoráriumhoz színvonaltalan médianyalonckodásaiért. Halászék New Yorkban találtak állandó helyszínre és Squat Theatre néven, nem mellesleg saját tehetségük okán, örökre beírták a nevüket a független színházak történetébe.

    • Anonimus
      2021.01.14. 07:45

      Rákay Philipe(alias Kálmán) erkölcsi, morális és mentális állapotát az évekkel ezelőtt megjelent videója jellemzi leginkább. Azt tegye már ki egyszer valamelyik oldalra. Biztosan ezer százalékban növekedne az ázsiója még a vityernyákok táborában is.

  3. Névtelen
    2021.01.11. 17:53

    Na és a buzipárt vezérkara meg kihagyta a KISZ titkári Párt titkári III/III ügynöki életszakaszt az önéletrajzból. parkettás o.gy. képviselő meg az iskoláit.

  4. Névtelen
    2021.01.11. 20:39

    Mi az újdonság? Régtől tudjuk, hogy a komcsikat a fideszben találjuk.

  5. Névtelen
    2021.01.13. 06:19

    A németknél az SS és a STAZI multat hagyták ki, nálunk megaKISZ,MSzMP, meg III/III as múltat . . .
    Csak szét kell nézni a nemzeti parlamentekben . . .

  6. Névtelen
    2021.01.13. 08:15

    Feledékenyek az elvtársak.

  7. Névtelen
    2021.01.13. 10:51

    fiatal volt kellett a pénz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük