Csöbör Katalin megpróbálja tompítani az Y híd hülyeségeit

Most Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője is jelezte, hogy több megkeresés is érkezett hozzá az utóbbi hónapokban a Martinkertvárosból, hogy jó lenne egy alternatív út, amin a városrészben élők meg tudják közelíteni a belvárost, ha az Y-híd építése abba a szakaszába ér, hogy lezárják a Tiszai pályaudvar felé vezető utat is.

„Számos megoldáson gondolkodtunk és több lehetőséget is számba vettünk, de a szakemberek szerint a Csokonai utca meghosszabbításával létrejövő alternatív út az egyetlen, ami megvalósítható” – mondta a képviselő.

Vállalható kellemetlenség

„Tudom, hogy a Csokonai utcában élőknek a megnövekedett forgalom néhány hónapos kellemetlenséget okoz majd, de a Martinkertvárosban és a Szirmán élő több ezer ember kétirányú közlekedését ezzel az alternatív útvonallal tudják csak biztosítani. Esetleges vészhelyzet esetén is fontos szerepe lesz ennek az útnak, hiszen a mentők, tűzoltók vonulása is gyorsabb lesz az út átadásával. Gondoljunk csak abba bele, hogy az alternatív út hiányában csak Szirma felől lenne megközelíthető a városrész, márpedig egy esetleges vészhelyzet esetén még néhány perc is sokat számíthat” – hangzottak a jogos érvek.

Vállalható távolság

Az ominózus új egérút megépítése szerves részévé vált az Y-híd beruházásának. A kerülőút a Martinkertváros város felőli szélén lévő Csokonai utca lesz, amely közvetlenül a lebontandó Kisfaludi úti felüljáró rézsűlábánál indul keleti irányba, majd a lakóterületek után burkolatlan mezőgazdasági útként folytatódik, egészen az úgynevezett szennyvíztelepi út vasúti átjárójáig. (Grafikánkon piros csík jelzi az új út nyomvonalát – a szerk.)

A terv tehát az, hogy ezt az utat építenék meg végig aszfaltozott formában, és ez a kerülő csatlakozna a Fonoda utcába, és vállalható hosszúságú eljutási alternatívát jelentene a belső városrészek irányába. Jelenleg a miskolci önkormányzatnál van a labda, mert a város településrendezési tervét ehhez az elképzeléshez kell hozzáigazítani a közös cél érdekében.https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/terveztek-egy-hivatalos-egerutat-az-y-hid-megepitesenek-idejere-5096266/

6 Responses

  1. Nocsak, már ehhez is ért ez a polihisztor?
    Legutóbb még ott tartott, hogy az úttestet sem volt képes a járdától megkülönböztetni.
    Biztos ette az almamagot szorgosan, mint a rendőr. Attól lehet okosodni.

  2. Csak azt nem értem, hogy nem késett el pár évet ezzel az ötlettel? Nem az lenne a logikus, hogy először mérünk, és csak utána vágunk?

  3. Már 1980-ban megtervezték a Martin telep és Szirma közötti utat, amely a jelenlegi Avasi OMV-nél csatlakozik be. Hajrá! Az értelmetlen Y hídra évtizedeket akkor egy ésszerűbb megoldásért ne kelljen már olyan sokat várni a Miskolciaknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű