A közlekedési miniszter után beadta lemondását a Trump-kabinet oktatási minisztere

 

Betsy Devos is, állítása szerint a Capitoliumban történt, négy ember halálával járó szerdai események miatt, amikor trumpista fanatikusok betörtek a törvényhozás épületébe – írja a CNN.  A portál szerint Devos Trump elnöknek címzett felmondólevelében „lelkiismeretlennek” nevezte zavargók viselkedését, amit szerinte – „tévedés nélkül állítható”, hogy Trump, és a szerdai tüntetésen elhangzott szavai idéztek elő.

„Befolyásolható gyerekek figyelik mindazt, ami történik, és tanulnak tőlünk”

– tette hozzá.

Donald Trump elnökségéből már csak két hét maradt hátra, de a törvényhozás épületél történt események után az sem biztos, hogy ennyi ideig a hivatalában hagyják még. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke csütörtökön Donald Trump elnök leváltására szólított fel az amerikai alkotmány 25. kiegészítése alapján, mert túl veszélyesnek tartja, hogy Trump akár csak még néhány napig hatalomban maradjon. Ezt javasolja Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője is.

A 25. alkotmánykiegészítés alapján az elnököt el lehet mozdítani a hivatalából, ha nem tudja ellátni a feladatát. A posztot ilyenkor az alelnök kapja meg. Szükség van hozzá az alelnök, és a kormány többségének beleegyezésére is. Pelosi azt mondta, hogy ha Mike Pence alelnök nem egyezik bele, akkor készek újabb alkotmányos vádeljárást, vagyis impeachmentet indítani.