1,66 millió forint bruttó havi bérre számíthat az az orvos…

2021. január 1. után 1,66 millió forint bruttó havi bérre számíthat az az orvos, vagy más “egészségügyi szolgálati jogviszonyban” álló dolgozó, aki 41 évnél többet dolgozott a területen, de a frissen munkába állók bruttó bére is megközelíti majd a félmilliót. A béremelés még két ütemben folytatódik a következő két évben, összesen 120 százalékos lesz.

© MTI / Balogh Zoltán

Szolgálati jogviszonyba kell lépni, különben oda a munkahely

A béremelés január 1-től jár, azoknak az orvosoknak, akik jelenleg alkalmazottként dolgoznak állami vagy önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatóknál (az egyházi intézmények maguk dönthetik el, hogy ide sorolják-e munkatársaikat), és vállalják, hogy belépnek az új szolgálati jogviszonyba. A törvény szerint év elejével már új szerződéssel kellett volna dolgozniuk, de a veszélyhelyzet miatt a határidő eltolódótt. Pintér Sándor belügyminiszter tavaly azt ígérte, a munkaszerződésről a veszélyhelyzet megszűnését követően kell majd tájékoztatni, utána lehet csak szó annak megkötéséről. A november végén megjelent kormányrendeletben március 1-et szabták meg új határidőként a szerződéskötésre, de a járványhelyzet alakulásának függvényében elképzelhető még ennek a csúszása is.

Aki nem írja alá a szerződést, annak megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya.

Jön a kirendelés, de lesz, aki nemet mondhat

Az új törvény alapján vezényelhetők is lesznek az orvosok, bár ez a szabályozás is csak akkor lép életbe, mikor aláírták az új szerződést. Ezt eredetileg akár két évre is el lehetett volna rendelni, de a komoly ellenállás miatt – az orvosok többsége alá sem írta volna így az új jogviszonyt –, végül 44 napban állapodtak meg. Lesznek ráadásul kivételek is: a várandós, a 3 évnél fiatalabb gyereket nevelő, a nagycsaládos; a gyerekét egyedül nevelő, a szakvizsga előtt álló orvosok nemet mondhatnak kirendelésre.

A orvosokat a kirendelésért, más többletmunkákért többletbér illeti meg – a végrehajtási rendeletek tervezete a MOK szerint a kirendelés időtartamára 50 százalékos többletbért ígért –, ennek mértéke azonban még nem világos, erről a november közepén kinevezett országos kórház-főigazgató dönthet majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű