Veres Pál: képesek voltunk egyensúlyban tartani a város költségvetését. 200 ezer virágot és 2000 fát ültettünk

„NAGYON SOK ERŐRE ÉS KITARTÁSRA LESZ SZÜKSÉGÜNK”

Miskolc polgármestere újévi köszöntőjében elmondta, hogy a járvány okozta nehézségek ellenére számos sikerrel is büszkélkedhet a város.

-Nem egy ilyen évre gondoltunk, mint amilyen 2020 lett. Nem láthattuk előre, hogy a gazdaság sikeres ágazatai hetek alatt omolhatnak össze és kerülhetnek végveszélybe. – kezdte ünnepi beszédét Miskolc első embere.

-Én optimista vagyok. Számtalan sikert elértünk ebben az évben, annak ellenére, hogy ilyen nehézségekkel kellett szembenéznünk – mondta.

Kiemelte: A vírus a város költségvetésén mintegy 5 és fél milliárd forintos hiányt ütött. Ennek ellenére képesek voltunk egyensúlyban tartani a város költségvetését. 200 ezer virágot ültettünk el, a 10 000 faültetési programból eddig 2 ezer fát már elültettünk. Közel 7 ezer köbméter illegális szemetet tüntettünk el a városból. Megújult néhány közterünk, kerékpárútjaink, fejlesztéseket indíthattunk el. A Salkaházi programban megígért 10% os emelést teljesítettük. A város egyik ikonikus épülete új tartalommal és új külsővel fog megújulni. Sikeresek voltak gazdasági tárgyalásaink, cégek fognak megtelepedni itt Miskolcon. Folytatjuk beruházásainkat. A város fejlődik, szépül. – zárta ünnepi beszédét Veres Pál, majd boldog és egészségben gazdag boldog új évet kívánt a miskolciaknak.

Fotó: Archív