A Fidesz-szavazókat az álszentség bosszantja a leginkább a Szájer-botrányban

 

A Szájer-botrány sok lehetséges részlete közül az volt a leginkább felháborító a Fidesz-szavazók 40 százaléka szerint, hogy a politikus szembement mindazzal, amit a párt a családról, a heteroszexualitásról és a kábítószer-használatról hirdet. Ez derül ki a Népszava cikke szerint a Publicus Intézet friss reprezentatív közvélemény-kutatásából.A kormánypárti szavazók 36 százaléka a belga járványügyi szabályok megsértésén volt legjobban felháborodva, ezután következett a drog, majd az, hogy férfiak vettek részt az orgián, végül az orgia maga. Az ellenzéki szavazók között viszont messze a drog vezet, 80 százalékuk szerint az volt a legbotrányosabb részlete az ügynek.

Az összes válaszadó 64 százaléka egyetértett azzal: „A Szájer-ügy rávilágított arra, hogy a kormánypártok által hirdetett értékrend csak a szavazók meggyőzését szolgálja, valójában nem ezt tartják fontosnak, hanem a hatalom megtartását”. A kormánypárti szavazók 16 százaléka gondolta így.

A Fidesz-támogatók 84 százaléka pedig úgy gondolja, hogy Szájer titkosszolgálati akció áldozata lett.

Azzal együtt is, hogy még Orbán Viktor is azt mondta: erre nincs bizonyíték. (Népszava)