Skip to content

A múlt köde. 2018. Irodát közel félmillióért bérel Miskolcon a fideszes Hubay György

A múlt köde. 2018. Irodát közel félmillióért bérel Miskolcon a fideszes Hubay György

Vajon mi szüksége van egy havi félmillióért bérelt irodára egy olyan képviselőnek, aki a választóinak még fogadóórát sem tart? A fideszes Hubay György ennyiért ráadásul nem is Budapest valamely frekventált pontján vett ki egy ingatlant, hanem Miskolcon – különös módon épp attól az önkormányzati cégtől, amelynek a mai napig munkavállalója. A félmilliós bérleti díj nemcsak ingatlanosok szerint irreális: a bérbeadó cég saját honlapján is százezer forinttal olcsóbban kínál kétszer akkorákat.

Míg képviselőtársai legtöbbje 25 ezer és 300 ezer forint közötti összegért talált magának bérelhető irodát, addig a fideszes Hubay Györgynek mindez csak majdnem félmillió forintért, egészen pontosan 496 ezer forintért sikerült.

Ennyi pénzért Budapest belvárosában, akár a Parlament szomszédságában is lehetne irodát bérelni, az áprilisban Miskolc 2-es választókörzetéből parlamentbe jutott politikusé azonban a borsodi megyeszékhelyen van. Hogy pontosan hol, az azonban nem derül ki a parlament oldalára feltöltött szerződésekből.

A közel félmilliós bérleti díjjal Hubay György mindenesetre abszolút csúcstartó a képviselők között, a megyeszékhely többi politikusával összehasonlításban pedig egyenesen megmagyarázhatatlan a különbség. A Miskolc másik, I.-es választókörzetéből bejutott szintén fideszes Csöbör Katalin ebben a ciklusban például nem is igényelt irodát az Országgyűlés Hivatalától, hanem a városi Fidesz-irodát használja, ahogyan Hubay előző ciklusbeli elődje, Sebestyén László is (a képviselők juttatásait szabályozó országgyűlési törvény értelmében a képviselő lemondhat a neki járó juttatásokról a frakció javára), a jobbikos Jakab Péter pedig Hubay bérleti díjának a feléért, 223 ezer forintért talált irodát a megyeszékhelyen.

A közel félmilliós bérleti díj ellenére Hubay György a nyilvánosan elérhető fórumokon mondhatni egyáltalán nem villog az irodájával: sem Miskolc város honlapján, sem parlamenti adatlapján, sem személyes Facebook-oldalán nincs nyoma, hogy hol, milyen címen lehetne elérni őt.https://hvg.hu/itthon/20181115_hubay_gyorgy_miskolci_irodaja_irodaberlet_kepviseloi_koltsegterites?fbclid=IwAR1gi7TbXn-qlviH-Ox8Wp-uS0gx7gxEgPvZkY_SndNBAsFN42wxObBh7Ik



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



40 Comments

  1. Névtelen
    2020.12.27. 07:50

    Azóta mi lett az irodával? Amúgy nem is értem, minek az neki. Még ha kocsmát bérelne.

    • Névtelen
      2020.12.27. 09:32

      Cserélt Jakabbal. Az sem volt olcsóbb.😁😂😀

      2
      4
      • Névtelen
        2020.12.27. 14:30

        Jakab egy tisztességes ember. Ne hasonlítgasd egy senkiházival.

        5
        2
        • Névtelen
          2020.12.27. 16:05

          Ja. Földtől a talpáig…

          2013:
          „33 százalékos népszerűséggel az első a politikai pártok közt a Jobbik, mutatta ki a felsőoktatásban résztvevők közt végzett kutatás. A kutatás egyik munkatársa, Róna Dániel szociológus szerint egy párt, jelen esetben a Jobbik markáns előnye olyan jelentős ebben a generációban, amelyre csak a kilencvenes években volt példa: akkor a Fidesz volt felülreprezentálva a 15-29 éves korcsoportban. A Jobbik támogatottsága négyszer-ötször magasabb a 18–29 éves korosztályban, mint a 60 év felettiek körében,”

        • Névtelen
          2020.12.27. 16:14

          Amennyiben a köpönyegforgatás szerinted tisztességes!

          2
          1
          • Névtelen
            2020.12.29. 14:31

            A köpönyegforgatás a fidesznyik munkásőrök és KISZ-esek tulajdonsága. Bár, ha jobban belegondolok, a mai kornak ők az igazi kommunistái, nem thürmer pubi.

    • Névtelen
      2020.12.27. 16:56

      Veres megvizsgáltatta az irodabérlés körülményeit a holdingnál? Volt bármi lépés, elszámoltatás?

      1
      1
      • Névtelen
        2020.12.29. 14:32

        Faszt. Majd kap ő is kitüntetést, mint Pfliegler elvtárs.

        • Névtelen
          2020.12.29. 15:55

          Jut eszembe! Mit mocskoltátok őt is éveken át.

  2. Névtelen
    2020.12.27. 09:13

    Hubay ,,Nagyformátumú-jóválasztásvolt” György.
    Azt, hogy egy sxxxfej (már előre cenzúrázom magam, kapuőr-Lacibácsitól tartva), tudtam róla eddig is, de hogy XXXXXXXXXXXXXXXtlenkezel is…

    És sajnos nincsen egyedül. A morál a lyukói bánya szintje alatt van.
    Egy kicsit hőzöngünk itt ezen-azon, aztán az élet megy tovább, minden marad úgy, ahogy volt.

    • Névtelen
      2020.12.27. 09:59

      Csak nem lemosta a pástról a 24 órában kerületéért dolgozó Varga Lacikát?

      3
      2
      • Névtelen
        2020.12.27. 13:04

        Akkor 2022 ben őt inditjátok igaz kipcsi?Lécci lécci!Vagy annyira nem vagytok vitézek?

        3
        1
        • Névtelen
          2020.12.27. 16:37

          Ez a ballik-ballib-platform párolgásának mértékétől függ.

          „Vona elvette a Jobbik lelkét, Jakab az eszét, Gyurcsány a testét. „

          • Névtelen
            2020.12.27. 17:22

            Gyurcsánytól függ hogy éppen akkor
            mennyiree vagytok besz@rva?

          • Névtelen
            2020.12.29. 16:38

            Hát bunkóságban nem is

          • Névtelen
            2020.12.29. 16:41

            Hát vitathatatlanul az Ő pártja a legerősebb.
            A többi billeg a parlamenti küszöb körül.
            Ezek szavazóit szépen begyűjti.

  3. Névtelen
    2020.12.27. 11:01

    Ennek az embernek semmi hasznát nem veszik a miskolciak…

    • Névtelen
      2020.12.27. 11:36

      Nyugi! A parlamentben Jakab és Varga is harcol Miskolcért. Már lakbéremelés, stb, stb, stb van.

      „Karácsony Gergely egy személyben döntött arról, hogy tíz százalékkal megemeli a gyermekétkeztetés díját a fővárosi fenntartású köznevelési intézményekben, amit a 2021-es fővárosi költségvetésbe foglalt…”

      Majd követjük…

      1
      2
      • Névtelen
        2020.12.27. 14:31

        És hubi mit csinál? Recxxxxxxxxxxxxxx a budiban?

        2
        1
        • Névtelen
          2020.12.27. 16:00

          Bámulja a parlament legnagyobb tahóját Jakabot.

          1
          2
          • Névtelen
            2020.12.29. 14:34

            Ha már Jakab segge lyukáig se ér fel.

      • Névtelen
        2020.12.27. 16:06

        Nyugibarom még cukrászdai alkalmazott is lehet, ha így folytatja a nyalást. A fagyibudi királya.

        • Névtelen
          2020.12.27. 16:31

          „Az összefogásban kikötötték, hogy a Jobbiknak önálló kamionja lesz a Pride-n, vagy ott is odaállhatnak a Momentum, Geri and The Feri mellé?”

          • Névtelen
            2020.12.27. 21:03

            A fideszét szájer vezeti majd.Meg fogjátok ismerni,csak egy hátizsák lesz rajta

    • Névtelen
      2020.12.27. 16:18

      Hét Jákóbnak nem!
      Tovább égeti Misklcot!

  4. Névtelen
    2020.12.27. 16:09

    Miért hasonlítanám? Mint adófizető fizetem , hogy Dobrev mellett nagyokat nyeljen a színpadon.

    ” Jakab Péter képviselői tiszteletdíja egyébként havi 2 206 800 forint. Ezen felül jelentős összegű költségtérítést is kap az Országgyűlés Hivatalától. Lakásbérlésre 162 500 forintot, a miskolci irodabérletre havi 223 136 forintot, ózdi irodabérletre 39 370 forintot.”

    1
    1
    • Névtelen
      2020.12.27. 16:23

      Akkor megadatot neki 3 helységben is a „Recxxxxxxxxxxxxxx ” Te mondád.

  5. Guess
    2020.12.27. 18:46

    Gyuriban legalább volt annyi tisztesség, hogy visszaadta a bérleti díjjal azt, amibe került. De pl a moslékkoaliciós garázsbanivós XXXXXXXXXX a majomszovivő XXXXXXXXXX a Városgazdás révész, a szemetes Badány, a listásvarga családi pereputtya, XXXXXXXXXXX, kamarás vagy a Siófokról meg Budapestről hetente idelátogató holding igazgatók mit adnak vissza??? Ja, ők csak több tízmilliót visznek.

    1
    3
  6. Névtelen
    2020.12.28. 06:31

    Az Alakszai klán után – akik közül mellesleg a kisfiú pesti ingázását a mai napig mi fizetjük,anélkül hogy bármilyen választáson ,vagy pályázott álláspályázaton nyert volna- „családi pereputtyról” beszélni nem kis csőlátásra utal.

    • Névtelen
      2020.12.28. 09:39

      Krizát 2006-tól mocskoltátok , mert merészelt elindulni Káli ellen
      Alakszait 2018-tól mocskoljátok, mert merészelt elindulni ……

      Változott valami?

      • Névtelen
        2020.12.28. 13:14

        Ez már a cáfolat?Vagy csak a szokásos fantáziátlan kipcsak-komment?

      • Névtelen
        2020.12.29. 14:37

        Ne viccelj. Támogatom az indulását. Oradeában. Ahonnan elzavarták, picsánrúgták, mert román mércével mérve is csak egy hatalmas xxxxxxxxxxxxxxxxxr

        • Névtelen
          2020.12.29. 15:54

          Igazad van. Ő csak megduplázta a város bevételét , Ti majd megnégyszerezitek. És törlesztitek a 2010 előtt kibocsátott MIK devizakötvényeket.

    • Névtelen
      2020.12.28. 09:42

      Ferit frakcióvezetőt + Klárát is Te fizeted. Kettejüknek összejön, havi….. 😂😂😂🤣

      Jut eszembe a csőlátásról;

      „Így hülyíti népét egy milliárdos – 25 ezer forintos pólóban főzött Feri 2500 ft-os karácsonyi menüt

      Van egy különös diszkrét bája annak, amikor egy milliárdos politikus szegénységről értekezik. Ám van még egy különös észrevételünk: méghozzá Feri pólója. HH, azaz Helly Hansen, ami egyenlő a minőséggel és a luxussal. A Helly Hansen az egyik legdrágább hétköznapi ruhamárka viselet.

      Ellátogattunk az intersport.hu -ra és megdöbbentő árakat találtunk!

      Íme:”

      • Névtelen
        2020.12.28. 13:15

        Vannak az úgynevezett választások. AKi azon indul és nyer annak mi fizetjük a bérét. Azokét is akit nem szeretünk. Alekosz melyik választáson nyert?Melyik álláspályázaton lett kormánymegbízott? Hát Kiss Janó?

        • Névtelen
          2020.12.29. 16:00

          Halmai , Kamarás stb, stb, stb, nyert Pesten is meg Miskolcon is, mi?

          Simon 2006-tól hányszor nem indult?

        • Névtelen
          2020.12.29. 16:35

          Kinek van 93 egyéni képviselője a parlementben 1 jobbikos képviselő ellenében?

          Miskolc jóindulattal is csak döntetlen, 2-2
          Két egyéni; Csöbör, Hubay
          Két listás; Varga, Jakab

  7. Névtelen
    2020.12.29. 16:37

    Hát bunkóságban nem is

  8. PavloPivo
    2021.08.12. 13:16

    https://ru.wikipedia.org/
    сайт
    [URL=https://ru.wikipedia.org/]сайт[/URL]
    [url=https://ru.wikipedia.org/]сайт[/url]
    [urln=https://ru.wikipedia.org/]Joy[/urln]
    [link=https://ru.wikipedia.org/]сайт[/link]

    [url=http://slots.ucoz.ru/index/play_free_slotopol/0-8][img]http://slots.ucoz.ru/img/megajack.png[/img][/url]

  9. PavloPivo
    2021.08.12. 13:17

    https://ru.wikipedia.org/
    сайт
    [URL=https://ru.wikipedia.org/]сайт[/URL]
    [url=https://ru.wikipedia.org/]сайт[/url]
    [urln=https://ru.wikipedia.org/]Joy[/urln]
    [link=https://ru.wikipedia.org/]сайт[/link]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük